Hozzászólások

  • Tóth Tibor 47391 számú kérdése
  • 2015-11-22

Tisztelt Ügyvédnő!


Örököltem egy telket és áll rajta két épüle egy 200 nm-es ól és egy 78 nm-es géptároló. A térképvázlaton egyik sem szerepel. Az ólról találtam ugyan építési engedélyt, a régi papírok között, de nem teljesen úgy lett megépítve, ahogy ott szerepel, így használatba vételi sincs. A géptárolóról engedélyt se találtam. Eléggé egyszerű módszerrel épült mind a kettő így fennmaradási engedélyt nem hiszem, hogy kapnánk rá. Elbontani nem szeretném, mert roppant mennyiségű anyagról van szó. Az engedély 1990-es, mindkettőt nagyjából ekörül építették (szomszédok elmondása alapján). A telekre idővel házat szeretnénk építeni, a nagysága az épületekkel együtt is engedi.

Ha fennmaradási eljárást kezdeményezünk, akkor kell -e bírságra számítanunk? Esetleg bontathatnak -e.

Fennmaradási engedélyt kell -e kérnünk vagy hatósági bizonyítvány is elegendő, hogy a térképvázlatra felkerüljenek az épületek?


Tisztelettel:


Tibor

Tisztelt Tóth Tibor!

Ha az épület igazolhatóan tíz évnél korábbi (az igazolás műholdképpel elegendő), fennmaradási engedély kérése esetén sem kell bírságra számítania. Az eljárásról építész-tervezővel egyeztessen, szükség esetén ajánlhatok önnek szakembert.


Tisztelettel
dr.Stein Barnabás ügyvéd
8000 Székesfehérvár, Vár krt. 23. I/6.
+36 30 2377413

steinbarnabas@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Kisshorváth 47317 számú kérdése
  • 2015-10-14

Tisztelt Ügyvédúr!

Győrben van egy ingatlanom, nagy telek, amelyen 2 különálló lakóépület van. Szeretnénk eladni a kisebbik lakóépületet. Lenne rá vevő, de a GYÉSZ (1/2006. (I.25.) Ök. rendelet 37. §.-a) miatt, ami 2006. óta érvényben van, az épületet nem lehet bővíteni, ezért valószínűleg nem tudjuk eladni.
Kérdésem, hogy az ÖK. mennyi ideig kötheti meg a kezünket, mert előreláthatólag akár 50 évig sem épül meg a rendezési terven feltüntetett út?
Mit lehet tenni ez esetben?
Várom szíves válaszát.

Tisztelt Kisshorváth!

Az 1997. évi LXXVIII tv. 30. §-a meghatározza a kártalanítási szabályokat ilyen esetekre. A kárigényt írásban be kell jelenteni az Önkormányzatnak. Ha a benyújtást követő 1 éven belül nem jutnak egyezségre, a Kormányhivatalhoz kell fordulni, aki a kisajátítás szabályai szerint állapítja meg a kártalanítás összegét. (nem sajátítják ki az ingatlant, csak az ott írtak szerint járnak el a kártalanítási összeg megállapításakor és kifizetésekor.)
Mentesül a kártalanítási kötelezettség alól az önkormányzat, ha az 1 éves határidőben megszünteti a korlátozást.



Tisztelettel
dr.Menczel-Kiss Gergely
9021 Gyõr, Árpád út 47.
+36 30 262 32 58

info@menczelkiss.hu

Közösségi oldal:


  • Eszter 47153 számú kérdése
  • 2015-08-02

Tisztelt Ugyved Ur!
Fovarosi (helyi vedettsegu) ingatlanunk felujitasahoz futottunk akadalyba a (keruleti) epitesi engedelyezesnel. Bar a fovaros telepuleskepi eljarasaban engedelyezesre ajanlotta a felujitasi terveket, a kerulet barmifele szerkezeti atalakitast tiltana, mivel a haz epitesi helyen kivul, utcafronton, a szomszedos telek hataratol egy meterre all. A helyi vedelem kotelez a jo karbantartasra, ami az atalakitas/felujitas nelkul nem lehetseges, az epulet 1860 tajan epult es mara eletveszelyes. Tovabba a helyi vedelem az utcakep es telek kialakitasanak megorzeset is eloirja. (Sot, mivel ez az epulet a legkorabbi a kornyeken, velemenyem szerint legfeljebb a tobbi telek kialakitasa lehetett szabalytalan, ha ennek egyaltalan volna jelentosege!)
Van jogi megoldas egy ilyen helyzetre?
Udvozlettel,
Eszter

Tisztelt Eszter!

Nem tudom, nem tűnik egyszerűnek... Én beadnám az engedély iránti kérelmet a helyi önkormányzathoz, elutasítás esetén pedig fellebbeznék. Hosszadalmas, de talán eredményre vezet...


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • K. Zoltán 47144 számú kérdése
  • 2015-07-30

Tisztelt Címzett,
Zártsorú beépítésű területen fogunk építkezni Budaörsön, jogerős építési engedélyem van egy családi házra ami a szomszéd tűzfalához csatlakozik közvetlenül. Ez ellen a szomszéd nem fellebezett a hatóságnál a számára biztosított 15 napos fellebbezési időn belül így jogerőre emelkedett. Viszont az ő tűzfalán jelenleg egy kisebb, valószínűleg régebben reklámtáblaként használt fémszerkezet van felcsavarozva, illetve 2 db légkondícionáló berendezés, egyik sem lóg túl 50cm-et. Mikor megkértem,hogy azokat az építkezés miatt távolítsa el, hiszen a főfalam odakerül, azt mondta,hogy ő ezt nem teszi meg mert az a telekrész még alatta az övé. Mivel zártsorú a besorolás, így igen valószínűtlennek tartom, hogy kb 40 centimétterrel a telekhatáron belül ér véget a háza, és a többi rész pedig csak a légkondi miatt lett kihagyva és ezt engedélyezték neki korábban. Földmérővel felmérettem a telket és az ő véleménye szerint a szomszéd háza a telekhatáron van.
Két kérdésem van ez ügyben: ha nem szedi le a szomszéd ezeket a faláról, nem tudok építkezni zártsorú módon. Mit tudok ilyenkor tenni, hogy ne kelljen hónapokat-éveket várni, hogy leszedje ezeket? Ha ő nem szedi le, én lecsavarozhatom a faláról?
A másik kérdés, hogy mi alapján bizonyíthatja ő be,hogy a maradék 40 cm az övé, amennyiben a földmérő szerint ez nem igaz? A földmérő azt mondta,hogy két verzió van, az első az,hogy hazudik a szomszéd, a másik, ha nem hazudik és valóban így építkezett, ahogy szerinte állítja, akkor a földhivatalt kellene NEKI beperelnie, mivel a földmérő a földhivatali adatok alapján állítja,hogy márpedig a szomszéd a telekhatárra épített.
Meggátolhatja az építkezést valamilyen módon a szomszéd, annak ellenére,hogy jogerős építési engedélyem van arra,hogy közvetlenül ráépítsek a falára? Esetleg csak peres úton tud? De ilyenkor mivel ő a felperes, neki kell bizonyítania az igazát.

Tisztelt K. Zoltán!

Véleményem szerint Önnek megvan az építési engedélye a zártsorú építésre, aminek keretében a "zavaró" körülményeket leszerelheti. Ennek leszerelésére egyébként előzetesen javaslom írásban felszólítani azzal, hogy eredménytelenség esetén ön szereli le.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Lea 47020 számú kérdése
  • 2015-06-06

Melléképület átminősítés


Tisztelt Szakértő!
Vásároltunk a 18.ker-ben egy ingatlant, amihez egy 40 nm-es garázs tartozik. Mivel nincs autónk, és nem szeretnénk adózni utána, mit lehet tenni? Átlehet valahogy minősíttetni, hogy ne kelljen adót fizetni utána? Van egy fiúnk, esetleg átépíttetnénk neki egy kis lakássá majd ha felnő, de addig is kéne valamilyen megoldás.
Köszönöm a választ: KL

Tisztelt Lea!

A helyi önkorm. műszaki osztályán kellene/lehetne megkérdezni, hogy mivé lehetne átminősíteni, a melléképület és a lakás is elképzelhető.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Róbert 47011 számú kérdése
  • 2015-05-29

Tisztelt Cím!

Egy épület lakhatatlanná nyilvánítását ki kérelmezheti és melyik hatóságnál?
Ha lakhatatlanná van nyilvánítva, és a tulajdonos nem hozza rendbe mikor lehet a bontásra kötelezni, illetve ha erre nem hajlandó akkor van-e olyan hatóság aki saját hatáskörben elvégezheti a bontást?

Tisztelt Róbert!
Lakhatatlanná nyilvánítási eljársát jelenlegi jogszabályaink nem ismernek. lehetőség van ugyanakakor arra, hogy bejelentés alapján az építésügyi hatóság egyes építési munkák elvégzésére kötelezze az ingatlan tulajdonosát, vagy akár annak bontását rendelje el. A területileg illetékes építésügyi hatóságnál kell kezdeményezni az erre irányuló eljárást. Ha a határozatnak a kötelzett nem tesz eleget végrehajtási eljárást lehet ellene indítasni, és a hatóság maga is a kötelezett terhére elvégeztethetia bonást bizonyos jogszabályi előfeltételek fennállása esetén.



Tisztelettel
dr.Schvertfőgel Zsuzsanna ügyvéd
7626 Pécs, Király u. 85. I.em. 6.
+36 72 224227
http://www.schvertfogel.com
office@schvertfogel.com

Közösségi oldal:


  • Éva 47006 számú kérdése
  • 2015-05-25

Segítségüket szeretném kérni!
A szomszédunkban zajlik egy építkezés.
Az építési engedély 2 lakásos ház építésére szól, de 4 lakásosként árulják.
Az övezetbe max. 2 lakásos házat lehet építeni. Úgy érzem becsaptak! Az építéshatóságnál jeleztem, de semmit sem tudnak addig csinálni ameddig nem költözik be a 4 család.
Felháborítónak tartom, hogy nem elég bizonyíték, hogy 4 gázóra lett felszerelve egyenként bejelölve hogy melyik óra melyik lakáshoz tartozik a 4 közül. A hivatal azt hajtogtja, hogy csak 2 lakás fogja megkapni a lakhatási engedélyt.
Az építettő utána akarja átalakítani 4lakásossá. Használati megosztással. Mit tudnék tenni? Esetleg ez egy kiskapu?
Köszönettel: Éva

Tisztelt Éva!

A használatbavételi engedélyt megfellebbezheti, ez bizonyosan egy lehetőség Ön előtt. Egyébként, amíg nem valósul meg négy lakás használatbavétele, addig valóban nem tud semmit tenni, ill. az építtető megoldása ellen is kérdéses a fellépés sikere.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • imre 46854 számú kérdése
  • 2015-03-29

Tisztelt Ügyvédi Iroda!
Gyermelyen van egy telkem ,kis faházzal.Ami a nyilvántartásban nyaralóként szerepel.Szeretnék ide egy kis családi házat építeni és ide költözni a családommal,de úgy tudom ahhoz belterületté kell nyílvánítani a telket.Víz,villany már van.Mi ennek a menete,kihez kell fordulni stb.?A helyi Településrendezési tervbe ha nem szerepel a közeljövőben ennek a területnek a belterületté való átírása,tehetek-e valamit?A telkem körül amúgy már van több lakóház is!Válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel,Imre

Tisztelt imre!

A helyi önkormányzatnál kell feltennie ezeket a kérdéseket, Ők tudnak felvilágosítást adni.



Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Ágnes 46842 számú kérdése
  • 2015-03-24

Tisztelt Cím,

Érdeklődni szeretnék, hogy a hamarosan tulajdonunkba kerülő zártkerti üdülőterületen terasz építése lehetséges-e, épületnek minősül-e, mivel nagyobb lenne, mint a telek beépíthető 3%-a?

Ezt lefedni milyen módon lehetséges, ha lehetséges egyáltalán? Téliesíthető-e vagy az már épületnek számít?

Köszönöm válaszát!
M. Ágnes

Tisztelt Ágnes!

Az ingatlan alapja növekedik, így javasolom leegyeztetni a helyi építési hatósággal a bírság vagy esetlegese visszabontási kötelezettség elkerülése érdekében


Tisztelettel
Ballóné dr.Varga Krisztina ügyvéd
8000 Székesfehérvár, József Attila út 2/D.
+36 22 327412

drv.krisztina@gmail.com

Közösségi oldal:


  • Pálma 46804 számú kérdése
  • 2015-03-09

Tisztelt Ügyvéd úr,

a tanácsát szeretném kérni a következő ügyben:

Építkezést tervezünk egy építész-kivitelező vállalkozóval, akivel közösen telket vásárolnánk.
A telekre 2 lakásos társasház, ikerház épülne
vállalkozási szerződéssel a megbízásunkból ezzel a vállalkozóval. Az egyik lakás a mi tulajdonunk lenne, a másik az övé, amit értékesíteni szándékozik a jövőben.
Kérdés, hogy ha valamilyen okból ő nem tudná befejezni az ikerház építését és szerződésbontásra kerülne a sor, vagyis magunknak kellene befejezni egy másik vállalkozóval az ikerházfelünket,

ad-e a hatóság majd a mi kész ikerfelünkre használatba vételi engedélyt?

Válaszát előre is hálásan köszönöm,
tisztelettel:Pálma

Tisztelt Pálma!
Nem. Ebben az esetben nem tudnák megszerezni a használatbavételit. Csak abban az esetben lenne ez elképzelhető, ha a két felépítményt építenének, és csak az egyik készülne el.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Oszi 46626 számú kérdése
  • 2015-01-07

Tisztelt Ügyvédnő!

A következőben kérem tanácsát.
1., új építésű (2,5 éve épült, tehát a szavatosság miatt időszerű) ingatlannal kapcsolatos szóbeli, sms-n, e-mailben, legutóbb átvétellel igazolt papíralapú bejelentéseimet a kivitelező/építtető nem veszi tudomásul. Vannak már 2 éve válaszra váró témák, és vannak elavult problémák (saját pénzemen kicserélt-javított). BÉKÉS úton próbálom rendezni a helyzetet, de nem kapok érdemi (hivatalos) választ: " majd, most más a prioritás, stb." Sajnos még a kivizsgálásig sem jutnak el a dolgok. Természetesen sem jótállási jegy, sem sem jegyzőkönyv nem készül semmiről sem. Fogyasztóvédelem? Jogi út?
2., Ugyanezen kivitelező nem az engedélyezett alaprajznak megfelelően fejezte be a közös terület egyes részeit (módosítási engedélyek nem születtek). Pl. hiányzó falak, stb. Elvileg mi a teendő ilyenkor?
Előre is köszönöm szíves segítségét.
Oszi

Tisztelt Oszi!

1.) Először a fogyasztóvédelmet javasolnám.
2.) Erre inkább egy építészmérnök tudna választ adni, mert ő tudja, hogy minek mi a következménye az építési jogszabályok alapján.

Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal: