• Mária 48657 számú kérdése
  • 2019-06-17

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A közös képviselőnk az elszámolásról és a költségvetésről szóló közgyűlést írásbani szavaztatással akarja megtartani, és mindezt teszi a jegyző tanácsára. Érdeklődnék, hogy ezt, melyik törvény engedi számára? Sem elszámoltatni, sem számonkérni nem lehet ilyennél, sem választási lehetőség nem adott egy idei évre tervezett munka kivitelezőjéről. Azt kell elfogadni, akár az elköltöttnél, akár az idei évre tervezettnél, amit egy vállalkozó előír a megbízói számára. Horribilis emelést is betervezett magának erre az évre! Szerintem, ez törvénytelen, mert így azt csinálhat a pénzünkkel, amit csak akar! Nem lesz eredményes, így addig húzhatja, míg világ a világ?
Kérem, segítsen nekem a válaszában, hogy mi tévők lehetünk, hova és kihez fordulhatnánk, hogy ez meg ne történhessen. Többeket hazudozással megtérített maga felé, akik a gyűléseken provokálásokba kezdenek, és eldurvulnak az emberek egymással, mert ez az érdeke a képviselőnek.

Válaszát előre köszönöm.

Tisztelettel: Mária

Kedves Mária!
Az alapító okirat és/vagy az szmsz rendelkezhet az írásos szavazás lehetőségéről és szabályairól. Ha ilyen szabályok megtalálhatóak a nevezett iratokban, akkor nem látom akadályát.
A közös képviselő visszahívását lehet kezdeményezni szintén a társasházi okiratokban meghatározott módon és feltételek szerint.

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: