Hozzászólások

  • Márta 30044 számú kérdése
  • 2008-12-31

Tisztelt Ügyvéd nő!

Segítségét szeretném kérni az alábbi ügyben/ügyekben: 2004-ben vásároltunk új lakást. Most éppen a zuhanytálca szigetelése miatt vizesedik a szomszédos helyiség fala. Kérdésem az lenne, hogy mennyi ideig köteles az eladó jótállást vállalni, illetve mit jelent a jogszabályban (181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet) foglalt átadás-átvételi eljárás befejezése, amitől számítják a 3 évet? Van e még lehetőségem, hogy az eladóval javíttassam ki a hibát, illetve mi a teendő, ha még jótállási jegy sincs?

Tisztelt Márta!

Ahogyan Ön is írta, az eladó – az Ön által is jelölt 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet alapján – 3 évig köteles jótállást vállalni.
Az átadás-átvételi eljárás befejezése az az időpont, amikor a lakást Önök 100 %-os készültségben átvették.
Csak abban az esetben van lehetősége az eladóval történő javíttatásra, ha az átadás-átvételtől még nem telt el a 3 év. (Érzésem szerint sajnos már eltelt.)
Amennyiben nincs jótállási jegy, akkor azt az eladótól kell kérni, de ennek már csak akkor van értelme, ha a 3 év még nem telt el.

Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Zoltán 29905 számú kérdése
  • 2008-12-13

Tisztelt Ügyvédúr!

Hallottam arról, hogy az eladónak az eladott ingatlanára 6 hónapig szavatosságot kell vállalnia. Ezzel kapcsolatban általában a beázás, rossz fűtés stb. dolgokra hivatkoznak. Mi a helyzet akkor ha valaki használt panel lakást ad el, s mint köztudott sajnos "velejárója" ezeknek a lakásoknak a csótány , hangya. Egy több emeletes házban előfordul tisztább és koszosabb lakó is. Mi rendszeresen irtatunk, takarítunk és nálunk már régen nem voltak kártevők, de nyilván ezt garantálni senki nem tudja, hogy így is marad az eladás után. A vevők erre soha nem kérdeznek rá, ha mégis, nem tudom ki az aki elmondja az igazat. Jogilag ez is a szavatosság kérdéskörébe tartozik, vagy beperelhető az eladó ha később mégis megjelennek a "hivatlan állatkák"?
Válaszát köszönöm.

Tisztelt Zoltán! Ez is lehet szavatossági kifogás alapja, az más kérdés, hogy a köztudomású tény miatt akár el is utasíthatja a bíróság.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ágnes 29873 számú kérdése
  • 2008-12-11

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Fél éve vásároltam Bp. VI. kerületben egy 5 éves, használt tetőtéri lakást, melynek fűtés-melegvíz ellátását egy cirkó gázkazán szolgáltatja, melyet az előző tulajdonos egy évvel ezelőtt szereltetett be. A fűtési szezonban derült ki (kb. 1 hónapja) hogy a kazán több szempontból is szakszerűtlenül lett felszerelve és a tökéletlen égésből füstgáz (szén-monoxid) visszaáramlás van a légtérbe. Ezt szakszervíz által készített mérési jegyzőkönyv is igazolja, amit elvégeztettem. A gázkazán bekötése engedély és terv nélkül történt, amiről az eladó az adásvételnél nem tájékoztatott. A tetőlakás kéményének rövidsége miatt (nyílt égésterű kazánnál min. 10 méter lenne szükséges) a készüléket turbó kazánra kell cserélni, új kéménybéleléssel, jelenleg életveszélyes az üzemeltetése. Költségeit tekintve 7-800.000 Ft a kijavítás, ami számomra nem várt kiadás, tekintve, hogy a vásárlásnál rendeltetés szerű használatot szavatol az eladó.

Kérdésem, hogy ezügyben jogszerint léphetek-e fel az eladóval szemben, érvényesítve az adásvételnél fellépő szavatossági igényt, és a teljes átépítés és csere költségét követelhetem-e rajta, nem beszélve az egyéb, átépítéssel járó kártérítést.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:
Ágnes

Tisztelt Ágnes! Igen, az igényei jogosak.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Anikó 29839 számú kérdése
  • 2008-12-09

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nagykanizsán vásároltunk 2007.májusában egy társasházi lakást. Mind a mai napig semmi probléma nem merült fel a lakással kapcsolatban ezidáig. A falak elkezdtek penészesedni, mind az ablaknál, mind a másik falakon, a falak megrepedeztek, az ablakokon folyik a víz. Azt kérdezném hogy áll-e még a jótállás erre a lakásra, és hogy kötelezhetem-e az eladót a hibák kijavítására. És ha esetleg azt válaszolja nekünk az eladó hogy nem javítja ki mit tehetünk ellene? Esetleg nekünk kellene kihívnunk egy olyan szakembert aki felméri a hibákat? Kérem írja meg mit is tehetnénk!

Előre is köszönettel

Anikó

Tisztelt Anikó!
Csak azt javasolhatom, hívjanak szakembert a hibák pontos meghatározására. Ha a szakember megállapítja a hiba okát, írásban fordulhatnak az eladóhoz. Önök nem, bíróság kötelezheti az eladót bármire, ezért célszerűbb a megállapodás. Ha nincs megállapodás, pert kell indítaniuk. A határidők is számítanak, , de ennek részletezése meghaladja az oldal lehetőségeit.
A leírtak alapján (folyik az ablakon a víz, penészesedés) felmerülhet a használat "hibája" is, ha a nyílászárók légzáróak, s a helységben keletkezett pára nem tud távozni, ezért kicsapódik...
Tisztelettel
dr.Szűcs Vince ügyvéd
8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4/B.
+36 92 596979

szucsesd@t-email.hu

Közösségi oldal:


  • zsolt1 29826 számú kérdése
  • 2008-12-08

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Augusztusban vásároltam egy használtnak minősülő, de még szerkezetkész állapotban lévő lakást. Ez azt jelenti, hogy szemrevételezéskor látszólag a villanyvezetékek, a fűtési rendszer ki van építve. A szerződésben az áll, hogy megtekintett állapotban vásárolom, valamint hogy a fűtőtestek fel vannak szerelve. Mivel a aljzatban látszanak a csővezetékek gondolom én joggal feltételezhettem, hogy a fűtési rendszer ki van építve ?!Mikor először megtekintettem a lakást akkor megkérdeztem, hogy a fűtés működik-e és a válasz igen volt.
A lakás átadás-átvétele (kulcs, mérőórák stb) azonban decemberben történt meg, mivel a teljes vételár ekkor lett kiegyenlítve. Jelenleg pedig kiderült, hogy a fűtés nem működik, holott látszólag ki van építve.
Kérdéseim:
1) jótálláshoz vagy szavatossághoz jogom van-e?
2) az eladóval szemben hogyan érvényesíthetem ezt?
3) ha nem történik semmi akkor elállhatok-e a szerződéstől, és ez legkorábban mikor lehet?
4)hogyan tudom bizonyítani az igazamat?
köszönettel:
zsol1

Tisztelt Zsolt! Többféle lehetősége is felmerülhet, de az adásvételi szerződés és a vásárlás körülményeinek pontosabb ismerete nélkül nem mernék válaszadásra vállalkozni.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ákos 29752 számú kérdése
  • 2008-12-01

Tisztelt Ügyvéd Úr!

3 lakásos társasházban lakunk.A lakásokat 4 éve adták át. A lakásban 2,5 évig sajnos senki nem lakott, mivel a tulajdonosok befektetési szándékkal vásárolták.(A tulajdonosok a barátnőm szülei).1,5 éve beköltöztünk,s elkezdtek előjönni a lakás problémái, mint pl penészednek az ablakok melletti gipszkartonok, megrepedeztek a burkolatok stb. A legproblémásabb hiba a zuhanyzó. Valószínüleg a rossz szigetelés miatt átáztatta a falat, a falról lemálott a vakolat, eláztatta a közelben lévő aljtótokokat(ezek már rohadnak).
Amikor észleltük a hibát, szóltunk a kivitelezőknek, s ők kijelentették, hogy a lakás garanciája lejárt, így szivességből kijönnek, s megcsinálják. Na ez a munkafolyamat mostmár hónapok óta tart, mi mindig itthon maradunk, amikor állítják, hogy jönnek, s ők nem jelennek meg.
Tudomásom szerint a garancia az általános dolgokra terjed ki, a szerkezeti elemek, szigetelések, vakolás a garanciája nem szabályozható, s az minimum 5 év.
Mit lehetőségienk a problémáink megoldódjanak?

Tisztelt Ákos! A garancia (jótállás) három év időtartamra szól, így lehet, hogy valóban lejárt. A javításokkal - különösen ha az első mondatomban írtak megfelelnek a valóságnak - mást kell megbízni.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Szűcs Gábor 29717 számú kérdése
  • 2008-11-27

Tisztelt Ügyvéd Úr

2007 dec.6.-án foglalóztam le egy új építésű ingtlant ami először 2008 májusban lett volna átadáson. Szerződés módosítás után 2008 novemver 29 a második határidő, de valószínű hogy ez sem lessz.
(nincs villanyóra, lakhatási)
Kérdésem lenne hogy dec 1-vel elállhatok-e a szerződéstől és visszakapom-e a voglalót?!


Üdvözlettel: Szűcs Gábor

Tisztelt Szűcs Úr!
Kérdésére csak a szerződés ismeretében lehetne válaszolni. A szerződés feltételei szerint elállhat a szerződéstől (ekkor a foglaló visszajár), esetleg kötbért követelhet és kérheti a kárának (pl. albérleti díj) megtérítését is.

Tisztelettel
dr.Szűcs Vince ügyvéd
8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4/B.
+36 92 596979

szucsesd@t-email.hu

Közösségi oldal:


  • B.Beatrix 29626 számú kérdése
  • 2008-11-21

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nemrég vásároltunk ingatlant Bagon. Azt mondták nekünk az eladók, hogy a szennyvíz csonkja bent van az udvarban, majd csak össze kell kötnünk a házzal.
Most derült ki, hogy nincs is bent az udvarban a csonk, nekünk kell intéznünk, ami 2-300ezer forint.
Az adásvételi szerződésben úgy van megfogalmazva, hogy az ingatlant a megtekintett formában vásároljuk meg, és hogy az eladók eleget tettek tájékoztatási kötelezettségüknek.
Mit lehet tenni, ha nekünk szóban mást mondtak, mint a valóság? Külsős tanunk nincs rá.

Köszönöm a segítséget! B. Beatrix

Tisztelt Beatrix! Az a helyzet, hogy az igényük jogos lenne, csak a bizonyítás válik lehetetlenné, így nem sok értelmét látom a pernek.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Lajos 29535 számú kérdése
  • 2008-11-17

Tisztelt ügyvéd úr!

2005.október 17.-én kötöttünk szerződést egy új építésü lakásra, amelyet 2006 március 31.napján kellett volna átadni. Ez sajnos a mai napig nem történt meg. Kérdéseim: Meddig kell az eladónak fizetni a kötbért? (A szerzödésben nincs korlátozás.) Ezenkívül van-e lehetőségem egyéb kártérítésre.

Válaszát előre is köszönöm.

Lajos

Kedves Lajos!

Mindig az adott ügy körülményei döntik el, hogy kifejezett elállási jog kikötése hiányában van-e ténylegesen elállásnak helye. A leírtak alapján inkább úgy érzem, hogy van, mivel az átadás lassan 2,5 éve esedékes lenne. Gondolom, a kötbért rendben fizetik...

Egyéb kártérítésre elvi lehetősége van, de pusztán a szd nem teljesítése nem alapoz meg kártérítési igényt.

Tisztelettel
dr. Forgács Gábor ügyvéd
H-7045 Györköny, Fő u. 491.
+36 20 3890254

gforgacs@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Szabó Zoltán 29404 számú kérdése
  • 2008-11-08

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Kicsit több mint 2 éve vásároltunk párommal Szigetszentmiklóson egy 3 lakásos, új építésű társasházban egy lakást. A lakással folyamatosan vannak gondjaink, de most már annyira elviselhetetlenül penészesednek a falak, hogy az egyik szobánk gyakorlatilag használhatatlan! Nemrégiben jutott tudomásomra, hogy az átadás-átvétel kapcsán kapnunk kellett volna egy jótállási jegyet az építőtől, de ezt nem kaptuk meg. Azt gyanítjuk, hogy tervezési és szigetelési gondok is vannak, éppen ezért az alábbi kérdéseinm lennének:
1. magénszemély építette az ingatlant, de gondolom a jótállási jegy kiadási kötelezettsé rá is vonatkozik
2. még 3 éven belüli a vásárlás, ugxe lehet még érvényesíteni a jótállási igényünket
3. a penészesedés kivizsgálására honnan és milyen szakértőt kell/lehet felkérni és az ő díjazását ki fizeti meg? Gondolom, ha igazunk van, akkor át lehet hárítani a költségeket az építőre?
4. érdemes-e kikérni az önkormányzattól a benyújtott építási tervdokumentációt, hogy aza alapján tudjuk megvizsgálni, hogy esetlegesen mit nem csinált meg az építő?

Előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel,

Szabó Zoltán

Tisztelt Zoltán!
1. Igen.
2. Igen.
3. Célszerűbb lenne megállapodni az eladóval, ha nem sikerül, akkor bíróság. Aztán majd a bírósági eljárásban kijelöl egy szakértőt. A per költségeit Önnek, mint kezdeményezőnek kell előlegeznie, de végeredményként - főszabályként - a pervesztes viseli azokat.
4. Ez nem hátrány, jó ötlet.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Gábor 29395 számú kérdése
  • 2008-11-07

Tisztel ügyvéd úr,

Két hónappal ezelőtt vásárolt lakásomon most nincsen olyan falfelület emely ne le penészes és ne vizesedne.Az eladó nem közölte velem ezt. Holott többször is rákérdeztem. A szomszédom a napokban jelezte,hogy a fürdőszoba felől vizes a fala.Ő ezt már többször jelezte a régi tulajnak de nemtörtént előrelépés a dologban.

Az lenne a kérdésem,hogy van e reális esélyem bárminemű kártérítésért folyamodni.

Köszönettel,
F. Gábor

Tisztelt Gábor! Igen, szavatossági igénnyel léphet fel, vagy akár a szerződés megtámadása - ezen keresztül érvénytelenítése - is a lehetőségek között van.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Richárd 29288 számú kérdése
  • 2008-11-01

Tisztelt Ügyvédnő!

1 hónapja vásároltam egy 1 szobás ingatlant. Még nem lakok benne, éppen a felújítás folyik. Pár napja jelezte az alsó szomszéd, hogy ázik. Az ázás már régóta fennáll és ő ezt többször jelezte az előző tulajdonosoknak (vevőknek), de nem történt rá lépés. Az eladó ezt a tényt velem nem közölte én nem tudtam róla.
A kérdésem az, hogy ezek után mire van lehetőségem, tudok-e szavatossággal élni?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Richárd

Tisztelt Richárd!

Nem tudok egyértelmű választ adni kérdésére, mert tudni kellene, hogy az alsó szomszéd mitől ázik. Amennyiben ez egy felújításra szoruló lakás, akkor vélhetően a vizes-blokk is felújításra szorul, amely ha megtörténik, az ázás is megszűnik. Ezt egy vízszerelő tudná nyilvánvalóan egyértelműen megmondani, de ha csak erről van szó, akkor álláspontom szerint kárigényt nem érvényesíthetne az eladóval szemben.
Amennyiben ellenben ez valami olyan rejtett hiba, amelyet az eladó bizonyíthatóan eltitkolt Ön elől, és amely a felújítás során nem, vagy csak aránytalanul nagy költséggel szüntethető meg, akkor meg lehet próbálni egyezség során a megfelelő mértékű vételár-csökkentést, illetőleg azt peres úton érvényesíteni.



Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Antal 29038 számú kérdése
  • 2008-10-14

Tisztelt dr. Nagy Zoltán ügyvéd Úr!

A 28902 számú kérdésemre adott válaszát megköszönve nagyra értékelem az Ön türelmét és szakértelmét ebben a végeláthatatlan jogi szimultánban.
Előző kérdésemhez kapcsolódóan kérem újra a véleményét.
Helyesen hivatkozom e, jótállási kötelezettség megöröklése tárgyában a Ptk. 286.§ (1) bekezdésére és arra a tényre, hogyha egy nyugdíjas postás (pont mint az örökös) vállalkozott volna házépítésre hát bizony nem kötöttem volna szerződést vele.

Köszönettel: Antal

Tisztelt Antal!
Igen.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Tamás 28872 számú kérdése
  • 2008-10-03

Tisztelt ügyvéd Úr!
2008. januárjában kinézttem egy újépitésű tetőtéri lakást amire februárelején adtunk előleget és kaptunk kulcsot is.Húsvét másnapján a lakás beázott 4 helyen /nagyszoba,napali erkéjajtóelőtti rész,napali és konyhaközötti falnál,lépcsőház ,garázs ,és a fűrdőszoba ablakfelőli oldalon/,én felhívttam az épitőt és ő nekiállt és leverette a falat és azt mondtta ,hogy egy olyan anyagal/valami vegyianygal/ meg csinálta a beázást,hogy nem engedie át a vízet és így nem fogunk be ázni utána kijavotották és lefestették.A tőbbire meg azt mondtta ,hogy majd el múllik a probléma .Májusban kilett fizetve a lakás teljes összege de utána ugyan ugy beázott a lakás. Én fell hivttam megint ,/trágárul/ el küldött benünket melegebb éghajlatra .Közben észre vettük , hogy fugázási problémák vannak több helyen a lakásban, a csempe a fürdőben több helyen kagylosan kivan törve, a járolap a lakás szinte minden négyzetméterén hibás ,a felűlete szintén kagylosan ki van tőrve,vagy le van tőrve a sarka,a kapcsoloknál nincs kifugázva a kapcsólók és a csempe közötti rés csak ugy üresen van, látni a vezetéket.A vakolat több helyen elválik a faltol és meg van repedezve a fal rondán.
A járolap több helyen szintbeli eltérést mutat napali és étkező között. A fürdő és wc gipszkartonozása csunyán meg repedezett és mozog az épület villamos bekőtése nem szabványos ,és egy másik lakáséval van egy csőbe elvezetve.
A tetőszerkezet hiányosan lett megcsinálva a rajzon feltűntetet dolgok ki maradtak .
A szigetelés simán csak a lambériára van rá rakva és nem megfelelő vastagságu.Azészrevételeinket ajánlot levélben jelezttük az épitetőnek aki egyben a kivitelező is és az eledó is egyben, nem reagáltta le .Egy találkozás során megigérte ,hogy meg lesz csinálva minden azóta semm tőrtént semmi változás.Ebben a dologban szertetném kérni a tanácsát mi tévőlegyek?Előre is köszönöm a válaszát!!! Tamás

Tisztelt Tamás!
A tömör válasz: a szavatossági hiba kijavításáért a lakás átvételétől számított 6 hónapon belül, ha pedig a hiba csak később jelentkezett, annak megjelenésétől számított 3 hónapon belül a bíróságon kell keresetet indítania. A leírt információi alapján indokolt lenne jogi képviselő igénybevétele.
Tisztelettel
dr.Szűcs Vince ügyvéd
8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4/B.
+36 92 596979

szucsesd@t-email.hu

Közösségi oldal:


  • Nagy Róbert 28841 számú kérdése
  • 2008-10-02

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Nemrégiben vásároltam egy lakást hitelre, ami már ki is lett fizetve. A vásárlás előtt rákérdeztem, hogy tégla építésű-e, amire az volt a válasz, hogy betonoszlopok vannak és abban tégla falak, most kiderült, hogy csúsztatott zsalus szerkezetű és valószínűleg csak a válaszfalak vannak téglából, de már ebben sem hiszek. Mind a tulajdonos, mind az ingatlanos állítja, hogy erről tájékoztattak. Én most átverve érzem magam, főleg, ha még a belső falak sem téglák, mit tudok ilyenkor tenni? Tudom nem voltam eléggé körültekintő és hibát követtem el akkor, amikor bizalmat adtam a közvetítő és az eladó felé. Mivel nem szeretnék pereskedni emiatt, lehetséges olyan kikötést tenni, hogy vagy a vételárból fizessenek vissza valamennyit, vagy amennyiben nem tégla a belső fal, akkor egy bizonyos összegű kártérítést fizetnek, vagy ezt így nem lehet peren kívül?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Nagy Róbert

Tisztelt Róbert!
Közös megyegyezéssel "szabad a pálya", olyan árleszállításban állapodnak meg, amilyenben tudnak/akarnak, de egyébként ez tipikusan bírósági körbe tartozó igényérvényesítést jelenthet.

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: