Tisztelt Ügyvéd ÚR!
Egyik ingatlanirodával. szerződést kötöttünk lakás eladás eladás céljából. Hoztak egy érdeklődőt, aki nemsokára a lakásra papíron vételi ajánlatot tett. Az ingatlan cég a lakást több irodájába is hirdette, igy állt elő az a helyzet, hogy egy másik iroda munkatársa mutatta meg a lakást, és innentől két ingatlanos foglalkozott az eladással. A kiköltözés időpontjával félre tájékoztattak, mert azzal a közvetítővel, aki velünk tartotta a kapcsolatot más időpontban egyeztünk meg, mint amit a vevők kiköltözési időpontnak megjelöltek. Viszont velünk nem közölték, hogy a vevő pontosan mikor akar költözni, Mivel a két álláspont nem egyezett kértünk egy közös egyeztetést a még potenciális vevőkkel, mely megtörtént. Az irodába a kiköltözéssel kapcsolatban nem tudtunk megegyezésre jutni, hiszen először ott szembesültünk a vevők által megjelölt időpontról. abban maradtunk, hogy írjuk meg a vevőknek nekünk melyik időpont a legjobb, mivel én azt javasoltam, hogy a szerződésben szereplő 60- napot nem vesszük igénybe, de szerintem úgy kéne eljárni, hogy a vevők által megadott időpontot, és a mi általunk megadott időpont között, az úgymond középaranyút legyen a kiköltözés, hiszen azt tőlünk sem várhatja senki, hogy az utcára költözzünk, mer a banki hitelt ha nem kapjuk meg akkor ez a helyzet állt volna elő.
A vevők megadták az e-mail címüket, és telefon számukat, hogy azon keresztül beszéljük meg mert vidékiek, de másnap az ingatlanos dolgozó részéről egy teljesen új helyzet állt elő, mégpedig
az, hogy közölték velünk, lebeszélik a vevőt az ingatlanunk megvásárlásáról. Az aláírt vételi szándéknyilatkozat egyik példánya a kezünkben van, viszont a visszalépésről nem adtak papírt, de közölte az ingatlanos, hogy visszaléptek a vevők. A vevők a százezer forintot letétbe helyezték az irodánál, de vissza adták a pénz a vevőnek, és arra hivatkoztak, mivel nem történt megegyezés, így nekünk nem jár a szerződésben írt 100 000-ft,mert nem tudtunk megegyezni a kiköltözés időpontjáról. Mi az eladástól nem léptünk vissza, a vevők visszaléptek , de azt mondják nekünk nem jár a 100 000-ezer forint bánatpénz. Szeretném megkérdezni az ügyvéd urat , hogy ha a vevő vissza lép a vételtől akkor nem jár a bánatpénz a 100 00-ft? az eladónak, hiszen a vételi ajánlatban az van írva, hogy abban az estben, ha vevő visszalép a százezer forint jár az eladónak.
Akkor most mi az igazság, jár nekünk a százezer forint, vagy nem jár.
Az iroda azt mondja azért nem jár a 100 000-ft, mert a kiköltözés időpontjáról nem tudtunk megegyezni, az mennyire állja meg a helyét ebben az esetben. Persze a vevők sem szeretnének fizetni, ezért jelenleg az álláspont a következő, amit az ingatlanos mond, hogy négy ember szava áll két emberével szembe, a vevők részéről kettő és a két ingatlanos szava , általunk két ember szavával, szemben. Nem gondoltam volna, hogy egy megbeszélésre ügyvédet, vagy ugyanannyi embert kell vinni , mert a szó a fontosabb, nem a vételi szándék nyilatkozatban irtak. Állításuk szerint ott megegyezés született, a kiköltözéssel kapcsolatban, akkor arról egy jegyzőkönyvet nem kellett volna írni.De az sem készült
Még azt szeretném elmondani a két közvetítő elkérte az irodában a személyes okirataimat, földhivatali ügyintézés céljából, fénymásolásra,
majd nem adták vissza, aznap megígérték hogy a mi ingatlanosunk kihozza személyesen még azon a napon. Másnap felhívtak azzal, hogy csak akkor adják vissza a személyes irataimat, ha fizetek nekik 35 000-ft-ot földhivatali eljárás céljából, viszont számlát , nem tudnak adni mert belső emberrel intézték, és menjek be az irodába adjak át 35 000-ft akkor visszaadják a személyes irataimat. Azt hogy ez megtörtént, azt betudom bizonyítani, azt itt most nem írnám le hogy hogyan, és vannak dolgok amiket szintén tudok bizonyítani, de senki nem hisz nekem.Viszont tudom , hogy ez a rendőrség dolga, csak azért írom le, ha valaki ilyet elkövet, akkor annak mennyi a szavahihetősége.
Előre is köszönöm a válaszát az ügyvéd úrnak!
Tisztelettel. Júlia