Tisztelt ügyvéd Úr/Nő
A következő kérdésekkel fordulok Önökhöz. Apósom 91 éves és az első
feleségétől van két leánya. 32 évvel ez előtt házasodtak össze a jelenlegi
feleségével. Felesége 88 éves és szintén özvegy volt. Anyósomnak volt
egy fia, aki azóta meghalt és maradt két fiú unoka utána. Apósom a szüleitől
örökölt egy lakóházat és néhány hektár szántóföldet, amit még kipótolt a hadifogság után kapott kárpótlási jegy árával. Anyósom az akkori lakását átadta az akkor még élő fiának. Tehát anyósom a házasságba csak a személyes ingóságait illetve egy szobabútort vitt. A házasságuk ideje alatt mindketten külön gyűjtötték a nyugdíjukat, úgy hogy az apósom fizette kb 90%-át az anyósom kb 10%-át a kiadásoknak. Anyósomnak is van valamennyi szántóföldje és vásárolt egy lakóházat is a szomszéd faluban, ahol a fia özvegye is lakik. Most anyósom KÉR (követel) apósomtól egy millió
forintot, hogy biztosítsa Őt az apósom halála esetére, mert ha nem akkor elköltözik a szomszéd községbe ahol a menye lakik. Anyósom viszont nem biztosítaná apósomat semmivel sem hogyha Ő halna meg előbb. (Amit senki sem kíván, de sajnos mindketten betegek is.) A kérdéseim a következők:
1. Apósom után kik lennének az örökösök, illetve haszonélvezők és mire?
2. Anyósom után kik lennének az örökösök, illetve haszonélvezők és mire?
3. A házasságkötés után vásárolt ingó és ingatlan közös tulajdon-e? Attól
függetlenül, hogy kinek a nyugdíjából lett vásárolva.
4. A takarékban levő pénzük közös tulajdon-e?
5. Ha közeli hozzátartozó nevére íratják át a pénzüket a takarékban, közös
vagyonnak minősül-e?
6. Ha anyósom elköltözik apósomtól mit fog örökölni apósom után?
Válaszukat előre is tisztelettel köszönöm.