• Tímea 49848 számú kérdése
  • 2022-03-22

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Az utcánkban a telektulajdonosok kötelezettsége az útépítés, melyre a lakók egy polgári társaságot alapítottak és rögzítették a telkek területe alapján a rájuk eső arányos költséget. A mi házunk esetében az ikerházak egymás mögé épültek, a telek utca felőli súlypontjába, ezért a mi hátsó házunk egy jóval nagyobb telken helyezkedik el, teleknyélen történő megközelíthetőséggel. A közös tulajdonban lévő telek 2/3 – 1/3 van felosztva, melyeket ilyen arányban is fizettünk és használatát vázrajzon rögzítettünk. A társasház alapító okirat szerint, viszont az épületekre vonatkozó eszmei tulajdonhányad 52/100 (miénk) ill. 48/100 (szomszéd). És itt jön a gond, mert a szomszéd szerint az útépítés költségét telekarányosan 2/3 – 1/3 arányban kell fizetni, szerintem meg 50-50 % a megszokott, mert mindketten 1-1 behajtóval fogunk rendelkezni (+ neki 1 parkoló is jut telken kívül a kerítése előtt), de még a „rosszabb” esetben is 52-48%-ban kellene felosztani a társasház tulajdoni hányada szerint. (Az már csak egy plusz poén, hogy a maximálisan kihasznált beépítés miatt a telkünk 1/4-ről építési jog szerint nem is rendelkezünk, mivel a mi telkünk terhére van biztosítva a szomszéd beépítési és zöldszázalék mutatója.)

Szeretném megkérdezni a véleményét a jogszerű felosztás mértékéről, mivel a szomszéddal történő megegyezés kizárt.

Köszönettel: Tímea

Kedves Tímea!
Ha a megegyezés nem lehetséges, akkor bírósági úton lehet megtérítést követelni a szomszédtól. A válaszhoz azonban ismerni kellene a társasházi alapító okiratot, annak különösen a telekhasználatra és a költségekre vonatkozó részeit, valamint az út létesítésével kapcsolatban létrejött szerződést is.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: