• Zoltán 46528 számú kérdése
  • 2014-11-10

T.Ügyvéd úr!

Kérdésem az lenne,hogy édesanyám telkére építkeztünk,ahol az Ő ingatlana(ház) is áll.Önkormányzati engedélyt,úgy kaptunk,hogy egybe épüljön a régi épülettel.Így mint egy ikerház néz ki,természetesen két külön bejárattal.A kertet ő választotta le kettőnk között 10 évvel ezelőtt.Tehát van nekünk egy részünk és neki is.Most kapcsolatunk megromlott,és eladnánk a házat,de Ő azt mondja,hogy a telek az Ő tulajdona,így nem adhatjuk el a házat,hiszen kert nélkül ki venne házat?Valóban így van ez,vagy valamire jogosít az,hogy 10 éve szóban így állapodtunk meg,hogy ez a mi telekrészünk,és mi gondozzuk.Ennek teljesen eleget tettünk,minden tekintetben.Tehát van e jogom,ezt a területet valahogy papíron is megszerezni a szóbeli egyezség alapján,amit az általa felhúzott kerítés,kapu is alátámaszt.Köszönöm segítségét előre is.

Tisztelt Zoltán!

Meg kellene vizsgálni az építési engedélyt és a hozzá kapcsolódó iratokat, de álláspontom szerint Önök ún. ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosai az ingatlannak, ezt akár perben is érvényesíthetik. És ez azt is jelenti, hogy a telek egy része is az Önöké. Amennyiben tudunk segíteni, úgy kérem, hogy az alábbi módokon keresse irodánkat.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: