Tisztelt Mária!
Lakásvásárlás előtt valóban érdemes bizonyos dokumentumokat beszerezni, illetve megvizsgálni. Ilyen a lakás tulajdoni lapja, melyet akár egy nem túl régi verzióban az eladó is a vevő rendelkezésére bocsáthat, ha van neki, illetve akár a vevő és így az adásvétel lebonyolításával megbízott ügyvéd is beszerezhet. Mi magunk a földhivatal TAKRNET rendszeréből kérjük le a tulajdoni lapokat. A tulajdoni lap lekéréséhez pontos helyrajzi számra és címre van szükségünk, illetve a tulajdoni lap költsége 2000 Ft. Az általunk lekért tulajdoni lapot a lekéréstől számított 30 napig használhatjuk fel a szerződéshez. A tulajdoni lapon túl valóban érdemes lehet beszerezni a társasházi alapító okiratot is, melyből kiderül van-e a tulajdonostársaknak elővásárlási joga, illetve esetlegesen milyen épületrészek, kertrészek használata tartozik a lakáshoz. Emellett érdemes előzetesen meggyőződni a társasház anyagi helyzetéről, hogy nincs-e a tulajdonostársak közösségének tartozása harmadik személyek felé, hiszen az ilyen tartozások a mindenkori lakástulajdonosok közös terhei.
A fentieken túlmenően mi magunk, ahhoz, hogy a szerződéskötéshez szükséges okiratok tervezetét elő tudjuk készíteni, a mellékelt adatkérő fájl megfelelő kitöltését és részünkre történő visszaküldését szoktuk kérni.
Az adásvétel lebonyolítására általában egyedi munkadíj ajánlatot szoktunk adni, a vételár összegén túl az ügylet részleteinek ismeretében is. Az ügyvédi munkadíjon felül a fent már említett tulajdoni lap költsége és egy 6600 Ft-os földhivatali igazgatási szolgáltatási díj összege fizetendő.
Abban az esetben, amennyiben a szerződéses okiratok tervezete a szerződő felekkel történt egyeztetés mellett elkészül, azonban nem kerül sor a szerződéskötésre, úgy az elvégzett munkánk arányában szoktunk igényt tartani a munkadíjra, amely az ügylet lebonyolítására adott munkadíj ajánlat felét feltehetően nem haladja meg.
További kérdéseivel, ill. ha az Irodánk a lebonyolításban lehet a segítségére, úgy kérem, hogy keressen!
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu