|
| Az "Aktualitások" c. rovat időről-időre megújulva tájékoztatást ad a magyar ingatlanpiac jogi szabályozásának változásairól. |
Társak a házban - A társasházi törvény 2010. évi módosításáról (2010. június 21.) 2010. január 1-jével módosult a társasházi törvény. A módosítások sokakat érintenek, hiszen jelenleg mintegy egymillió lakás működik társasházi forma keretében, amelyben közel hárommillió ember él. Nem mindegy tehát, hogy az egyes rendelkezések növelik vagy csökkentik az anomáliák számát.
forrás: Jogi Fórum / dr. Czank Bernadett
|
Fazekas Sándor: földeladásoknál az államot illeti majd az elővásárlási jog (2010.június 19.) Országgyűlés elé terjeszti a földtörvény módosítását, amelynek lényege: földvásárlásoknál a magyar államot illeti meg az elővásárlás joga - jelentette be Fazekas Sándor miniszter szombaton Jászladányban, a helyi gazdakör felújított székházának átadásakor mondott beszédében.
|
Orbán és a lakáshitelesek: itt a második forgatókönyv! (2010. június 15.) hirszerzo.hu Értesüléseink szerint szerdán folytatódnak a tárgyalások a bankadóról a Magyar Bankszövetség és a kormány képviselői között. Elképzelhető, hogy a bankok még abba is belemennek, hogy az etikai kódexből kivegyék a bankadó továbbhárítását, ha a kormány ésszerű alkut kínál nekik. A tárgyalások egyik legfontosabb kérdése a bedőlt hitelek állami átvállalása. A költségesebb megoldás szerint az állam banki hitelből kivásárolná az összes rossz követelést, az olcsóbb megoldás szerint az állam csak garanciát vállalna a bankok felé.
|
Az APEH a netes hirdetéseket fürkészi (2010.06.12. - index.hu) Az APEH az interneten vizsgálódik, mertl sokan adnak fel adócsalási lehetőségeket kínáló hirdetéseket.
|
Orbán Csányit ütné: de ki fizeti a számlát? (www.hirszerzo.hu - 2010. június 11.) A kormány 30-40 százalékos diszkontáron venné át a bedőlt hiteleket a bankok által pénzelt állami alapba, a pénzintézetek viszont csak 10-20 százalékot engednének az árból - tudta meg a Hírszerző több forrásból. Az Orbán-kormánnyal kemény világ köszönthet a bankokra: a költségvetésben levő 200 milliárdos lyukat is nekik kell kifizetniük a három évre tervezett bankadó címén. Kérdés, hogy a kormány mindent lenyom a bankárok, elsősorban Csányi Sándor torkán, vagy kompenzálja őket az adósmentésért fizetett közpénzből.
Gavra Gábor - Máriás Leonárd
|
Ráépítés esetén alkalmazandó illetékkötelezettség (2010. május 28.) Az APEH az alábbiak szerint (nem) vet ki illetéket ráépítés esetén
|
Így csalják ki az emberek ingatlanjait! És hogyan védekezhetünk ellenük? (2010. május 18.) Az egyik legnagyobb haszonnal kecsegtető bűncselekmény az ingatlancsalás. Ma már azonban ez ellen is van biztosítás!
|
Engedélyhez kötik a hitelközvetítést (2010. május 9.) A független hitelközvetítők szeptember utolsó napjáig tevékenykedhetnek, azt követően csak akkor, ha megszerezték a pénzügyi felügyelet engedélyét.
|
Módosuló illetékszabályok Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 2010. január 1-jén hatályba lépett módosításával egy új elemmel bővült a visszterhes vagyonátruházási illetékek tárgyköre
|
Lakóingatlan bérbeadásával összefüggő adózási szabályok A mindennapi életben gyakran elfordul, hogy magánszemélyek – jövedelmük kiegészítéseként – lakóingatlant adnak bérbe. Az alábbiakban a magánszemélyek ingatlan bérbeadásával kapcsolatos legfontosabb adózási szabályai kerülnek ismertetésre.
|
Változtak az ingatlanárverezés szabályai A jövőben csak a PSZÁF által ellenőrzött pénzügyi szervezetek árverezhetnek el ingatlant.
2010.04.08.
|
How to Find a Real Estate Lawyer Finding a real estate lawyer can be a challenge for the new investor. If you are serious about this business then ...
forrás: http://creativerealestateinvestingguide.com
|
Csoportos perlés - sok kicsi sokra megy Az Országgyűlés utolsó ülésnapján elfogadott törvénnyel bevezette az amerikai filmekből a magyar közönség számára is ismert csoportos perlés intézményét a Polgári perrendtartásról szóló törvény (Pp.) módosításával.
|
OC: Nem érdemes halogatni a lakásvásárlást Az első félévben 4.500 lakással tetőzhet az eladatlan lakáskészlet Budapesten, utána fokozatosan a kereslet veszi át a piac irányítását, amely áremelkedéssel jár - állapítja meg az Otthon Centrum (OC) elemzésében.
|
Alkotmányellenes a vagyonadó! 2010. január 26. Alkotmányellenesnek bizonyult a "vagyonadó" ingatlanra vonatkozó része, mert az Alkotmánybíróság szerint nem minden adózó rendelkezik ingatlanforgalmi szakértelemmel. A hajók, repülők, s a nagy teljesítményű autók után azonban meg kell majd fizetni a "vagyonadót".
|
Ingatlanszerzéssel kapcsolatos illetékváltozások 2010-től Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása során ebben az évben jelentősen csökkentek az illetékterhek. Az ingatlanszerzéssel kapcsolatos – 2010. január 1-jétől hatályos – legfontosabb illetékszabályokról
|
Kifogásolja az APEH-kalkulátor működését az adatvédelmi biztos Jóri András ezért kezdeményezi, hogy a vagyonadó-kalkulátor adatrögzítés és azonosítás nélkül is használható legyen.
|
Jövőre (2010-re) feléledhet a lakáspiac Növekvő tranzakciószám, még egy ideig csökkenő árak, jobb hitelezési feltételek, kisebb illetékterhek, ugyanakkor bizonytalan politikai környezet várható egyebek mellett 2010-ben a magyar lakáspiacon.
|
Indul a roham a lakástámogatásokért forrás: Index 2009. április 8., szerda
|
Energia tanúsítvány (2008. december) Decemberben végeztek az első olyan szakértők, akik jogosultak lesznek az úgynevezett lakcímkék kiállítására. Az energiatanúsítvány január elsejétől kötelező lesz az új építésű ingatlanokra, a vizsgáztatás költségeit pedig a tulajdonos és a beruházó állja.
|