Tisztelt Ügyvéd Úr!
A bérelt lakásom közös költségével kapcsolatban kérném szakvéleményüket. A szerződésben foglaltak szerint az áram és gázfogyasztáson kívül a közös költség is bérlőre terhelt költség a szerződésben foglaltatik, nem épül be a bérleti díjba. A tulajdonos ragaszkodott ahhoz, hogy a bérleti díjon kívül ne megnevezésszerűen számlával igazoltan, hanem fix összegszerűen - 30.000Ft - kerüljön bele a közös költség díja.
Bár az összeget tényszerűleg sem befizetett csekkel, se közgyűlés határozattal nem igazolta, a szerződéskötéskor a körülményeket figyelembe véve ez az összeg nem tűnt irreálisnak, ezért nem firtattuk.
Az utóbbi hetekben szomszédokkal beszélgetve azonban kiderült, hogy mások csupán 15-16e Ft közös költséget fizetnek. Amikor megkerestem a lakásfenntartó szövetkezetet, hogy megpróbáljam kideríteni, hogy tulajdonképpen mennyi is a közös költség, azt a választ kaptam, hogy a társasház utcafronti üzlethelyiségeinek bérleti díjának a ház kasszájába forgatása nélkül a jelenlegi 4-5-szöröse, azaz 45.000Ft lenne.
A lakást kiadó tulajdonos nekünk a közös költség összegét közgyűlés határozattal nem igazolta, befizetett csekkeket, vagy átutalási igazolást nem mutatott be. Amikor a ház aljából az egyik bank elköltözött, még be is lebegtette, hogy lehet, hogy emelkedni fog a közös költség. Az a közös költség, amire úgy tűnik, hogy csak bemondásra fizetjük a 30.000Ft-ot, aminek összegszerű szerződésbe foglalásához annyira ragaszkodott, mert lehet, hogy valójában közel sem annyi.
Tisztelettel kérdezem, mit tehetünk ebben a helyzetben? próbálnám óvatosan megközelíteni a kérdést, mert tartok tőle, hogy ha nagyon összeakaszkodunk, akkor felmondja a szerződést. De akárhogyis, kérdés, hogy az a 30.000Ft jogosan illeti-e meg függetlenül attól, hogy mennyi a közös költség díja, mert a szerződésben ennyi van és kész, vagy ha már a szerződésben külön tételként szerepel a közös költség, akkor ezen a jogcímén nem kérhet el többet, mint amekkora a tényleges közös költség összege?
válaszát előre is köszönöm:
Péter