• Csaba 48845 számú kérdése
  • 2019-12-15

Érdeklődnék, hogy mit tehet a szomszédom, mit teheték én az alábbiak ellen. Ikerházat építtettünk. Mikor először találkoztunk az akkor még leendő szomszéddal szimpatikusak voltak, és többször is megkérdeztük nem gond e, hogy 3 gyermekes családként mi hangosak vagyunk, a válasz az volt kedvesen hogy nem gond. Nos a kivitelezőtől pedig feltettem a kérdést, hogy nincs ügye közös koszorú az épületen a rezgések átvitele miatt. Nos koszorú nem lett, ez volt a válasz is hogy nem szoktak már olyat. ytongból készült a ház és Silka fal van a két épületrész között. Azonban egyszer csak bejelentette a kivitelező hogy sikerült még pár négyzetmétert csinálnia nekünk. Épp teljesen mással voltam elfoglalva nem éreztem jelentőségét a kijelentésnek. Kiderült hogy az alsó emeleten dupla, a felső emeleten szimpla silka falat húzott amiről nem tudtam. Ezen felül, amikor a födémet betonozták egybebetonozták a szomszédéval, mindemellett vágták a födémgerendát, amit utólag tudtam meg hogy nem szabad vágni megváltoznak a statikai jellemzői(gondolom a rezgése de nem értek hozzá). Jött a beköltözés, és a gyerekeket próbáljuk lenevelni róla, de szaladgálnak, ez a dolguk, főleg ha fáradtak akkor nehéz velük. Erre most már ott tartunk hogy fenyegetőzik a szomszéd hogy további lépéseket tesznek saját békéjük érdekében. Nos a gyermekeken nincs gomb, és jeleztem is feléjük, hogy a Silka falba nem szabad konnektort helyezni hogy áthaladszódjon erre én külön figyelmet fordítottam, ők nem ezt a villanyszerelőtől tudtam meg. Így tehát rezgések, és hang is átmegy a szomszédba. Mi őket csak ha dörömbölnek akkor halljuk. Az a kérdésem tehát hogy mit tehet a szomszéd velünk szemben? Mit tehetünk mi velük szemben hogy ne fenyegessenek, a párom teljesen kiborult hiszen ártatlanul bántanak minket. Mit tehetünk a vállalkozó, vagy a tervezővel szemben hogy ilyen helyzetbe hoztak? Köszönöm válaszukat. Üdvözlettel; Csaba

Kedves Csaba! A hanghatások kapcsán a szomszéd előtt két út áll:
1. Jótállási vagy szavatossági körben fellép a kivitelezővel szemben vagy
2. birtokvédelmi eljárásban fellp Önökkel szemben.

Az 1. út sikere a műszaki részetekben és a megkötött szerződésben rejlik, a másik kapcsán sem lesz könnyebb lehetősége a szomszédnak, a gyerekek kapcsán - még zajkeltés esetén is - nem lesz egyszerű bizonyítani azt, hogy azzal megvalósult a birtokáak a háborítása.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: