• Annamária 46476 számú kérdése
  • 2014-10-22

Tisztelt Ügyvéd Úr

A problémám az, hogy 2014. március 20-án kelt adásvételi szerződésben eladtam a tulajdonomban lévő ingatlant. A szerződés szerint kellékszavatossággal tartozom. A vevők megtekintették az ingatlant, az egyik falon láttunk, hogy el van szineződve a festék, én mondtam, hogy nem tudom mi lehet az, meg kell nézetni. Minden látható hibáról tudomása volt. Az ingatlan egy régi építésű ház amit 2004-ben vásároltam, ahhoz hozzáépítettünk, és 2008-ban tetőteret építettünk rá. Az épület bővítése során nem tapasztaltuk, hogy vegyes falazatú lenne. Az új vevők viszont kicseréltettek egy ablakot, a földszinten a főfalon és akkor kiderült, hogy az ablak körbe vályogtéglával van körberakva. Ezt jelezték is nekünk, szó volt róla, hogy hívnak statikust, és megnézetik. A vége az lett, hogy áthidalót raktak az ablak fölé és így erősítették meg. Nekem azt mondták, hogy nem volt jelentős összeg és nem kell fizetnem. Most jött egy ügyvégi levél, amelyben kárigényt nyújtottak be, a falon lévő elszineződés miatt, hogy az vizesedés és nekem kell állnom a javíttattás költségét 630 e. forintot. Szeretném kérdezni, hogy ez látható hiba volt ebben az esetben is felelős vagyok? Az ingatlant az értékénél alacsonyabb áron értékesítettem, és nem maradt plusz pénzem egyáltalán. Milyen értékhatárig vagyok felelős? Válaszát köszönöm
Tisztelettel
Annamária

Tisztelt Annamária!

Amennyiben a vevő ismerte az ingatlan állapotát, ill. az elszíneződést, akkor annak következményeit vállalva vette meg az ingatlant, így nem lehet szavatossági igénye.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: