• Derkovics Ilona 2749 számú kérdése
  • 2004-10-15

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Idős édesanyámmal a testvéreim évtizedek óta nem tartják a kapcsolatot, kizárólag rám számíthat. Ő is biztosítékot akar a törődésre, én is rendezni szeretném a halála utáni tulajdonviszonyokat, ezért úgy gondoltuk, hogy eltartási szerződést fogunk kötni. Mivel én dolgozom és nagyon messze lakunk egymástól, a gondozását könnyebben el tudnám látni, ha közelebb költözne, de Ő erre nehezen szánja el magát.
1./ Bele lehet-e foglalni egy eltartási szerződésbe, hogy csak akkor vállalom kötelességszerűen a gondozását, ha Ő is vállalja, hogy elköltözik? (Másként ugyanis képtelen lennék teljesíteni a feltételeket, hiszen 3 órát utazom, hogy meglátogassam.) Tudom, hogy a haszonélvező hozzájárulása szükséges, de félek, hogy ha ezt előre nem kötjük ki, akkor később nem járul hozzá.

2./ Ha az eltartási szerződéssel én megszerzem a mostani ház tulajdonjogát, majd ha újat veszek és elköltöztetem az édesanyámat, akkor kétszer kell illetéket fizetnem?

3./ Lehet-e úgy, hogy a szerződés szerint az ő nevén adjuk el a házat és az új lakás már az én nevemre kerül? Az egyes esetekben mennyi illetéket kell fizetnem?

Válaszát köszönöm!

Tisztelt Ilona!
1. Nincs akadálya, hogy a tartás nyújtását a "közelebb költözéshez" kössék.
2. Igen, de az illeték vonatkozásában kedvezménnyel élhet.
3. Ez is lehet megoldás, ekkor a forgalmi érték négymillió forintjáig 2 %, az ezt meghaladó rész után pedig 6 % illetéket kel fizetnie.
Javaslom, hogy az elképzelésükkel - akár a tartás, akár az adásvétel kapcsán - keressenek fel egy jogi képviselőt, aki meg tudja határozni a megfelelő konstrukciót és tájékoztatást tud adni a költségekről.
Amennyiben ebben az irodánk szolgáltatásaira igényt tartana - úgy bizalmát előre is köszöve - várjuk jelenkezését a 06-1/352-72-90 telefonszámon.
tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd

Közösségi oldal: