Tisztelt Ügyvéd úr!
Férjemmel a közelmúltban megvásároltunk egy ingatlan. A vételár végleges egyeztetése során - melyen az eladó, mi és az ingatlan közvetítő vett részt - szóbeli megállapodás született arról, hogy melyek azok a tartozékok, bútorok, melyeket az általunk kialkudott vételár tartalmazni fog. Ezt követően került sor az adásvételi szerződés megkötésére, melyben ezen megállapodás sajnos nem került részletezésre, csupán a vételárat rögzítettük.
Az ingatlan vételárának kiegyenlítését követően szerettük volna átvenni a lakást, azonban sajnálattal tapasztaltuk, hogy egy, a korábbi megállapodás alapján „ingatlan részét” képező nagyértékű bútort az eladó elvitt, és tájékoztatása alapján nem is kíván átadni a részünkre.
Az eladó álláspontja szerint a bútor kizárólag csak a kikiáltási árban volt benne, és ezért szerepelt többek között a közzé tett hirdetésben is. A végleges vételár – mivel elfogadta az általunk ajánlott alacsonyabb vételárat – ezt már nem tartalmazta. Erről azonban sem minket, sem pedig az ingatlan értékesítőt nem tájékoztatott a szóbeli ajánlatunk elfogadása esetén.
Kérdésem lenne, hogy ilyen helyzetben milyen jogi lépéseket tudunk tenni, abban az esetben, ha az ingatlan közvetítő is megerősítette, hogy a megállapodás értelmében az eladó köteles lett volna a bútort átadni a részünkre?
Illetve jogilag pontosan mi tekinthető beépített bútornak? A szóban forgó bútor egy amerikai konyhás nappali része volt, melynek színe/anyag teljes mértékben megegyezett a vele egy légtérben lévő konyhabútorral. Valamint a bútor teljes mértékben a tetőtér miatti ferde falhoz került kialakításra/rögzítve, azonban komolyabb bontás nélkül eltávolítható.
Fiatal házasként minden megtakarított pénzünket ebben az ingatlanba fektettük, melyből kifolyólag sajnos jelenleg a szóban forgó bútor pótlására sincs lehetőségünk. Ezért kérem a tisztelt ügyvéd urat, hogy a fent leírtak alapján az összes rendelkezésünkre álló jogi lehetőségről szíveskedjék tájékoztatást küldeni.
Köszönettel:
Foki Katalin