Tisztelt Ügyvédnő/Ügyvéd Úr!
Azzal a problémáavl fordulokk Önökhöz, hogy édesanyám vásárolt egy lakást Dunaharasztiban. Egy hete sikerült a beköltözés, ám amikor már mindent átpakoltunk az új lakásba érzékeltünk olyan hibákat, amiről a régi tulajdonos hölgy "elfelejtett " szólni, mint pl:
1.a hálószobában egyálatalán nincs áram. Sem a konektorok nem működnek, sem pedig a lámpával nem tudunk mit kezdeni és sötétség van, ugyanis a redőnyt sem tudja felhúzni mert az sem jó...
2. a párom szerette volna bekötni a mosógépet, és mivel a fürdőszoba kicsi ezért a konyhába állatottuk volan be a gépet . Miközben nézegettük,hogy mit kell hova kötni,a párom észrevette, hogy a csap alatt minden össze-vissza volt kötögetve, elvolt törve az egész csőrendszer úgy, hogy amikor a csapot kinyitottuk volna konkrétan 2perc alatt elázott volna a konyha.
3. édesanyám a közös képviselővel szeretett volna beszélni, mivel még soha nem találkoztak, ezért időpotnot kért tőle, mint azt minden normális ember megteszi, majd ott derült ki, hogy a közösképviselő nem is tudott róla, hogy új tulajdonosa van a lakásnak és vannak még elmaradásai a hölgynek a lakással kapcsolatban.
4. a legjobban idegesít engem az, hogy édesanyám csótányt talált a lépcsőházban.
A hölgyet próbáltuk keresni, de sem a telefont nem hajlandó felvenni, és amikor édesanyám jelezte neki, hogy nincs áram azt a választ adta, hogy "ne nyavajogj.. csinálja meg a vejed.."
Most csak pár dolgot említettem, de még van legalább 2, bár én azt gondolom,hogy ez önmagában is elég lenne.
A kérdésem az lenne, hogy mit lehetne tenni ezzel kapcsolatban. Azt a tanácsot kaptuk, hogy írjunk egy levelet a hölgynek, amiben jelezzük neki, hogy elhallgatta a lakással kapcsolatos hibákat, amik tudatában nem vettük volna meg a lakást. Sem csótányos, sem pedig esetleges életveszélyes állapotú lakásba nem költöztettem volna az édesanyámat, ugyanis nem lehet tudni, hogy miért nincs áram..nem-e valamilyen komoly problémáról van szó, amitől egyeszer egy sima porszívózástól kigyullad az egész lakás..
A lakás vásárláskor nem látszódott semmi ezekből a hibákból, ugyanis azt gondolom elég sok emberhez hasonlóan nem próbáltuk ki sem a konektorokat és csótányok esetleges létezésést sem feltételeztünk. Édesanyám 62 éves, sajnos nem tudtam vele menni mert 7/6napot dolgozom, de mélységesen felháborít, hogy teljes mértékben bolondnak nézte a hölgy.
Milyen lehetőségeink vannak ezzel kapcsolatban? Sajnos esélyesnek tartom azt, hogy nem szeretném ha édesanyám ebben a lakásban maradna. Akad e lehetőség arra, hogy elálljunk a szerződéstől, és visszakérjük a pénzt amit a lakásért fizettünk, vagy mit kérhetünk a hölgytől ezek függvényében?!
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel:
T.Laura