• Rezső 48795 számú kérdése
  • 2019-11-03

Tisztelt Ügyvéd úr!
Egy éve egy ismerősömmel közösen társasházat építettünk fele/fele arányban a Balatonnál. Előzetesen írásban kötöttünk egy megállapodást, melyben előzetes ajánlatkérés, illetve a telekár ismerete alapján feltüntettük a megvalósításhoz szükséges összeget, amely teljesítését az ellenjegyzett megállapodás aláírásával vállaltunk. A telket én vásároltam, 1/1 tulajdonosa vagyok jelenleg is. A ház elkészült, azonban a társam a mai napig tetemes összeggel tartozik a kivitelezőnek. Persze ő azt állítja, hogy mindent kifizetett, de "valamiért" nem hajlandó ezt dokumentumokkal igazolni. A vállalkozó viszont pert indított a tartozás érvényesítésére. Mint utólag kiderült, a megállapodás aláírásának idejében a nem rendelkezett az építkezéshez szükséges fedezettel (még a töredékével sem), annak csak egy részét tette bele a kivitelezőtől kapott privát kölcsönökből, amit mondanom sem kell a mai napig nem fizetett vissza. Tehát nem csak az anyagszámlákat, munkadíjat, de a privát kölcsönt sem fizette meg. Azonban az 1/2 tulajdonrészre így is igényt tart. Kérdésem az, hogy milyen úton kötelezhető arra, hogy igazolja, hogy anyagi értelemben teljesítette a tulajdonszerzéshez szükséges vállalásait? Véleményem szerint társam igénye a haszonszerzésre nem teljes mértékben megalapozott, mivel egyrészt tudatában volt annak, hogy nem rendelkezik a kivitelezéshez szükséges anyagi fedezettel (vagyis tévedésben tartott), és véleményem szerint jogtalanul próbál szert tenni az ingatlan 1/2 részére. Nekem nagyon csalás-gyanús. Köszönettel, Rezső

Tisztelt Rezső!

Az ingatlan tulajdonosa Ön, ilyen minőségében önnel szemben a kivitelező várhatóan alappal érvényesíthet igényt a kivitelezés költségeire. Ezt a képet árnyalhatja, ha csak a társa volt a kivitelezés megrendelője. Ha jól értem, a társa tulajdoni igényét az önök megállapodására alapítja, amelyet viszont ő nem teljesített. Ennyi (viszonylag kevés) információ alapján az körvonalazható, hogy ha a vállalkozói követelést Ön fizeti meg teljes egészében, a társa tulajdonjogi igényt nem fog tudni önnel szemben érvényesíteni. Felhívom figyelmét, hogy a helyzet részletes elemzése jóval alaposabb ügyvédi közreműködést igényel.


Tisztelettel
dr.Stein Barnabás ügyvéd
8000 Székesfehérvár, Vár krt. 23. I/6.
+36 30 2377413

steinbarnabas@t-online.hu

Közösségi oldal: