• Gábor 48728 számú kérdése
  • 2019-09-14

Tisztelt Ügyvéd Nő!

2019 május 15-én eladtam az ingatlanomat, aminek a megnevezése kivett lakóház és gazdasági épület és udvar.
Az eladás ingatlanközvetítő cégen keresztül ment. Tudni kell hogy május 13-án hétfőn megkaptam az ajánlatot az ingatlanra mi azt elfogadtuk és május 14-én hívott az ingatlanos, hogy május 15-én mehetünk szerződést kötni.
A Ház rajta erősen felújítandó vagy bontandó állapotban van. Ez Édesapámék szülői háza volt.
3 hagyatékolás volt rajta (két szülő és testvér halála), majd megvettük a testvéreitől és eladtuk a mostani vevőnek, tehát 6 ügyvéden ment át az ingatlan.
A szerződéskötéskor letett a vevő foglalót majd augusztus 31-re tűztük ki a fennaradó összeg kifizetését.
Július közepén kiderült az ingatlanról, hogy régészeti lelőhely, mert ekkor ment be a vevő az építési osztályra, hogy megkérdezze mennyi a beépíthető rész, kap-e építési engedélyt stb.
FElhívtak majd elmentünk a szerződést készítő ügyvédhez.
Ők el akartak állni a szerződéstől és fizessük vissza a foglalót vagy engedjünk el 2 millió fT-ot a vételárból akkor mehet tovább.
Mi nem tudtunk róla, hogy régészeti lelőhely, sőt ahogy már írtam eddig 6 ügyvéd foglalkozott különböző dolgok miatt az üggyel és nekik sem derült ki mert ez nem volt feljegyezve a földhivatalnál.
Én végigjártam a hatóságokat(kormányhivatal) és a múzeumot ahol elmondták ez egy nagyon gyenge minőségi régészeti lelőhely 90% hogy nem kerül elő semmi és csak a földmunkával érintett területen és legalább a beruházás fölmunkával érintett mélységéig kell régészeti megfigyelést biztosítani. Régészeti megfigyelés napi díja 50.000Ft+áfa és ezt csak a földmunka idejére kell biztosítani. Ugyan ezt nyilathozta a múzeum is akik illetékesek az ügyben. Ezt levélben leírták és át is adtam a vevőnek. Ezt nem akarja elfogadni és az állítja és szerződést szegtem mert nem tájékoztattam.
Letelt a fizetési határidő, az ügyvédemmel felszólítattam, hogy nem tettek eleget a fizetésnek és ha ezt nem teszik meg elállunk a szerződéstől aszerint, hogy nem teljesítették a feltételeket és a fogllót elveszti.
Erre felhívott az ügyvédje hogy adjam vissza a foglalót vagy perelnek.
Következő nap jön a levél, hogy álláspontuk szerint a Polgári Törvénykönyv 2013 évi V. törvény 6:90.§ (2) bekezdése alapján a 6:112.§-ban foglaltakat tekintik irányadónak a szerződést megelőző eredeti állapot helyreállítása végett. Tekintettel arra, ogy a 6:137.§ rendelkezése értelmében Ön szerződésszegést követett el, illetve magatartása kimeríti a 6:157.§ (1) bekezdésében rögzített hibás teljesítés törvényi tényállását, Ők ezen jognyilatkozattal a 6:140.§ (1) bekezdése által biztosított szerződéstől való elállás jogát gyakorolják a szerződés 3.2.1 pontjára tekintettel és felszólítanak hogy adjam vissza a foglalót.
A szerződésnek van olyan pontja 1.3 hogy kijelentem és szavatosságot vállalok azért, hogy az ingatlan nem áll műemléki vagy más védettség alatt.... és az 1.4 pont kijelentem és szavatosságot vállalok azért hogy a szerződés megkötésekor valamenniy lényeges információt átadtam a Vevőnek illetve minden olyan lényeges információról az ingatlannal kapcsolatban tájékoztatást adtam amiről tudomásom van.
Hosszan kellett írnom hogy érthető legyen.
Kérdésem az lenne.
Mivel nem tudtam róla, hogy régészeti lelőhely és több ügyvéden átment senkinek nem derült ki így részükről támadható-e a szerződés?
Tényleg elállhat-e és vissza kell-e adnom a foglalót?
NEm volt a szerződésben hogy építkezni akar tehát erről nem is tudtam továbbá azt sem tudtam mennyi a beépíthetőség stb miért nem kérdezte meg a szerződéskötés előtt az építési hatóságot?
Továbbá mivel ilyen gyorsan kötötte meg a szerződést az ő hibája is hogy nem járt körbe minden hatóságot előtte, ahol kiderülhetett volna már ez?
Továbbá miért a fizetési idő lejárta után a felszólításra kezdett pereskedéssel fenyegetni?
Mit kezdjek menjek perre és megnyerhetem mivel nem tudtam róla vagy el fogom veszteni mert igaza van?
Vagy mondjam azt hogy a teljes vételárból elengedek 200.000Ft a régészeti megfigyelésre? Ez kb 3 nap díja.
Előre is köszönöm a válaszát.
Egy félő nyugdíjas.

Tisztelt Gábor!
A szerződés tartalmának ismerete nélkül nem adhatok konkrét választ Önnek. A jogszavatosság elvileg azt jelenti, hogy minden korlátozás, ami a tulajdonnal való rendelkezést korlátozza, az megalapozza az eladó felelősségét.
Az a körülmény, hogy Ön vétlen volt eredményezheti a szerződés lehetetlenülését, ha nem tudnak megegyezni. Éppen a vétlenség okán csak a foglaló egyszeresét követelheti vissza ilyen esetben a vevő.


Tisztelettel
dr.Schneider Erzsébet ügyvéd
7400 Kaposvár, Hunyadi u. 10.
+36 82 424720
http://www.foris.hu
drschneider@t-online.hu

Közösségi oldal: