• István 48366 számú kérdése
  • 2018-07-27

Tisztelt Ügyvéd Asszony!

Tanácsát / segítségét szeretném kérni a lenti ügyben. Bocsánat, hogy kicsit hosszúra nyúlt a leírás, de talán így teljes a kép.
Van egy nyaralónk a Balaton déli partján, melyet még a háború után épített nagyapám. Ez most édesanyám tulajdonába került és mivel a család is nőtt és az épületen sem lett azóta semmilyen komolyabb felújítás végezve, szerettük volna körüljárni a lehetőségeket. (felújítás, bővítés, újjáépítés)
Az utca amelyikben a nyaralónk van, kicsit „furcsa” képet mutat, olyan szempontból, hogy az összes telek kerítése beljebb van kb 3 méterrel, mint a miénk. Ez úgy alakult ki, hogy az adásvétel után az új tulajdonosnak az önkormányzat csak abban az esetben adott építési engedélyt (még abban az időben mikor kerítésre is kellet) ha azt az új kijelölt határa építi. Ezzel elvettek területet. Úgy hallottuk, később ezt valaki megfellebezte és az önkormányzat (papíron) visszaadta majd valami kártérítés fejében átvette / kisajátította.
Édesanyám elmondása alapján a kisajátítási folyamat a mi telkünkre is elindúlt valamikor a 2000-es évek elején. (nagy fejlesztési tervei voltak az önkormányzatnak és ehhez kapcsolódó útépítéshez kellett volna a terület) . Már ajánlat is született, de az egyeztető megbeszélés napján a közgyűlés leszavazta a dolgot.
Mivel azóta sem kaptunk semmilyen megkeresét az önkormányzattól és pár év múlva az út is megépült (átépült murvásból aszfaltosra eredeti helyén, szélességben) , szerettünk volta tisztán látni.
Első kőrben az építési hatósághoz mentünk, ami községi szinten egy közeli nagyobb városban van.
Ott azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az egy az egyben való felújításon kívül semmilyen változtatásra nincs lehetőségünk, mert „az ingatlan státusza rendezetlen”, mivel annak nyugati határára a település belterületi szabályozása terve út szélesítést ír elő és ez jelentőssen érinti a területet. (A telek kb 750 m2 az érintett terület kb 150 m2)
Ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjunk a hatóság szerint a telek státuszát rendezni kellen:
Ha továbbra is igényt tart rá az önkormányzat, akkor kisajátítani (felbecsültetni, kiméretni, telekalakítási eljárást lefolytatni),
de ha nem tart rá igényt akkor visszamódosítani a szabályozási tervet (ez egyébként kb 10 éves). (aminek költsége szintén őt terhelné)
Azt javasolta az ügyintéző, hogy a Polgármesteri hivatalban érdeklődjünk. Ott a beruházásért felelő illető nem tudott érdemben nyilatkozni, hanem a polgármesterhez küldött. Ő csak a következő héten volt elérhető, de addigra már „képben volt”.
Sajnos úgy tűnik az önkormányzat „vérszemet kapott” látva az érdeklődésünket, mivel „gáláns” ajánlatott tettek (szóban) 180 ezer forint összegben és ezt úgy, hogy minden további költség (földmérés, telekalakítási eljárás és ki tudja még mi minden, teljes költsége minket terhelne) Feltételezésem szerint ezek jóval többe kerülnének ennél az összegnél (+ nekünk ott lenne az új kerítés építése is)
A 180 000 Ft-ot azzal indokolta a polgármester, hogy nem telekárban számolják a négyzetméterárat, hanem valami egyébb földterületként (sajnos a használt szakkifelyezésre nem emlékezett édesanyám)
A kérdésem az lenne, hogy mi ebben az esetben a járható út?
Lehet-e kötelezni az önkormányzatot a helyzet (telek) rendezésére?
Mi igazából csak tiszta helyzetet szeretnénk. Vagy így vagy úgy, de a megnyilvánulásból úgy tűnik, igazából igényt tartana rá az önkormányzat, de pénze nincs rá.
Viszont ha már át kell adnunk az ingatlan 1/5 –ét akkor úgy gondoljuk annak minden költségét az önkormányzatnak kellene viselnie illetve mivel így az ingatlan értéke jelentőssen csökken annak kompenzálását is várnánk. Feltételezem a normál kisajátítási eljárás során ez megtörténne.
(Biztos máshogy van kalkulálva az eljásrás során, de nézve az üres telekárakat adott településen 1 – 1,5M Forintot jelentene ez a 150 m2.)

Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel:
István

Tisztelt István!

Kevés az információ a kérdése megválaszolásához. Először is abból kell kiindulni, hogy a tulajdoni lapon van-e építési tilalom vagy korlátozás.

Ha van, akkor valóban a rendezési terv módosítása folytán állhat be változás az ingatlan státuszába.

Javaslom a szóbeli kezdeményezésük írásos előterjesztését, mert arra már határozatot kell hoznia az önkormányzatnak, ami ellen fellebbezési lehetőség van.

Tisztelettel
dr.Schneider Erzsébet ügyvéd
7400 Kaposvár, Hunyadi u. 10.
+36 82 424720
http://www.foris.hu
drschneider@t-online.hu

Közösségi oldal: