Hozzászólások

  • Eszter 46598 számú kérdése
  • 2014-12-10

Tisztelt Ügyvéd Nő!

Az ügyben szeretném kérni a segítségét, hogy agresszív viselkedése miatt külön költöztem a férjemtől. A ház, amiben éltünk az ő nevén van, 5 éve vagyunk házasok, 5éve élünk a házban, közösen újítottuk fel. Szeretném kérdezni, hogy a hitelt (ingatlan fedezetű személyi hitel) kell-e nekem fizetnem? Nem a mi nevünkön van, hanem a férjem apja nevén, mert rész tulajdonos az ingatlanban, valamint vállalkozóként könnyebben kapott hitelt. Valamint kötelességem továbbra is fizetni rezsi költségeket, annak ellenére, hogy nem élünk ott? A férjem, amúgy is "ki akart rakni" bennünket a közös 5éves gyermekünkkel együtt. Azzal az indokkal, hogy nem tudjuk fenntartani. Kiadja albérletbe, ő haza költözik a szüleihez, mi meg mehetünk a híd alá. Hónapok óta nincs munkahelye vagy a próbaidő alatt elküldik. Az elmúlt évben egymagam tartottam fenn a házat. Fizettem a rezsit, eltartottam hármunkat. A válást hamarosan beadom, de addig van-e hátrányom abból, hogy elköltöztem és nem fizetek a házra semmit. Valamint válás esetén jár-e gyermekemnek valami. Saját jogon, ha járna azt is a gyermekemnek kérném. Kérem tájékoztasson mit tehetek ez ügyben. Válaszát előre is köszönöm.

Eszter

Tisztelt Eszter!
Ha nem lakik ott, akkor nincs rezsifogyasztása, tehát nem köteles fizetni rezsit. A hitel közös, mint a házastársi közös vagyon egyik része, egyik tétele, közös kötelezettség a férjével. Viszont beszámítható abba, hogy soká csak Ön fizette. A gyermek tartásdíjra jogosult az apjától, amit Önnek kell odaadnia. Van az ún. házastársi tartás. Ha Ön erre jogosult, akkor a gyermektartásdíj mellett ennek fizetésére is kötelezhető a férj.



Tisztelettel
dr.Kocsis Rita ügyvéd
9700 Szombathely, Puskás Tivadar u. 3.
+36 30 3331184
http://www.forcekft.hu
drkocsisrita@forcekft.hu

Közösségi oldal:


  • Mihály 46597 számú kérdése
  • 2014-12-10

Válófélben lévő feleségemmel (osztatlan) közös tulajdonban (1/2-1/2) van egy családi házunk.
A válás nagyon húzódik, egyenlőre a lakáshasználat szabályozásáról nincs döntés, és feleségem az ingatlanba bejelentette jelenlegi kapcsolatát és annak népes családját.
Az ingatlanban természetben egy nagyobb és egy kisebb lakás van, a telekkönyvben ezek nincsenek külön megjelölve. Feleségem a nagyobb lakást (160 nm + pince, garázs. műhely) használja. A kisebb lakásban (28 nm) Édesapám és Húgom laknak, szívességi lakáshasználóként. (Feleségem keresetében rongálásra is hivatkozik, alaptalanul.)
A kisebb lakás használatára pedig szüksége sincsen, hiszen a másik rész nagysága már így is jóval meghaladja a méltányolható szükségleteit. Feleségem megpróbálja Őket onnan kirakni, pert indított a lakáshasználati joguk megvonása érdekében, a haszonkölcsön szabályaira hivatkozva.
Kérdésem: jelen esetben, azaz azonos arányú közös tulajdon, és a lakás használatára vonatkozó bármilyen határozat hiánya esetén erre van-e módja, illetve elég-e, ha a bíróság előtt arra hivatkozunk, hogy Édesapámék lakáshasználati joga az én tulajdonrészemen alapul, avagy ugyanezen az alapon én jogszerűen felmondhatom-e feleségem jelenlegi kapcsolatának lakáshasználatát?
Szíves válaszukat köszönöm előre is!

Tisztelt Mihály!

Véleményem szerint ez egy megalapozott nyilatkozat lenne az Ön részéről, mármint hogy az édesapjáék az Ön jogán alapulva használják az ingatlant.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Mónika 46558 számú kérdése
  • 2014-11-21

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!

2012 májusában elváltam. Volt férjemmel közös ingatlanunk van Ő 3/4 részben tulajdonos én 1/4 részben a volt anyósom pedig haszonélvező. Az ingatlant egy 2008.-ban felvett jelzáloghitel terhel aminek én vagyok a főadósa a volt férjem meg az anyósom kezesek.. Semmit nem hoztam el a közös tulajdonunkból 2éve nem is lakom ott, ennek az volt a feltétele hogy a volt férjem vállalta a hitel teljes körű fizetését és azt is megígérte hogy engem is kifizet... A nyugodt válás ellenére azonban a viszonyunk eléggé megromlott és folyamatosan mellébeszél ha a kifizetésről esik szó köztünk. Gondoltam odaadom a banknak a tulajdonrészem de nemleges választ adott az elővásárlásra amíg a hitel rendesen fizetve van. Kérdésem az lenne. Ha találnék valakit aki megvenné a tulajdonrészemet "ebben a formában is" eladhatnám-e neki az ő hozzájárulásuk, engedélyük nélkül, vagy a haszonélvezeti joga az anyósomnak így is erősebb? Ha további kérésem ellenére sem tudunk megegyezni a kifizetésről, vihetem-e perre az ügyet, noha a válásnál mindketten azt mondtuk hogy megegyeztünk mindenben?
Előre is Köszönöm a válaszát.
Tisztelettel: Mónika

Tisztelt Mónika!

Az ingatlan kapcsán a bank nélkül sajnos nem tud "lépni", és ebben a helyzetben a tulajdonostárs és a haszonélvező is gátat jelent a megoldás felé vezető úton. Nyilván a közös megegyezés lenne a legjobb megoldás, ennek hiányában a közös tulajdon megszüntetési per - annak összes kedvezőtlen ódiumával: idő, költségek - vezethet eredményre.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Karola 46515 számú kérdése
  • 2014-11-05

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Szeretném megkérdezni, hogy válás után tartozom-e a volt férjem adósságaiért (ingatlanhitel), melyeket még a házasság alatt vett fel? Azaz hogy rajtam is behajthatják-e?

Köszönöm a válaszukat!

Tisztelt Karola!

A házassági életközösség alatt szerzett pozitív vagyon és a tartozások egyaránt közös szerzeménynek minősülnek, így az említett tartozás is ebbe a körbe tartozik általános szabály szerint.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • zsolt 46447 számú kérdése
  • 2014-10-16

Tisztelt Ügyvédi Iroda !

Szüleim 50év házasság után válnak.
A családiház megosztható de anyám el akarja adatni, vagyis árvereztetni.
A házon nincs semmiféle tartozás!!!
Apámmal saját kezünkel építettük
Tudom a jog nem terjed ki erre és a ház fele megilletiés magának akarja hogy így álljon bosszút
rajtam, egyetlen fián.
4 éve elváltam és új házasságot kötöttem, aki még nem magyar állampolgár.
Mindent megtesz szüleim ápolásában de anyám utálatossága miatt csak apám gondozására mérséklödött
Anyám alkoholista és más betegségekkel is küzd de a háziorvos figyelmen kivül hagyja.

Kérdésem
Mit tehet apám ha nem akar másik házba költözni. A ház megosztható! A bíró mégis dönthet úgy hogy elárverezteti a másik fél javára?!
Apám joga nem éri el azt hogy maradhasson, ha nem tudja kifizetni a ház felét?
Ö fizetett mindent 15 évig ezért anyámnak keletkezett 7 millio ftja amit szintén magáénak hisz.
Kapcsolatuk egy éve szünt meg valosan

Mit tehetünk hogy mardhassunk? Vetessem anyámat felügyelet alá?
Nagyon várom válaszát A második tárgyalásuk okt 20 reggel 8 kor lesz

Tisztelettel

Tisztelt zsolt!

Elvileg nem kizárt a közös értékesítésre, árverésre kötelezés a bíróság részéről. A felügyelet (gondnokság) alá helyezés nem gyors eljárás, és nem is biztos, hogy megvan a realitása ebben a helyzetben.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Szabina 46444 számú kérdése
  • 2014-10-15

Szép Napot.
Nekem olyan problémám van hogy,állami gondozott voltam 2 éves korom óta igy életkezdési járadékot kaptam amiből csak ingatlant vehettem.Ez 2006 augusztusában meg is történt 1/1-es tulajdonjogom van.Ekkor már volt egy párom akivel később a felújítások után már terhesen beköltöztünk.Szépen csinálgattuk,de az évek alatt eltávolodtunk szétmentünk és ő most a felét követeli a háznak hogy az őt illeti meg,persze mikor elköltözött rengeteg ingóságot vitt magával autót,műszaki cikkeket,bútorokat megtakarítást stb. Van joga egyáltalán ahhoz amit nekem vett az állam és 5 év elidegenítési tilalom volt rajta?2007 -ben költöztünk be és 2013-ban mentünk szét.Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Szabina!

A leírtak alapján csak annyit tudok mondani, hogy elképzelhető, hogy némi közös tulajdoni igénye lehet a volt párjának, de biztosat nem tudok,mivel nem tudom, hogy Ő a különvagyona terhére eszközölt-e beruházást vagy sem. És mindezt természetesen befolyásolja az egyébként elvitt, közös vagyonba tartozó vagyontárgyak köre, az más kérdés, hogy ez utóbbit nehézkes lehet bizonyítani.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Éva 46416 számú kérdése
  • 2014-10-03

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Férjem váratlanul meghalt. A jelenlegi társasházi lakásunk férjem tulajdona, de nekem is volt lakásom, amit közös elhatározás alapján időközben eladtam és a vételár egy részét átadtam férjemnek a társasház felújítására és a saját lakásunk felújítására. Hogyan tudom ezt az összeget érvényesíteni, hogy ne legyen az örökség része.
2 gyermekünk nevére (vásároltunk 15 évvel ezelőtt) egy telket, (haszonélvezeti jogunk volt rajta) amit 2011-ben eladtunk. Az adásvételi szerződésben a felnőtt korú gyerekeink édesapjuk bankszámlaszámát adták meg a vételár átutalására, hogy ő kezelje a pénzt és a korábban közösen elhatározott célra (üdülő felújítás) használja fel.
Férjemnek van egy gyermeke korábbi házasságából.
Kérdezem, hogy a közös lakás értékét milyen arányban fogjuk örökölni, illetve igaz-e, hogy a házastársi közös vagyon okán a lakás értékének a fele (örökség szempontjából) engem illet,és a lakás másik felének értékét osztjuk fel 4 felé (3 gyermek és én).
Kérdezem, hogy a férjem bankszámláján maradt korábbi telekeladásból származó vételár az örökség részét képezi-e, illetve ha igazolni tudja 2 közös gyermekünk, hogy ez az összeg őket illeti, akkor ez nem képezheti az örökség részét.
Köszönöm szépen előre is válaszát.

Tisztelt Éva!

A kérdése alapján - annak részletessége ellenére sem - nem tudok pontos választ adni, az egyes ingatlanok szerzési időpontja és körülményei ismeretében lehetne meghatározni az Ön jogos igényeit, ill. ezek érvényesítésének körülményeit és költségvonzatait. Amennyiben ezzel egyetért, akár "privát" is megkereshet az alábbi módok valamelyikén.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Krisztina 46414 számú kérdése
  • 2014-10-03

Tiszteletem


Kérdésem a következő:
Adott egy ingatlan mely 3.500.000.- hitellel terhelt.Az én örökségemből vásároltuk közös névre az ingatlant 2002-ben. Lejár a hitel 2022-ben A volt férjem és én 1/2-1/2 tulajdonosok vagyunk. Én elköltöztem 2009.11.26-án. A bíróság elválasztott minket, csatoltunk egy ingatlanmegosztási megállapodást is, ami a végzésben nem lett megjelölve. A volt férjemnek ki kellett volna nekem fizetnie azt a pénzt amiből azt a házat vásároltuk, azaz az örökségemet, se többet se kevesebbet nem kértem csak a pénzemet vissza. Több adásvételi szerződést is írtunk ügyvéddel, de egyikre sem történt meg a kifizetés. Ilyenkor mit tehetek? Sem többlethasználati díjat nem fizet, sem a a pénzt amiben megállapodtunk. Azóta céget alapított és az élettársával ketten lakják a lakást ahova a cég székhelye is be van jelentve az engedélyem nélkül. Állagmegóvást nem eszközöltek a házon, még rosszabb állapotban van mint előtte.

Tisztelt Krisztina!

A megállapodásuk és az aláírt adásvételi szerződés(ek) ismeretében lehetne az Ön lehetőségeit meghatározni, elvileg kínálkozik lehetőség a követelt összeg végrehajtására.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Magdolna 46410 számú kérdése
  • 2014-10-02

Tisztelt Ügyvédnő!
A következő ügyben kérném segítségét: szeretnék elválni a Férjemtől, de megnehezíti a dolgot, hogy közös tulajdonban van egy lakótelepi kétszobás lakás, és egy kis fodrászüzlet, megbeszéltük, hogy mindkettőt eladjuk, kifizetjük a hiteleinket, és ami marad azt elosztjuk, az üzletre jelentkezett is egy vevő, 4,4milióért megvennék, de a Férjem most meggondolta, azt mondja Neki szerinte elővásárlási joga van az üzletre, és megvenné a részem, ami tudom hogy nem lehetséges, mert teljesen el vagyunk adósodva. amíg nem adjuk el legalább az egyik ingatlant, addig nem tudom beadni a válópert, nincs pénzem ügyvédre, és novembertől találtam egy albérletet, amit nem fogok tudni kivenni, mert kauciót kell fizetnem, ha eladnánk az üzletet, ki tudnám fizetni a hiteleket, amiket minden hónapban levonnak a fizetésemből, és vígan elélnék a Gyerekekkel a fizetésemből, de ezt teljesen ellehetetleníti a Férjem, azzal, hogy nem hajlandó aláírni az adásvételit. Ráadásul az üzlet megvásárlásához hitelt kellett felvennünk, amihez Anyósom lakása a jelzálog fedezet, és Anyósom is szeretné, ha megszűnne a jelzálog végre a lakásán, de ez sem érdekli a Férjemet. Ez így egy ördögi kör, nem lehet Őt valahogy kötelezni arra, hogy belemenjen az eladásba? Addig egyszerűen nem tudok továbblépni sajnos. Segítségét előre is köszönöm: Magdolna

Tisztelt Magdolna!

Legfeljebb a házastársi közös vagyon megszüntetése kapcsán lenne ez megoldható.

Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Gabriella 46399 számú kérdése
  • 2014-09-28

Tisztelt Ügyvédi Iroda!
Két kérdésben szeretném a segítségüket kérni! 1996-ban elvált nőként, egy gyermekkel, akit én neveltem, eladtam a szüleimtől,korábban, még lányként kapott lakásomat, és a vételár egy részéből vettem egy telket. Ekkor már ismertem a jelenlegi férjemet, akkor költöztünk össze. A vételár maradékából pedig erre az ingatlanra építettünk családi házat, de már közösen. Születtek közös gyermekeink, éppen ezért az építkezés során szocpol támogatást is kaptunk, de nem csak a közös gyermekeimre vettem fel ezt, hanem, az első gyermekemre is aki az előző házasságomba született. Most a második férjemmel is váló félbe vagyunk, és a vagyon megosztáson elakadtunk. Kérdéseim a következők:
- külön vagyonnak számít e házasságunk előtt szerzett ingatlan eladásból származó összeg, vagy a hosszú együtt élés során közössé vált? ( 19 éve vagyunk együtt)? Ha, külön vagyonnak számít akkor most az összeg megegyezik az akkori összeggel, vagy infláció mértékével megegyezően növekszik? Hogyan tudom én ezt kiszámolni, hogy mekkora összegről lenne most szó?
- Az első házasságomból született gyermekemre felvett szocpol miatt a közös tulajdonú családi házba, vagyonmegosztás esetén jogosult vagyok e a nagyobb részesedésre, vagy 1/2-1/2 arányba kell megosztani az ingatlant? És, ha jogosult vagyok nagyobb részesedésre, akkor milyen arányban? (Első gyermekem 1986-ban született és a szocpolt 1996-ban vettük fel először 2 gyermek után, mivel akkor született meg az első közös gyermekünk.) Számomra pozitív válasz esetén melyik az a jogszabály amelyik ezeket alátámasztja?
Köszönettel: Gabi

Tisztelt Gabriella!

Az elmondottak alapján a telek és a helyébe lépő eladási ár az ön külön vagyonának a része, a közös építkezés - és az egyéb vagyontárgyak - pedig a házastársi közös vagyon részei. Ha csak az ingatlant vesszük, akkor az közös tulajdonuk, de nem egyenlő arányban, hanem a telekhányaddal kell korrigálni az ön javára az elszámolást. Ugyanez a helyzet a nem közös gyerekre jutó szocpollal is, az is az Ön hányadát növeli.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Anna 46393 számú kérdése
  • 2014-09-25

T.Ügyvéd úr!! A tulajdonlapon öröklés cimén van 1/1tulajdonrészem. A volt férjemmel épitettünk rá házat 1986.-ban,2007.-ben elváltunka azzal,hogy közösen eladásra kerül a ház. A volt férjem ott maradt és nem akarta eladni a házat.2008.-ban a fiam megvette,10millió Ft.ért,ez az inagtaln 1/2 értéke- azzal hogy az apja ott marad.2014.-ben a devizahitel miett a fiam, nem birta tovább fizetni a kölcsönt és a bankkal megegyezve eladta a házat és adott az apjának 3miilió Ft-ot.A volt férjem követelhet-e tőlem pénzt?? 7évig élt ott,én csak az ingatlan 1/2részéért
adtam el a házat a fiamnak. A bank 24 millióra értékelte 2008.-ban.Köszönöm Anna

Tisztelt Anna!

Amennyiben jól értem a kérdését, úgy - hozzátéve, hogy a szerződést még ismernem kellene - nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a férjének megalapozott igénye lehet Önnel szemben.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Eszter 46375 számú kérdése
  • 2014-09-21

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Adótárs vagyok volt férjem ingatlanján lévő hitelben ,vagyonpert indítottam a fele tulajdonjogért mert az ingatlant házasságunk ideje alatt vásárolta,így úgy tudom hogy közös. szeretném tudni ha a bíróság is megállapítja a tulajdon jogot hogyan lehetek bejegyzett tulajdonos úgy ,hogy ne hajthassák be rajtam más cégek azt a tartozást ami a tulajdonlapon szerepel és volt férjem halmozza halmozta fel. Indíthatok e kényszerárverést mint adóstárs ,hogy ne emelkedjen tovább a hitel ,hogy a bank visszakaphassa a pénzét és megszűnjön ez az áldatlan állapot. Volt férjem kiadta az ingatlant abból fizeti a hitelt tőlem behajthatja minden befizetett hitelösszeg felét viszont én kérhetek távolléti használati díjat de gondolom csak akkor ha tulajdonos vagyok. Állása nincs gyerekek után tartásdíjat nem fizet él mint marci ..... szeretném tudni hogyan járok jobban milyen lehetőségeim vannak . Köszönöm Eszter

Tisztelt Eszter!

Ezen a fórumon nem tudok kimerítő választ adni, de az tény, hogy a tulajdonjogi igénye megalapozott lehet, DE: pl. meg kellene azt is vizsgálni, hogy a cég és a hitel vonatkozásában nincs-e Önnek ugyanilyen joga és kötelezettsége. Ha tulajdonossá válik az ingatlanban, akkor is kérdés, hogy a hitellel mit lehet tenni, elképzelhető, hogy annak megfizetéséért a lakás erejéig Ön is felelős lesz. Közös tulajdon megszüntetési pert indíthat, annak részleteiről az ingatlanjog.hu honlap közös tulajdoni rovatában sokat olvashat, de akár közvetlenül is keresheti az irodánkat.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Teréz 46290 számú kérdése
  • 2014-08-24

Tisztelt Ügyvéd Nő!
A kérdésem a következő lenne. Házassági vagyonközösség megszüntető szerződés következményeként a nevemre került egy ingatlan. Ha a szerződést hatályon kivül helyezzük a már bejegyzett ingatlant ez milyen formában érinti?
Várom szives válaszát.

Tisztelt Teréz!

Az ingatlant olyan formában fogja érinteni, ahogyan Önök abban a hatályon kívül helyező szerződésben arról rendelkeznek, mert ezt kifejezetten szabályozni kell benne.

Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • alex 46260 számú kérdése
  • 2014-08-14

Tisztelt ügyvéd úr
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz,hogy férjemmel válo félben vagyunk van egy ingatlanuk és külön egy föld terület minda ketö 50-50 százalék arányban vagyunk tulajdonosok .a házaon van hitel de a földen nincs én nem élek ot mert hihasználnának. akérdés az hogy kérhetek e bérleti dijat a házra és a földre mivel én egyiket se használom és eladni nem szeretné én viszont igen de a kölcsön felét rámakarja terhelni és ezért szeretnék tanácsot kérni.másrész föld területnek a rámesörészét az eladhatom amikor akarom? Elöre is köszönöm válaszát

Tisztelt Alex!

Igen, kérhet többlethasználati díjat (ez felel meg a bérleti díjnak), amennyiben az ingatlanokat férje kizárólagosan használja.
A termőföldes ingatlan-hányadot - ha talál rá vevőt - eladhatja.

Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Anna 46233 számú kérdése
  • 2014-08-07

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Az alábbiakhoz szeretnék Öntől tanácsot kérni:
A (mostmár) volt párommal 1 évvel ezelőtt vásároltunk egy lakást, aminek a tulajdoni lapján 1/1 tulajdonosként én szerepelek. A volt párom ugyan beszállt bizonyos összeggel a lakásba, de ezt csupán egy magánszerződésben rögzítettük. A többségi tulajdonos, 2/3 résszel én vagyok.
Most ott tartunk, hogy a kapcsolatunk 4 hónapja helyrehozhatatlanul megromlott és én ennek megfelelően szeretném rendezni a közös vagyon kérdését, de ő nem hajlandó elhagyni az ingatlant, nem hajlandó kifizetni engem, nem engedi, hogy én kifezessem és eladni sem akarja, tehát teljes mértékben gátol abban, hogy az ingatlanba fektetett pénzemhez jussak. Ráadásul van egy 1 éves kislányunk, tehát még nagyobb szükség lenne a megfelelő nyugodt környezetre. Véletlenül tudtam meg azt is, hogy keresetet nyújtott be a Bírósághoz, a tulajdonjoga érvényesítésére, hogy rákerüljön a tulajdoni lapra.
Kérdésem, értékesíthetem-e egyedül az ingatlant, ha igen, meddig van erre idő (a per miatt, bár semmi hivatalos értesítést még nem kaptam), hogyha bejegyzik a tulajdonjogát, utána milyen lehetőségeim vannak, eladhatom-e a tulajdonrészem a belegyezése nélkül, esetleg indítanom kell egy pert arra vonatkozólag, a Bíróság felszólítson az értékesítésre? Mi van, ha eladom az ingatlant, de ő nem hajlandó kiköltözni?

Válaszát előre is köszönöm
Anna

Tisztelt Anna!

Jelen állás szerint - mivel az ingatlan kizárólagos tulajdonosa - eladhatja az ingatlant. "Mindössze" a birtokba adást kell biztosítania a vevő részére, amit szerencsésebb lenne úgy megvalósítani, hogy elsőként a tulajdonostársától birtokba venni az ingatlant, hogy zavartalanul lehessen az érdeklődőknek mutatni a lakást, ill. majdan átadni a vevőnek.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: