Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy felettébb kellemetlen helyzetbe kerültünk ingatlanvásárlás kapcsán. Párommal tavaly kezdtünk el ingatlant keresni, és idén februárban sikerült is egy megfelelő lakást találnunk. A lakás keresést, ingatlanügynökökkel való tárgyalást én intéztem, de a lakást a Párom saját nevére vásárolta meg.
A probléma ott kezdődött, hogy a szerződés aláírása után az eladói oldal nem akarta kifizetni az ügynökség jutalékát, arra hivatkozva, hogy kevesebbért lett eladva az ingatlan, és egy bizonyos összeg felett járt volna pénz az ingatlanirodának, bár nekik aláírt szerződésük volt egymás között. Az alkudozás, ügyintézés, szerződéskötés az ingatlan irodán keresztül zajlott, az ingatlanügynökök végig jelen voltak, mi csak az előszerződés megkötése után kaptunk elérhetőséget az eladókhoz. Tegnap levelet kaptunk egy ügyvédtől, akit az ingatlaniroda bízott meg, melyben összejátszással vádolnak bennünket az eladókkal, és a jutalékuk megfizetésére köteleznek. Arra hivatkoznak, hogy az eladó megtévesztette őket, mert nem ő volt a tulajdonos, hanem a felesége, és erre hivatkozva nem fizet. Az előszerződés során azonban még a mi számunkra is tiszta volt, hogy a feleség, illetve unokahúga közösen a tulajdonosok, mivel előzetesen tulajdonlapot kértek ki, ami alapján az előszerződés elkészült, amit az egyik ingatlanügynök által szervezett ügyvéd kért ki, aki később a végleges szerződést is elkészítette. Mi az ügyvédi költséget megfizettük, a vagyonosodási illeték megítélésére még várunk, de a minket terhelő költségeket becsületesen rendeztük. Követelheti rajtunk az iroda a jutalékát az eladói fél helyett? Van erre bármi jogi alapjuk?
Üdvözlettel:
Szilvia.