• Edit 41519 számú kérdése
  • 2011-12-28

Tisztelt Ügyvédnő!
Az alábbi ügyben kérném a segítségét.
Testvérem két gyermeke meghalt, négy unokája van. Ezek közül kettő unoka kb. 30 kilométerre lakik, ha tehetik, látogatják a nagyanyjukat, szükség szerint segítenek neki. A harmadik unokája elmúlt már 30 éves, de még összesen 1 hónap munkaviszonyt nem tud felmutatni, ráadásul úgymond szipózik; az ő segítségére egyáltalán nem lehet számítani, nem is tart kapcsolatot a nagyanyjával. A negyedik unokája többször látogatja, de csak azért, hogy pénzt vigyen el a nagyanyjától. Már közel másfél milliót kapott íly módon.
A testvérem azt szeretné, ha az elsőként megjelölt két unokája örökölne utána, és úgy érzi, hogy még a köteles részt sem érdemli meg a másik két unoka.
Szeretném megtudni, hogy öröklési szerződéssel erre van-e lehetőség.

Tisztelt Edit!

Megfelelő lehet az öröklési szerződés. Van azonban olyan bírósági vélemény, mely szerint közeli hozzátartozók között létrejött tartási, életjáradék, öröklési szerződésnél fokozottabban kell vizsgálni, hogy a leendő örökösök (eltartók) valóban tartást nyújtanak, azaz többet segítenek, mint amire unokaként kötelesek lennének.


Tisztelettel
dr.Kende Júlia ügyvéd
1039 Budapest, Viziorgona u. 10.
+36 1 2434321
http://www.drkendejulia.eoldal.hu
kende.julia@t-online.hu

Közösségi oldal: