Termőföldért életjáradékot (jogszabály)
210/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megszerzéséről

A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) módosításáról szóló 2002. évi XXIV. törvény 15. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

1. § (1) A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) - a (3) bekezdésben meghatározott tulajdonostól (a továbbiakban: jogosult) pályázat alapján úgy vásárolhat az állam javára legalább 1 hektár, illetve legfeljebb 20 hektár területű, külterületi termőföldet, összesen nem több, mint 3 millió forint értékben, hogy annak ellenértékeként életjáradékot fizet e rendeletben foglaltak szerint.

(2) Az állam a termőföld ellenértékét e rendelet alapján és feltételei szerint megkötött megállapodásban (a továbbiakban: életjáradéki szerződés) foglaltak szerint folyósítja. Az állam a termőföld tulajdonjogát életjáradék jogcímén szerzi meg.

(3) Jogosult a Tv. 13/A. §-ának (3) bekezdése szerinti tulajdonos.

(4) A jogosultságnak feltétele továbbá az is, hogy a pályázó a pályázat során felajánlott termőföldnek a pályázat meghirdetésekor legalább három éve az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa. A jogosultságnak nem feltétele a legalább három éve bejegyzett tulajdonjog, ha a tulajdonszerzés öröklés, részarány kiadás, hatósági intézkedés vagy bírói ítélet alapján történt. Ha a pályázó a termőföld tulajdonjogát egyeneságbeli rokonától vagy házastársától szerezte meg, akkor a bejegyzett tulajdonra előírt három évbe beszámítható az az időtartam, amely alatt a földrészlet az egyeneságbeli rokon vagy a házastárs tulajdonában volt.

2. § (1) Az NFA a rendelkezésre álló költségvetési forrástól függően évente több alkalommal pályázati felhívást tehet közzé - az internetes honlapján, továbbá sajtó útján, illetőleg más szokásos módon - meghatározva azt a 60 napnál nem rövidebb időtartamot, amelyen belül e rendelet alapján ajánlat tehető.

(2) A pályázati felhívás meghatározhatja azt az összesített legmagasabb területmértéket, illetve termőföldértéket, amelynek figyelembevételével az NFA a termőföld tulajdonjogának megszerzésére életjáradéki szerződést köt.

(3)

3. § Az NFA elnöke különösen indokolt esetben a jogosulttól 1 hektárnál kevesebb termőföld életjáradék fizetése ellenében történő megszerzését is engedélyezheti, feltéve, hogy a felajánlott termőföld egyébként az 1. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelel, és az ellenértéke a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja.

4. § (1) Az NFA életjáradék fizetése ellenében termőföldtulajdont vagy tulajdoni illetőséget szerezhet meg. A jogosulttal együtt a tulajdoni illetőségét a tulajdonostárs is átruházhatja az NFA-ra.

(2) A tulajdonostárs tulajdoni illetősége fejében

a) a vételár megfizetését készpénzben kérheti,

b) ha e rendelet szempontjából jogosultnak minősül, életjáradékra tarthat igényt, vagy

c) a vételárat a jogosultra engedményezheti.

(3) Amennyiben a tulajdoni hányadára eső ellenértéket a jogosultra engedményezik, az 1. § (1) bekezdésben meghatározottak szerinti mérték megállapításánál az engedményezés alapjául szolgáló területet is figyelembe kell venni.

(4) Amennyiben a jogosult AK részarányt ajánl fel, az NFA azt csak akkor szerezheti meg, ha azzal a birtokegyesítés elősegíthető.

(5) Tulajdoni illetőség életjáradék fizetése ellenében történő megszerzése esetén az ellenértéknek legalább 100 ezer forintot el kell érnie.

5. § (1) A kérelmet a pályázati felhívásban meghatározottak szerint kell benyújtani, és csatolni kell hozzá az alábbi mellékleteket:

a) a felajánlott földrészlet 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolatát,

b) amennyiben a termőföldet korábban haszonbérbe adták, a hatályos haszonbérleti szerződést.

(2) Ha az (1) bekezdésben foglaltakon túl a pályázati felhívás kötelezővé teszi az adó- és értékbizonyítvány csatolását, azt az ügyfél kérelmére valamennyi földrészletről külön-külön az illetékes települési, fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője állítja ki.

6. § (1) A felajánlott termőföld ellenértékét az NFA a külön jogszabályban foglaltak alapján állapítja meg.

(2) Az életjáradéki szerződés megkötésével, az ingatlan részletes ingatlanforgalmi értékbecslésével, valamint a szerződés ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével kapcsolatos költségek az NFA-t terhelik.

7. § (1) Az életjáradéki szerződést az NFA a megkötését követő 10 munkanapon belül eljuttatja az életjáradék folyósítását végző szervhez.

(2) Ugyanaz a jogosult csak egy életjáradéki szerződést köthet.

(3) Az életjáradéki szerződés legfeljebb összesen 20 hektár területmértékig, illetőleg összesen 3 millió forint ellenérték figyelembevételével módosítható. Az életjáradéki szerződés módosítása során a rendeletben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(4) Az életjáradéki szerződésben a jogosult személyi adatain kívül fel kell tüntetni:

a) a jogosult TAJ-számát,

b) szükség szerint nyugdíjfolyósítási törzsszámát,

c) az életjáradék fizetése alapjául szolgáló összeget, és a folyósításra kerülő járadék havi összegét,

d) a folyósítás kezdő időpontját.

8. § (1) az életjáradék fizetése alapjául szolgáló összeget a jogosulttól az állam tulajdonába kerülő termőföld ellenértéke - beleértve a jogosultra engedményezett összeget is - másfélszeresének megfelelő összeg alapján kell megállapítani.

(2) Az életjáradék mértékét az életjáradék alapjául szolgáló összeg, a jogosult életjáradéki szerződés megkötésekor betöltött életkora, valamint a rendelet mellékletének megfelelően kell megállapítani.

(3) Az életjáradék összege 2004-től kezdődően minden év március 1-jétől az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik. Az emelés tényleges mértékéről az Országgyűlés a központi költségvetés keretében dönt.

9. § (1) Az életjáradék havonta forintban fizetendő szolgáltatás.

(2) Az életjáradék a szerződés megkötését követő hónap első napjától esedékes, és a jogosultat annak élete végéig megilleti.

(3) Az életjáradékot a nyugdíjak folyósításával egyidejűleg, megkülönböztetett módon, a szerződésben meghatározott időponttól folyósítják. Az életjáradék folyósítását végző szerv az életjáradék első alkalommal történő folyósításáról az életjáradéki szerződés kézhezvételét követő 30 napon belül gondoskodik.

(4) Az életjáradékra való jogosultság a jogosult elhalálozása hónapjának utolsó napjával szűnik meg.

(5) A jogosult halála esetén az életjáradék nem örökölhető. A fel nem vett életjáradék a hagyaték tárgyát képezi.

(6) Amennyiben a jogosult az életjáradéki szerződés megkötését követő 1 éven belül meghal, az 1 évből még fennmaradó időtartamra számított életjáradék összege, de legfeljebb a termőföld ellenértékének megfelelő összeg a hagyaték szempontjából fel nem vett életjáradéknak minősül, és egy összegben esedékes.

(7) A (6) bekezdés alkalmazása alapjául szolgáló ellenértéket az életjáradéki szerződésben fel kell tüntetni. A jogosultra engedményezett összeg a (6) bekezdés alkalmazásában jogosultat megillető ellenértéknek minősül.

10. § (1) Az életjáradékot a megküldött életjáradéki szerződés alapján a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, illetőleg - a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatóságától ellátásban részesülők esetében - a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatóság folyósítja. A folyósításhoz szükséges életjáradéki szerződések átadásának módját, valamint a folyósítással összefüggő ügyviteli eljárást az NFA az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal, valamint a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatósággal kötött megállapodásban rendezi.

(2) A folyósított életjáradék megtérítése, továbbá az életjáradéki szerződés megkötésével, valamint az életjáradék folyósításával, emelésével kapcsolatos költségek az NFA-t terhelik. Az elszámolás módjáról az NFA az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal, valamint a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatósággal kötött megállapodás alapján gondoskodik.

11. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a termőföld állam által életjáradék fizetése ellenében történő megvásárlásáról szóló 255/2002. (XII. 13.) Korm. rendelet, továbbá a módosításáról szóló 115/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet.

(2) Az e rendelet szerinti tartalommal már megkötött szerződéseket e rendelet szerinti életjáradéki szerződésnek kell tekinteni.

Melléklet a 210/2004. (VII. 9.) Korm. rendelethez

Az életjáradék havi összege 100 000 Ft életjáradék alapjául szolgáló összeg esetén

A 100 000 Ft-tól eltérő életjáradék alapjául szolgáló összeg esetén a járadék összege arányosan változik.

 Életkor (év)  Férfi  Nő
     
55 1187 926
56 1227 961
57 1271 1000
58 1319 1042
59 1372 1088
60 1430 1139
61 1497 1194
62 1566 1255
63 1643 1322
64 1727 1393
65 1820 1471
66 1921 1556
67 2027 1648
68 2144 1749
69 2269 1859
70 és felette 2454 1979