Hozzászólások

  • L.A. 508 számú kérdése
  • 2003-11-03

Tisztel ügyvéd úr!
Örülök, hogy találtam egy ilyen azt hiszem mindenki számára valóban hasznos fórumot! kérdésem a következő lenne:

5 éve vettünk egy telket nővéremmel, 1/2 - 1/2 ed tulajdoni arányban. megindult az építkezés, közös pénzből amit egyenlő arányban biztosítottunk e célra. A munka előrehaladtával azonban pénzügyi zavarba kerültünk, és a vállalkozó is "meglépett"a maradék pénzzel... Az építkezésbe ekkor már mindketten egyenlő arányban 2,5-2,5 millió forintot fektettünk. ekkor a ház kb 40 % os állapotban volt (ez bizonyítható)Ezt követően én eladtam a lakásomat, amiből újabb kétmillió forintot "pumpáltam a házba, hogy lakhatóvá tegyem... A későbbiek folyamán részemről folyamatosan megtötént az épület állapotának, százalékos készültségének javítása, ami mostanra 4 év után kb elérte a 90 % ot. A testvérem anyagilag minimális értékben járult csak időközben annak a pénzmennyiségnek ami a "házba" vándorolt. kb 5-10% A munkafolyamatokat, én végeztem általában egyedül,segítség híján, ha kimondott szakipari munkáról volt szó felvettem embert, de az ő munkabérüket is saját pénzből fizettem. -(Mellékesen hozzáteszem nem vagyok sajnos milliomos, minden forintért meg kellett küzdenem) A felújítások során, ha kiadásokról volt szó a nővérem arra hivatkozott nincs erre pénze. - Jelen pillanatban mivel férjével külön életet kíván kezdeni szüksége lenne pénzre és szóba hozta adjuk el a házat. jeleztem neki, hogy jogosultságot érzek az értéknövelő beruházások és az eredendő tőkekülönbségből származó részemre, és 70-30% os tulajdoni hányad-megosztást javasoltam ami szerintem korrekt ajánlat! felháborodottan közölte, hogy 1/2-1/2 ed atulajdoni arány és ne akaqrjak kiszúrni vele... -hogyan tudnám érvényesíteni az érdekeimet? Édesanyám aki haszonélvező a házban tanú mindenre. számláim a meglévő anyagberuházásokról sak részben vannak, mivel ilyen fordulatra abszolult nem számítottam. Tanúim a szomszédok, a munkatársak az utcában lakók akik látták éveken áta küszködésem - kérem világosítson fel mik a reális lehetőségeim.
előre is köszönöm válaszát

Tisztelt L.A. Úr!
Az Ön elképzelését - amennyiben ez "békés" úton nem lehetséges - perben lehet érvényesíteni, akár úgy, hogy kéri az eltérő beruházások következtében a tulajdoni arány módosulását ráépítés címén, akár a közös tulajdon megszüntetése útján, ahol is szintén érvényesülhet a nagyobb beruházás - nagyobb vagyonrész elv. Az édesanya és az egyéb tanúk pedig tanúvallomásaikkal támogathatják az "ügyet".
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal: