Hozzászólások

  • Tóth Tibor 22345 számú kérdése
  • 2007-12-31

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Több mint tíz éve ajándékozás jogcímen örököltem egy lakást (rámíratták), mely jelenleg is haszonélvezettel terhelt. Tehát több, mint 10 éve és remélhetőleg még jópár évig semmiféle hasznom nem származik a lakásból, hiába vagyok tulajdonos.

Kérdésem az volna, hogy így jogosult vagyok-e szocpolt felvenni, mert a párommal szeretnénk egy új építésű lakást vásárolni?

Előre is köszönöm szépen megtisztelő válaszát!

Üdvözlettel,
Tóth Tibor

Tisztelt Tibor!
Nem világos a lakás megszerzése! Öröklés címén? Vagy ajándék címén? Vagy Önre íratták, ami inkább adásvételre utalhat?
A vonatkozó idézet az alábbiak szerint szól:

(4) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően közvetlen támogatás akkor is igényelhető, ha az igénylőnek, házastársának, élettársának, kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjának

a) együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, vagy

b) a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy engedélyezte, vagy

c) a lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik.

Szóval a szerzés jogcímének kiemelkedő jelentősége van... azt kellene biztosan tudni a válaszadáshoz.

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Rogger 22338 számú kérdése
  • 2007-12-30

Tisztelt Ügyvédnő!

Köszönöm korábbi válaszát!
Most azt szeretném megtudni, mint új építésű lakást vásárolni szándékozó, hogy jár-e nekem áfa visszatérítés? Valahol olvastam, hogy építés és vásárlás esetén is jár. Tudna erről bővebben tájékoztatni?
Köszönettel és BÚÉK

Roger

Tisztelt Roger!

Szívesen a korábbi választ.
Sajnos nem: valóban volt ilyen korábban, lakásonként legfeljebb 400.000.- Ft összegben járt áfa-visszatérítés új lakás vásárlása/építése esetén, de 2005. február 1-től megszűnt.
Azért boldog új évet kívánok én is!

Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B.
+36 76 479605

drbaksae@t-online.hu

Közösségi oldal:


  • Barbara 22296 számú kérdése
  • 2007-12-27

Tisztelt Ügyvédnő!

2005 augusztusában vásároltam az élettársammal . fészekrakó program keretein belül egy 2 szobás ingatlant. Mivel akkor nekem még nem volt 3 hónap munkaviszonyom , ezért ő lett a fő hitelfevő, viszont az önrész egészét én hoztam az ingatlanba , mivel én otthonteremtési támogatásra jogosult voltam , és azt fektettük be önrésznek. Idő közben ez év 2007, februárjában , szétválltunk viszont az ingatlan még kettőnk nevén van , mert a bank közölte , hogy ilyen még nem volt a fészekrakó program keretein belül és nem tudják mit csináljanak. A volt párom lemondana javamra a tulajdonjogrol. Arra lennék kíváncsi , hogy valóban a bank részéről ez megoldhatatlan e, és hogy hogyan lehetne megoldani , hogy a lakás a tulajdonomba maradjon , a volt párom nevéröl a fele tulajdon az én javamra íródna, és hogy a hitelügyletet egyedül is folytathatnám e abba a konstrukcióba amibe felvettük ,élettárs nélkül.


Válaszát előre is köszönöm
üdvözletem

Boldog Új Évet:)

Tisztelt Kérdést feltevő!
Ingatlan tulajdonjogáról lemondnai nem lehet, csak azt átruházni valamilyen jogcímen. Javaslatom, hogy vegye meg élettársa tulajdoni illetőségét,vagy ő ajándélkozza azt Önnek, és Ön vállalja át a felvett hitelt, vagy kössenek közös tulajdon megszűntetésére vonatkozó megállapodást, melynek keretében Ön átvállalja a hitelvisszafizetését.
Az ön által leírtakból sajnos nem egyértelmű számomra mi is a pontos probléma.
Tisztelettel
dr.Schvertfőgel Zsuzsanna ügyvéd
7630 Pécs, Mohácsi út 16.
+36 72 224227
http://www.schvertfogel.com
office@schvertfogel.com

Közösségi oldal:


  • Gellért 22277 számú kérdése
  • 2007-12-27

Tisztelt ügyvéd úr!
4 évvel ezelőtt vásároltunk a feleségemmel 1 újépítésű lakást amire 2 gyermekre igénybe vettük a szocpolt, amit most eladva szocpol felfüggesztéssel egy használt házat szeretnénk venni amire a szocpol teljes összegét szeretném átvinni, lehetséges e ez?
Valamint a munkahelyem vissza nem térítendő lakáscélú támogatását venném ígénybe, de a szobaszámhoz rendelt ingatlanok árai jelentősen eltérnek a valóságtól, pl 5-en vagyunk,vagyis 5 összeköltöző 3,5 szoba Budapesten 22MFt-ban maximalizálja az árat , vagy ez csak a telekár nélküli ingatlan ár?Értelmezhető-e ez úgy hogy az adásvételi szerződésben külön választjuk a telekárat és a ház árát?Egyáltalán lehetséges ez jogilag?
A válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Gellért! Igen, lehetséges, a jegyző és a KVI közreműködése szükséges hozzá. A telekár és a felépítmény ára különválasztható, pontosabban ezeket külön is meg lehet határozni, és a támogatások szempontjából külön is kell választani, és csak a felépítmény ára az irányadó.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Lajos 22271 számú kérdése
  • 2007-12-27

Tisztelt Ügyvéd Úr!

A párommal új lakás vásárlásához szeretnénk igénybe venni a lehetséges állami támogatásokat: pl. a szocpolt és a kamattámogatott, állami garanciás hitelt (fészekrakó). Egy problémánk van csak: a párom nevén van a nagyapja lakása (a nagyapja jelenleg is ott lakik). A lakástulajdon megléte elvileg kizárja a fenti kedvezmények igénybevételét, de elolvastam az ide vonatkozó jogszabályokat és vannak kivételek. Az egyik ilyen kivétel az, ha:
"A lakás több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába és a haszonélvező bent lakik."

És itt jön a dilemma: nem tudjuk eldönteni, hogy ez a passzus igaz-e ránk. A lakás ugyanis valóban több mint két évvel ezelőtt került a tulajdonába (kb. 12-15 évvel ezelőtt) és a haszonélvező (nagyapa) valóban bent lakik. De a jogcímben nem vagyunk biztosak. Az biztos, hogy nem öröklés, de a család szerint nem is adás-vétel történt. A szülők/nagyszülő elmondása alapján ez valamiféle minisztériumi szolgálati lakás féle volt még az előző rendszerben, amit egyszer csak tulajdonba lehetett venni minimális havi törlesztésért. Amikor a tulajdonba vétel történt akkor "írták" az akkor még kiskorú párom nevére a lakást.

Ön szerint ez milyen jogcímnek számít, vajon belefér ez a törvényi kivételbe mint ajándékozási jogcím?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel,

Lajos

Tisztelt Lajos! A korabeli szerződés és/vagy a tulajdoni lap ismeretében lehetne biztosat állítani, de a jelenlegi tippem az, hogy a jogcím adásvétel volt...
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • vastagné s. hajnalka 22262 számú kérdése
  • 2007-12-26

Tisztelt ügyvéd Úr!

2005-ben új lakás építésébe kezdtünk, melyhez hitelt és a meglévő 2 saját gyermekünk után járró szoc.polt. is igénybe vettük.
Házunk idén elkészült és 2007. októberében a lakhatási engedélyt is megkaptuk.
2006 óta immáron több, mint egy éve nevelőszülőként tevékenykedem és a hitelünk csökkentése érdekében a nálunk nevelt 2 gyermekre is igényelhetjük szoc.polt, mint 3.-4. gyermek?
A gyerekek átmeneti neveltek, a gyámjuk is én vagyok.
Várom megtisztelő válaszát
Köszönettel: Vastagné Hajnalka

Tisztelt Hajnalka!
A lakáscélú támogatásokról szóló jogszabály alapesetben a lakás építésének kezdete (vásárlás) idejéhez köti a kedvezmény megadását, de nem zárja ki a később született gyermek után az utólagos igénylést.
Az Önök esetében jelentősége van az átmeneti nevelés kezdő időpontjának (a "születésnek"). Kérdésükre a Kincstárnál tudnak konkrét választ adni.
Tisztelettel
dr.Szűcs Vince ügyvéd
8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4/B.
+36 92 596979

szucsesd@t-email.hu

Közösségi oldal:


  • Tamás 22237 számú kérdése
  • 2007-12-21

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Érdeklődöm, hogy szocpolból épített házba kötelező-e életvitelszerűen beköltözni, azaz épülhet-e belőle pl. nyaralóként használt lakóingatlan?

Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
N.T.

Tisztelt Tamás!
Nem kötelező beköltözni, de lakóház minősítéssel kell bírnia.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Péter 22213 számú kérdése
  • 2007-12-19

Tisztelt Bankweb!
Visszatérve az előző kérdésemre: Épitkeztünk 2003-ban (35évesek nem voltunk, nem volt lakás nevünkön) 2 gyerkőccel 4en voltunk a felépítendő házban a szobaszám 4 és fél volt. Nem voltunk szobaszámilag méltányolhatóak a szocpolra és nem kaptunk. 2005-ben született a harmadik gyermekünk és igy szobaszámilag méltányolhatóak vagyunk ? 2003-ban megkaptuk a hitel minden részét, a lakhatási engedély kiadását követően. Most szeretnénk igénybe venni az állami támogatást. A 12/2001 korm.rend 5.§ (7) bekezdésében a szerződés kötés után születendő gyermek után "IS" a meglévő kölcsönből még fennálló tartozás csökkentésére használható fel és mi is tartozás csökkentést szeretnénk. Kérdésünk csak a szerződés kötés követően született gyermekre jár a szocpol vagy mindháromra. Előre is köszönöm mielőbbi válaszát. Tisztelettel: Péter

Tisztelt Péter!
4személy esetén 2-4 szoba a méltányolható igény, minden további személy után ez fél szobával nő.
A születendő gyermek után jár a támogatás, véleményem szerint a már meglévők után nem, mert esetükben a kölcsön igénylés időpontjában nem feleltek meg az előírásoknak.
Tisztelettel
dr.Szegedi Zsolt ügyvéd
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 5.
+36 42 402202

mail@drszegedi.hu

Közösségi oldal:


  • Krisztina 22166 számú kérdése
  • 2007-12-16

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szocpol igényléssel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Jelenleg egy kétgenerációs családi házban élek a férjemmel és két gyermekünkkel kb. 60 nm-en. A ház másik lakásában édesanyám lakik. A háznak én vagyok a tulajdonosa, édesanyám a haszonélvező. A férjem nevén is van egy kicsi lakás. Ezt a lakást szeretnénk eladni, és hitellel kiegészítve venni egy újépítésűt anyukámnak, a meglévőt pedig megtartani és egybenyitni magunknak.
Mivel úton van a két újabb testvér (ikrek), így hamarosan 6 tagú család leszünk. Ha sikerülne valahogy szocpolt felvenni, rendkívül megkönnyíteni a helyzetet.
A leendő lakásba ugyan anyukám költözne, de a férjem venné, az ő nevére.
Ami jelenleg ugye akadály lehet a szocpol felvételénél, az az, hogy az én nevemem pedig itt a ház. Azon a megoldáson törjük a fejünket, hogy azt pl. édesanyám nevére iratjuk, vagy neki "ajándékozzuk". Ez vajon megoldás lehet? Ha igen, ennek mi a jogi és egyéb illetékfizetési következménye? Megéri ezt a lépést megtenni? Ön mit javasol?
Visszajelzését előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
M. Krisztina

Tisztelt Krisztina!
Elvileg az lenne megoldás, hogy a jelenlegi ingatlan kerülne az édesanyja tulajdonába, Önök pedig a megvásárolandó lakást szereznék meg tulajdonosként és vennének igénybe hozzá szocpolt. DE:
- akadály lehet, hogy a kislakás nem felel meg az Önök méltányolandó lakásméretének;
- a mostani ingatlan átruházása adó- és illetékvonzattal jár, ami csökkenti a szocpol előnyeit;
Az ingatlanok értékének ismeretében lehetne kitalálni, hogy érdemes-e ezt megtenni vagy sem...
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • csaba 22165 számú kérdése
  • 2007-12-16

Van egy lakásunk, 13 éve vásároltuk.
Most szeretnénk vásárolni egy új lakást és eh igénybe venni a szocpolt.(két gyermekünk van) hogy ezt megtehessük nem lehet a nevünkön lakás.
A régit nem tudjuk gyorsan eladni.
Ha viszont megvesszük az újat és a régit később adjuk el nem tudjuk az új árába befektetni és adoznunk kell belőle.
Van valamilyen megoldás?
Kérem tájékoztasson.

Tisztelt Csaba!

A szocpol igénybe vételére - amennyiben az egyéb feltételek is fennállnak - kizárólag akkor jogosult, ha a törvényben magtaározott kivételektől eltekintve ( pl. öröklés, közös tulajdon megszűntetése) nem rendelkezik ingatlan tulajdonjogával. Amíg a jelenlegi lakásukat nem adják el, nem tudják tehát igénybe venni azt. Egyébiránt január 1-jével jelentősen módosultak az adójogszabályok, többek között nem kell személyi jövedelemadót fizetnie lakás értékesítéséből származó bevétel után, ha a lakás öt évet meghaladóan a tulajdonában áll.
Tisztelettel
dr.Schvertfőgel Zsuzsanna ügyvéd
7630 Pécs, Mohácsi út 16.
+36 72 224227
http://www.schvertfogel.com
office@schvertfogel.com

Közösségi oldal:


  • Katalin 22163 számú kérdése
  • 2007-12-16

Tisztelt Ügyvéd Úr!
A 4854 kérdés a befejezés lemaradt, elnézést kérek a neveletlenségemért.

Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel:
Kovács Józsefne

Semmi gond!

Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Katalin 22162 számú kérdése
  • 2007-12-16

Tisztelt Ügyvéd Úr!
2002 évben új lakást vásároltam, (építési szerződéssel.) 400 ezer Ft Áfa visszatérítést kaptam, s az Államkincstár jelzálogot vezetett be a Földhivatalnál. 10 éven belül, 2008-ban el szeretném adni a lakást, s egy kisebb új építésű lakást szeretnék vásárolni. Az Áfát "nem vihetném" tovább, mivel megszűnt az ÁFA visszatérítési lehetőség. Kérdésem időarányosan, vagy teljes egészében kell-e visszafizetnem a 400 ezer Ft-ot és kamatait?

Tisztelt Katalin! Az ÁFA-t is továbbviheti, annak ellenére, hogy ez az intézmény már megszűnt, a meglévő folyósítások terhei "mozgathatóak".
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Edina 22158 számú kérdése
  • 2007-12-16

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Gyermektelen házasok vagyunk,férjem 30 éves,én 28.Jövőre szeretnénk lakást vásárolni,de nem vagyunk teljesen tájékozottak,hogy milyen kedvezmények,támogatások vannak,amiket igényelhetnénk.Használt ingatlan vásárlásán gondolkoztunk,de az új épitésü ingatlan is szóba került.Találtunk egy 11 milliós,új épitésü ingatlant,ami megfelelne,csak szeretnénk tudni,hogy mik azok a támogatások,amik szóba jöhetnek jelen esetben.
Köszönettel:Edina

Kedves Edina!
A Fészekrakó program keretében lehet igénybe venni az állami kezesség vállalást, lakásépítési kedvezményt(szocpol), a fiatalok otthonteremtési támogatását, és a lakbértámogatást.
Az állami kezességvállalás új lakás építése esetén Budapesten 15 millió Ft-ig, vidéken 12 millió Ft-ig, használt lakás esetén Bp-en 12 millió FT-ig, más területen 8 millió Ft-ig adható, a lakás építési kedvezmény gyermekek után vehető igénybe, ugyanúgy, mint az otthonteremtési támogatás, kamattzámogatás van még, ami 15 millió Ft-ig vehető igénybe, és ez jelzáloglevelek kamattámogatásával és kiegészítő kamattámogatással nyújtott hitelre vonatkozik.




Tisztelettel
dr.Tóth László ügyvéd
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
+36 46 340233

tothl@tiszavas.hu

Közösségi oldal:


  • Sándor 22156 számú kérdése
  • 2007-12-15

T.Ügyvéd Úr!
Átvihető-e szocpol támogatás az apósomtól vásárolandó házra, gond-e ha ők haszonélvezőkként kerülnének a szerződésbe, és milyen mértékű illetéket, adót kellene nekik az eladás után fizetniük, kb. 20 éve tulajdonosok.
Köszönettel: F.Sándor

Tisztelt Sándor!
Igen, elvileg átvihető, de a haszonévezetük kizáró ok lenne.
Az eladás után illetéket soha nem kell fizetni, jelen esetben azonban adót sem.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Veronika 22123 számú kérdése
  • 2007-12-13

Tisztelt ügyvédnő!

Szeretném megkérdezni, hogy zártkerti ingatlanra igényelhető - e szocpol?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Veronika!

Szoc.pol. csak lakóingatlanra igényelhető.

Tisztelettel
dr.Schneider Erzsébet ügyvéd
7400 Kaposvár, Hunyadi u. 10.
+36 82 424720
http://www.foris.hu
drschneider@axelero.hu

Közösségi oldal: