• Léna 49837 számú kérdése
  • 2022-03-09

Tisztelt Ügyvédúr !

Van egy elég nagy problémánk a kertünk kapcsán.
Adott volt egy téglalap alakú telek amit 21 évvel ezelőtt ketté osztottak. A telek egyik felén (jobb oldalt) állt már egy ház, de mivel nagy volt a telek ezért a tulaj a telek másik részét(bal oladal) eladta. Papír szerint felezve lett a telek. Valóságban az egyik (az akkor még üres bal oladali telek) kb 70 m2-rel nagyobb lett. ( össz telek méret 680 m2) Erről ügyvédi papír van, hogy kerítéssel van elválasztva a két telek ( de ezen a papíron is fele-fele tulajdonjog szerepel) Viszont valóságban így volt logikus az elválasztás, hogy a házakat szétválasztó falhoz került a kerítés. Az új ház 19 évvel ezelőtt megépült a bal oldali telekre ( ezt vettük meg 14 éve ) ez teljesen a telekhatáron van (a ház hátsó fal részéhez nem férünk, az a másik telekről látható) A régi ház kicsit beljebb van a telekhatártól, de épült egy lépcsőház,ráépítettek a mi házunkra ezért ikerháznak lett nyilvánítva a két ház. Ikerházként szerepel a nyilvántartásban. Tehát a házak csatlakozásánál folytatólagosan húzódott a kerítés elöl és hátul is a megbeszéltek szerint, minden rendben volt 19 évig. Sajnos a régi ház tulajdonosa meghalt, az örökösök nem fizették a hiteleket és ezért elárverezték az ingatlant. Először egy behajtó cég lett a tulajdonos majd egy család megvette kb 4 évvel ezelőtt. Az új tulajdonos most jelezte ( 4 évvel a vásárlás,beköltözés után) hogy szeretné a neki járó telket megkapni. Nehéz észrevenni,hogy nem egyforma a két telek mérete mert az ő házuk sokkal nagyobb alapterületű és mindenféle melléképületek vannak. Én is csak a saját telkem kézi lemérése után tudom, hogy ennyivel (kb 70m2 )nagyobb a mi részünk. A házak előtti szakaszon,előkertben a terület átadása kivitelezhetetlen mert a házunk jobb oldalában beépített garázs van (nem tudnánk bejutni a garázsba) valamint itt található a gázóra,villanyóra és vízóra akna is. A régi ház új tulajdonosa pedig mindenképp a hátsó részt szeretné. Itt szintén problémák vannak mert ha ezt a területet átadjuk akkor a vízelvezető ereszünktől kezdve, a fürdőszobai gáz kivezető csövön át egy hatalmas 140x140-es ablak is a szomszéd kert részébe nyílna (teljes átépítés kellene a házunkban, hogy szabályos legyen minden és ne sértse egyik építésügyi szabályt se) és ugye a saját házfalunkhoz sem férnénk ezen az oldalon sem ha felújítanánk stb. Kötelezhetnek ennyi idő ( 21/19 /14 év után) hogy oda adjuk azt a területet ? Mi lehet a megoldás? A földhivatali papíron a telek egyben van, nincs felosztás jelölve. Felmerült, hogy megvennénk a területet amit eddig elbirtokoltunk (tudtunk nélkül) de ebbe nem megy bele az új tulajdonosa, ő mindenképp a területet akarja. Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Léna!
Nehéz ügy ezen a fórumon ... Látni kellene a térképet, ill. az adásvételi szerződést és az akkor született további iratokat, és pontosan ismerni a lehetőségeket, de az bizonyos, hogy a tulajdonostárs igénye jogos lehet.Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: