Tisztelt, Ügyvéd Úr!
Kérem, segítsen. Szeretnék egy óbudai építési telket értékesíteni, a kerítésemre kitettem az eladó táblát, telefonszámmal. Érdeklődés volt bőségesen (méret, ár, közmű) ennek az lett a következménye, hogy egy-két ingatlanközvetítő jogot formált arra, hogy internetről lelopott képpel vagy kerítésen bedugva fényképezőgépét fotót készítsen telkemről és egy-két telkemen nem létező máshol készült képpel kiegészítve hirdesse (természetesen tárgyi tévedésekkel együtt). Tavaly már tettem rendőrségi feljelentést, de lezárták azzal, hogy anyagi hátrányon nem keletkezett (ami természetesen így nem igaz, mert ha téves információval hirdetnek egy ingatlant az előbb, utóbb eladhatatlan már csak azért is mert a telkem totál képe nagyon jellegzetes, összetévedhetetlen). Az ingatlanközvetítők azzal védekeznek, hogy többször beszéltek velem telefonon és én szóban adtam megbízást, ami természetesen nem igaz, de egy tagadás, egy állítás, - bizonyíthatatlan.
Az lehet, hogy többször felhívott „mint potenciális vevő”, de ha kiejtette a száján, hogy ingatlan-közvetítő már el is zárkóztam. Előfordult olyan is hogy letagadta, hogy ingatlanközvetítő, csak egy
baj volt túlságosan szakszerűen kérdezgetett, név és email cím alapján kiderült - ingatlanos.
Most joggal kérdezi, miért nem adom óda ingatlanközvetítőnek? – megpróbáltam még hozzá fél kizárólagos szerződéssel nagy irodának. Azt tapasztaltam, hogy nem igazán foglalkoznak ingatlanommal, beígérik, de nem hirdetik (rendszeresen ellenőriztem). Több hónapon keresztül egyetlen érdeklődőt sem hozott. Az eladás nem sürgős, de már nem vagyok fiatal (60 éves) szeretném én élvezni a hasznát.
Kérdésem kérhetem-e mint privát ember, hogy látogatási lapot töltsön ki az érdeklődő?- sértek-e valamilyen jogszabályt?- ha nem milyen adatot kérhetek el?- ellenőrizhetem az adatokat?- mert ezek után csak személyesen adok ki információt. Mit tehetek a partizánkodó ingatlanközvetítőkkel szemben?
Segítségét előre is köszönöm: Mária