Bizonyítási teher- és kötelezettség. Vélelmek

Bizonyítási kötelezettség

A bizonyítás a perben a bíróság és a felek azon tevékenysége, amellyel a döntés alapjául szolgáló tényállást meg lehet állapítani. A jelenleg hatályos szabályozás szinte teljes egészében a felek feladatává teszi a per eldöntéséhez szükséges tények bizonyítását, amikor kimondja, hogy a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek feladata . A per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el . Azt, hogy melyik félnek mit kell a perben bizonyítania, csak a konkrét jogvita alapján lehet eldönteni, leggyakrabban az anyagi jogszabályok alapján. Ugyanakkor a bíróság a bizonyítandó tényekről és a bizonyítás elmaradásának jogkövetkezményeiről még a jogi képviselővel eljáró felet is köteles tájékoztatni . A bíróság hivatalból csak akkor rendelhet el bizonyítást, ha a törvény azt kifejezetten megengedi .

Ilyen jogszabályi felhatalmazással találkozhatunk:

  1. a személyállapoti perekben (házassági perek, apaság megállapítása iránti perek), ahol a bíróság az általa szükségesnek tartott bizonyítást hivatalból is elrendelheti ;
  2. a gondnokság alá helyezés iránti perben, ahol az alperes elmeállapotának vizsgálatára a felperes indítványa nélkül is orvosszakértőt rendelhet ki a bíróság .

Bizonyítási teher

A bizonyítási kötelezettségtől meg kell különböztetnünk a bizonyítási teher fogalmát. Az előbbi a bizonyítás feladatainak megoszlását szabályozza, az utóbbi pedig arra ad választ, hogy amennyiben valamilyen, a per eldöntése szempontjából jelentős tényt nem sikerül bizonyítani, az kinek a terhére esik. A két jogintézmény logikai összefüggése ugyanakkor elvitathatatlan, hiszen a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve elkésettségének, valamint a bizonyítás sikertelenségének a jogkövetkezményei általában a bizonyításra kötelezett felet terhelik . Így pl. ha a felperes kölcsön visszafizetése iránt indít pert, de annak során nem bizonyítható, hogy a kölcsön összegét valóban átadta az alperesnek, akkor ennek jogkövetkezményeit - ami nyilvánvalóan a kereset elutasítása lesz - neki kell viselnie. Ez nem azt jelenti, hogy a kölcsönösszeg átadása valóban nem történt meg, viszont azt a felperes lett volna köteles bizonyítani, így a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeit is neki kell viselni. A bizonyítási teher szabálya lényegében ahhoz segíti hozzá a bíróságot, hogy a jogvita akkor is eldönthető legyen, ha - mint a példában említett esetben is - a tényállás a bizonyítás eredményeképpen nem tisztázható.

Egyes esetekben a bizonyítási teher a törvény rendelkezésénél fogva átfordul, vagyis a bizonyításra kötelezett ellenfelének a terhére esik valamely tény bizonyíthatatlansága.

A vélelem

Ilyen hatást vált ki a vélelem, amely szerint egy, a bizonyítandó tényállás körén kívül eső tény bizonyítottsága esetén valamilyen meghatározott jelentős tényt az ellenkező bizonyításáig valónak kell tekinteni . A legismertebb vélelem talán az a szabály, miszerint a gyermek apjának azt a személyt kell tekinteni, akivel az anya a fogantatási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő, vagy annak legalább egy része alatt házasságban élt. A vélelmek megdönthetők, tehát az ellenérdekű félnek lehetősége van azokkal szemben az ellenbizonyításra. Némileg hasonló jogintézmény az ún. ideiglenes igazság, amelynél arra sincs szükség, hogy valamilyen, a bizonyítandó tényálláson kívüli tény bizonyított legyen, a kérdéses tényt enélkül is az ellenkező bizonyításáig valónak kell elfogadni . Példaként említhetjük azt a szabályt, hogy a fogamzás időpontjának a szüléstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni , vagy hogy a holtnak nyilvánított személyt az ellenkező bizonyításáig halottnak kell tekinteni . Ellenbizonyításnak a vélelemhez hasonlóan az ideiglenes igazság tekintetében is van helye.