Tisztelt Ügyvéd Úr!
Férjemmel együt nemrég 4 hónapra szóló, kizárólagos szerződést kötöttem egy ingatlanközvettő irodával. Egy hónapig egyetlen vevőt sem hoztak, majd közölték, hogy szerintük magas a 22,9 millió forintos irányár, vigyük le azt 3 millióval. Mi ezt elutasítottuk, amit ők igen rossz néven vettek, és az azóta eltelt 3 hétben sem hoztak érdeklődőt. Szeretnénk felmondani a megbízást, de a szerződés szerint ebben az esetben ki kell fizetnünk nekik a juatélkot. Kérdésem, hogy elkerülhető-e a fizetés arra hivatkozva, hogya közvetítő saját bevallása szerint nem tudja eladni a lakást a szerződésben szereplő áron. Amennyiben ez nem járható út, hivatkozhatunk-e arra a felmondásnál, hogy a szerződésen nem szerepel az ő képviselőjük aláírása, csak az enyém és a férjemé, tehát a megbízás eleve érvénytelen volt? Előre is köszönöm a választ.