• Tamás 49578 számú kérdése
  • 2021-06-13

Tisztelt ügyvéd úr!
"Mostohaapám", nevezzük Balázsnak , aki a szomszédunk, rosszindulatú dagantos betegséggel küzd és sajnos nem tudni mennyi idő az annyi. Hajdanán ő nős volt, kb. 30 évvel ezelőtt elváltak. Ezután került össze édesanyámmal. Bejegyzett élettársi viszony nincs. A ház amiben él,1/2-1/2 tulajdoni hányadban oszlik meg közte és volt felesége között, akiről azóta sem tudunk semmit. Van továbbá két gyermekük, akikkel kapcsolattartás nincs. Balázs szeretné édesanyámra átruházni a saját tulajdonrészét. Szem előtt tartva az anyagi korlátokat is, ez talán az ajándékozással lenne a legegyszerűbb. A kérdésem az lenne, hogy a tulajdonostársnak, azaz a volt feleségnek van-e bármilyen beleszólási joga az ajándékozásba, hasonlóan például az elővásárlási joghoz? Illetve további kérdés még, hogy értékbecslőt is ki kell ilyen esetben hívni? Valamint ha lehetséges így az átruházás, az utána fizetendő illetéket csak a tulajdoni hányad arányában, azaz a ház felének értéke után kell fizetni?
Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Cím!

Köszönettel fogadtuk megkeresését. Az alábbi válasszal tudunk szolgálni:

Az Ön esetében lehetőség van az ajándékozással történő átruházásra, ennek értelmében a hatályos Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban Ptk.) rendelkezései alapján az ingatlan ajándékozás jogcímén történő átruházásánál nem áll fenn az elővásárlási jog. Azonban lehetősége van továbbá halál esetére szóló ajándékozásra is, melyet meg kell különböztetni az örökléstől.
A megadott információk alapján nem terheli az értékbecslő igénybevételének kötelezettsége, azonban az ajándékozási szerződésben fel kell tüntetni az ingatlan becsült értékét is. Ajándékozás esetén személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége az ajándékozót nem terheli, de mivel nem házastársak az ajándékozási illetéket meg kell fizetni, melynek mértéke a hatályos szabályozások alapján 9%.

Amennyiben egyéb kérdés merülne fel Önben, keressen bizalommal minket.


Tisztelettel
dr.Rácsai Lajos ügyvéd
H-4025 Debrecen, Piac u. 1-3.
+36 52 432326
http://racsaidr.hu
racsaidr@gmail.com

Közösségi oldal: