• Gabi 48560 számú kérdése
  • 2019-03-02

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2011. decemberében vásároltam ingatlanomat amit jelenleg is lakom . A napokban a mellettem levő szomszéd feljelentett, hogy az elődeim által ültetett (kb 30-40 éves) fűzfánk átlóg a kerítésén és a jegyző felszólított szóban a fa ágainak ill. a kerítés felé eső rész hosszanti irányú kivágattatására ,záros határidőn belül. Amennyiben ezt nem teszem meg ismertette a pénzbeli büntetésem mértékét ( 500.000 Ft)
E - vita során szembesültünk azzal , hogy a szomszéd kerítése amit a Földhivatali térkép alapján megmértünk (hivatalos kiméretés folyamatban) , rossz helyen van és az a én telek részemből kb. 45 méter hosszú és 40 centiméter széles részt. évek óta Ő használja veteményes és állattartásra. Szóban közöltem a tényeket a szomszédommal amit nem akar tudomásul venni. ( érvelve azzal, hogy azt nem Ő építette) Kérdésem az, milyen jogi lehetőségeim vannak a területem érvényesítésére, és / vagy kártalanítására.? Mely Hatósághoz kell ez ügyben fordulnom és milyen nyomtatványokkal? Válaszát előre is megköszönve Tisztelettel:

Tisztelt Gabi!

A szomszédjogi viták jellemzően hosszas eljárás után sem záródnak megnyugtató megoldással, ezért érdemes megfontolni, hogy mennyire mérgesítik el a felek a viszonyt. Amennyiben a szomszéd az ön területét használja, az elbirtoklás keretein belül fennmarad a tulajdonjoga és egy kiméretést követően a bíróságtól lehet követelni, hogy a szomszéd adja az érintett részt birtokba.



Tisztelettel
dr.Stein Barnabás ügyvéd
8000 Székesfehérvár, Vár krt. 23. I/6.
+36 30 2377413

steinbarnabas@t-online.hu

Közösségi oldal: