
Az ingatlanjogi tanácsadás az IngatlanApro.hu képes ingatlanhirdetési weboldal támogatásával készül.
|
 |
| Zsó 37412 számú kérdése | Borsod-Abaúj-Zemplén | 2010-08-30 | | Tisztelt Ügyvéd Ur! Anyukám és testvérei örököltek egy ház1/2 részét.Eladták a másik tulajdonosnak.ezzel ők befejezetnek tekintették az ügyet.Ez16 éve történt.Most kaptunk abiróságrol idézést tulajdon jog rendezés cimén.Az uj tulajdonos még1994 ben elbontotta az épületet és telekként eladta egy másik embernek aki épitett rá.holott mi még tuladonosként szerepeltünk a tulajdon lapon.Hogy kaphatot épitési engedélyt mikor nem szerepel a tu. laponErről mi nem tudtunk csak most szereztünk róla tudomást.Kérdésem az lenne mi a teendönk és valami kovetelhető e rajtunk /pl.birósági perköltség/ Válaszát várva előre is köszönettel.Zsó | | dr.Tóth László ügyvéd válasza | 2010-09-02 | Kedves Zsó!
FEltehetően az ingatlan adásvételi szerződés nem lett beküldve a földhivatalhoz, ezért maradtak Önök a tulajdonosok továbbra is. A bíróságon, ha az első tárgyaláson azonnal elismerik a követelést, minimális az illeték, és lehet kérni azt is, hogy azt az új tulajdonossal megosztva vagy kizárólag a pert indító viselje.
Tisztelettel
dr.Tóth László ügyvéd
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
+36 46 340233
tothl@tiszavas.hu |
| Szilvia 37382 számú kérdése | Zala | 2010-08-26 | Tisztelt Ügyvéd Úr/Asszony!
Férjemmel vettünk egy családi házat 2000-ben,ami az ő örökségéből lett véve,de ez papíron nem szerepel sehol.1/1 tulajdonában van.,de 2006 ban vettünk fel rá hitelt,ami kettőnk nevén van.+szoc pol.Kérdésem az lenne,válás esetén mi az amire jogot formálhatok én..mint feleség-.Ki tehet e a házból?Két közös gyermekünk van.Válaszát köszönöm | | dr.Szűcs Vince ügyvéd válasza | 2010-08-27 | Tisztelt Szilvia!
Ha a hitelt a ház bővítésére, komfortosabbá tételére fordították, az így elért értéknövekmény az Ön részére is tulajdonjogot eredményezett a házban, a férje jog szerint nem "teheti ki".
Tisztelettel
dr.Szűcs Vince ügyvéd
8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4/B.
+36 92 596979
szucsesd@t-email.hu |
| Flóra 37365 számú kérdése | Budapest | 2010-08-24 | Tisztelt Ügyvédnő/ Ügyvéd úr!
A problémám lényege, hogy édesanyám halála sajnos rövid időn belül bekövetkezik. A testvéremmel megromlott a viszony, mivel évek óta kiszipolyozza a családot, nem fizet semmit, és nem rest hangoztatni, hogy ha majd öröklünk, nem engedi eladni a lakást, hogy rákényszerüljek arra, hogy vele viseljem a terheit. Ettől csak azért tartok, mert ismervén őt, olyan tartozást terhel majd ránk, amit nem tudnék/akarnék rendezni. Édesanyám ezzel kapcsolatban nem akar semmit tenni már, nem hajlandó rendezni ezt a kérdést, évek óta nagy veszekedések tárgya ez. Az egyik lakásnak anyánk a tulajdonosa, a másiknak csak haszonélvezője, és ketten vagyunk a tulajdonosai.
A kérdésem az, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy a testvérem közületi számlatartozásait, hiteltartozásait ne a közös tulajdonunkra terheljék, illetve milyen jogi eszközökkel lehet kikényszeríteni, hogy lemondjon az egyik lakás feléről, vagy hogy leadja a részét nekem?
Előre is köszönöm a segítséget. | | dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd válasza | 2010-08-27 | Tisztelt Flóra!
A közös tulajdonú ingatlanok kapcsán akár bírósági úton is kérheti majd a közös tulajdon megszüntetését, amelynek során a bíróság kötelezi a feleket a másik tulajdonjogának megváltására vagy a közös értékesítésre. A költségekkel való megterhelés attól is függ, hogy ki használja az ingatlant, ill. ki a szerződő fél a közüzemekkel szemben, mert az Őt terhelő tartozások nem érinthetik az Ön részét - és viszont, de itt további körülményeket is kellene ismerni.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu |
| istván 37354 számú kérdése | Vas | 2010-08-23 | | Tisztelt ügyvédnő Segítséget szeretnék kérni öntől.3 örököltünk 1 ingatlant egyelő arányban.Hagyaték után 1 örökös jelezte hogy megvásárolja az ingatlant szóban megegyeztünk .Sajnos eltelt 3 év nem tudja megvásárolni sőt anyagi csődbe ment ,nagyon lepusztított az ingatlant már az áramot is kikötötték mi a húgommal elszeretnénk adni .mert már romlott az értéke viszont öcsém nem akar belemenni az eladásba,ez ügyben szeretném kérni tanácsát.Vasárnap saját költségemen kifesteni a lakást közben meg jött öcsém és félélőségre vont hogy mertem az ő szobájából kirakni a szobabútorát felvenni a padló szőnyeget persze csak javítást csináltam kárt nem szerintem az nem az ő szobája az hármunké,közölte ezentúl semmihez nem nyúlhatúnk az ő tudta nélkül.Követtem el hibát EZT SZERETNÉM TUDNI.KÖSZÖNÖM | | dr.Kocsis Rita ügyvéd válasza | 2010-08-26 | Tisztelt istván!
A tulajdonosok együttes kötelessége az állagvédelem, állagmegóvás, úgyhogy a festéssel nem követett el hibát. A tartozások rendezése is közös teher a közüzem felé, így a villanyszámla rendezése is, ha netán nem kizárólag a testvér nevén van, tehát ő a szerződő a közüzemmel. A közös tulajdon megszűntetését bármelyik tulajdonostárs kérheti a bíróságtól. Ha nem tudnak békésen megegyezni, bírói út vehető igénybe.
Tisztelettel
dr.Kocsis Rita ügyvéd
9700 Szombathely, Puskás Tivadar u. 3.
+36 30 3331184
http://www.forcekft.hu
drkocsisrita@forcekft.hu |
| Anasztázia 37347 számú kérdése | Somogy | 2010-08-23 | | A szüleimnek van egy családi háza amit rám és a testvéremre irattak fele-fele tulajdonban a szüleimé a haszonélvezeti jog.A testvérem lakik a szüleimmel,szeretné megvenni a tulajdon részemet.A kérdésem az hogy a ház értékének fele jár nekem vagy kevesebb? a haszonélvezet jár-e tulajdon résszel?a testvérem szerint neki több jár mert ö marad a szüleinkel szeretném tudni ez így van-e? Köszönettel Anasztázia | | dr.Schneider Erzsébet ügyvéd válasza | 2010-08-23 | Tisztelt Anasztázia!
Önt a haszonélvezeti jog forgalmi értékével csökkentett vételár illeti meg a tulajdonrésze után
Tisztelettel
dr.Schneider Erzsébet ügyvéd
7400 Kaposvár, Hunyadi u. 10.
+36 82 424720
http://www.foris.hu
drschneider@axelero.hu |
| Szilvia 37328 számú kérdése | Borsod-Abaúj-Zemplén | 2010-08-20 | Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az alábbi esettel kapcsolatban szeretném kérni a véleményét:
Két unokatesvéremmel együtt örköltem egy ingatlant,melynek részei egy lakóház,udvar és gazdasági épület.A hagyatékátadó végzés szerint az alábbi arányban történt a tulajdoni megosztás: 1/4-1/4 részben unokatesvéreim,2/4 részben én lettem a tulajdonos.A közjegyző előtt egyik unokatestvérem nyilatkozott arról,hogy az örökséget terhelő költségek(temetési költségek,közüzemi díjhátrelék)rá eső hányadát nem tudja kifizetni,de abban az esetben,ha ezt mi megtesszük helyette,akkor az ingatlan eladása után rendezi tartozását felénk.Körülbelül egy hete kiderült,hogy nagykorú fiával együtt bejelntkezett állandó lakosként ebbe az ingatlanba a tudtunk nélkül,mivel állandó lakcímmel egyikük sem rendelkezik ,de ténylegesen nem tartózkodnak itt.A lakóingatlan valójában egy rossz állapotban lévő komfort nélküli vályogház,amit lakóingatlanként ebben a formában nem is lehet értékesíteni.Unokatesvérem
közölte,hogy nem járul hozzá az ingatlan eladásához,de a felmerülő költségeket(például villanyszámla alapdíja) és a tartozását sem hajlandó rendezni.A hagyatéki végzés szerint az őt illető 1/4 rész értéke 750000 forint,melyből a közjegyző előtt elismert tartozása felénk kb.95000 forint.Ezeket és a további költségetket számlával is tudjuk igazolni.Az alábbi kérdéskre szeretnék választ kapni Öntől:
1.Bejegyezhet-e jelzálogot a tulajdonostársak tudta nélkül erre az 1/4 részben tulajdonában lévő ingatlanra?Ha igen,és nem fizeti a törlesztőrészleteket,árverezésre kerülhet -e az egész ingatlan,s ránk nézve ez milyen jogi és anyagi következményekkel jár?
2.Amennyiben potenciális vevő jelentkezik,esetleg a másik unokatestvérem vagy én úgy döntünk,hogy szeretnénk megvásárolni azt a bizonyos 1/4 részt,hogy véget vessünk ennek az áldatlan állapotnak,milyen lehetőségünk van erre ,ha ragaszkodik ahhoz ,hogy nem adja el az ő tulajdonában lévő részt?
3.Kezdeményezhetjük-e a közös tulajdon megszüntetését,azaz a házhely megosztását?Ha igen,ez milyen formában történhet?A házhely 894 m2 nagyságú.Amennyiben a megosztás során az 1/4 rész az említett unokatesvérem nevén marad,hogyan juthatunk ahhoz az összeghez,amit helyette kifizettünk?
Segítségét előre is köszönöm:Szilvia | | dr.Tóth László ügyvéd válasza | 2010-09-02 | Kedves Szilvia!
Ad1.: Jelzálogjogot csak az Ő részilletőségére tud bejegyeztetni az Önök hozzájárulása nélkül. A közüzemi szolgáltatók viszont mint szolgáltatási helyre, az egészre fognak bejegyezni terhet, vagy ha nem fizeti a villanyt vagy a gázt, lekötik a fogyasztásmérőt.
Ad2: A bíróságon kezdeményezhetik a közös tulajdon megszűntetését. Az eljárásban a kereseti kérelemben kérhetik, hogy Önök fizetik ki az unokatestvérét, vagy közösen értékesítik és megosztják a pénzt, vagy lehet az is, hogy Ő váltja magához az Önök tulajdoni részét. Az ingatlant terhelő tartozásokkal az adásvételi szezrődés aláírásakor tudnak elszámolni.
Ad3: Az ingatlan megosztásáról is lehet szó, ha a helyben szokásos telekméret alá nem csökkennek a létrejött új telekméretek. A telekmegosztást is okiratba kell foglalni, és ennek során tudnak egymással elszámolni, vagy az ingatlant terhelő tartozásokat a jogosult hozzájárulásával átvezetni az Ő tulajdonát képező ingatlanra. Ebben az esetben a létrejött új ingatlanoknak 1/1 arányú tulajdonosai lesznek.
Tisztelettel
dr.Tóth László ügyvéd
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1.
+36 46 340233
tothl@tiszavas.hu |
| Gabriella 37317 számú kérdése | Budapest | 2010-08-19 | | Tisztelt Ügyvédnő és Ügyvéd Úr! Alaposan átolvastam az Önök által adott tanácsokat, minden engem érdeklő információt megtaláltam, köszönöm. Csak egy kérdés marad: ha a biróság az örökölt ingatlanok közös tulajdonlásának megszüntetésére más lehetőség hiján árverést rendel el, mi ennek a menete és kb mennyi ideig tarthat? | | dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd válasza | 2010-08-20 | Tisztelt Gabriella!
A válasz több tényezőtől függ, tehát a bíróság a közös tulajdon megszüntetése kapcsn hozhat olyan döntést, hogy a felek azt kötelesek legyenek - akár árverés keretében - értékesíteni, de a per időtartama, költsége kapcsán csak további info alapján tudnék véleményt mondani.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu |
| Naaidni 37315 számú kérdése | Budapest | 2010-08-18 | Tisztelt Ügyvédi Iroda!
Kb. 10 éve örököltem a nagyszüleimtől egy családi házat 50-50% tulajdon hányadba a nagybátyámmal.
Picit a részletek :
A nagyszüleimnek 3 fia volt az Édesapám, és még 2 testvére. Apám 1996-ban, bátyja örökös nélkül 1994-ben halt meg, így Apám után én, ill. a még élő 3. gyermek lettünk az örökösök a Nagyszüleim halála után. A nagybátyám benne lakik ebben az ingatlanban, én nem. Ez egy 2 szintes 2 generációs ház, aminek az alsó szintjét gyakorlatilag a lakhatatlanságig lepusztították, majd a másik felső házrészbe átköltöztek. Kérdésem a következő:
Miután eddig az élvezetekből számomra csak a közös fizetni valók maradtak, nagyon szeretnék megválni az ingatlantól, amiről természetesen a rokon hallani sem akar! Kifizetni engem nem tud, én próbáltam vele megegyezni, nem adja a részét nekem sem. Van-e mód valahogy az értékesítés kikövetelésére, árverezés, valami?!
Tisztelettel, és kissé csüggedve várom válaszukat!
Üdvözlettel:
V.J.
| | dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd válasza | 2010-08-20 | Tisztelt Naaidni!
Igen, van ilyen lehetőség. Bírósági úton kérheti a közös tulajdon megszüntetését, azon belül az alábbiakat:
1. A tulajdonostárssa váltsa meg az Ön részét.
2. A tulajdonostársa adja az Ön tulajdonába az Ő részét.
3. A bíróság kötelezze Önöket a közös értékesítésre és a vételár megosztására.
A fenti eljárásokban a bíróság által kirenelt szakértő fogja a megváltási árat meghatározni.
A megvalósuló többlethasználat okán pedig ún. többlethasználati díjra is igényt tarthat, amelyet szintén a perben érvényesíthet.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu |
| Márta 37308 számú kérdése | Heves | 2010-08-18 | | Tisztelt Ügyvéd Úr!Nagyon szépen köszönöm,hogy megtisztelt gyors válaszával a 37306 számú kérdésre,de nem értem,én életem végéig rá vagyok kényszerítve,hogy ebben a házban lakjak,és bár nekem van haszonélvezetem,de mégis a fiam diktálja nekem a feltételeket?Azt olvastam,hogy a bíróság megszüntetheti a közös tulajdont,ha az ő apai részét megváltom.A fiam semmiféle megegyezésre nem hajlandó.Tisztelettel Márta | | dr.Boros László ügyvéd válasza | 2010-09-03 | Tisztelt Márta! Ha a fiával sehogyan sem tudnak megegyezni, valóban kérheti a bíróságtól is a közös tulajdon megszüntetését, de tudnia kell, hogy a per évekig is elhúzózódhat.
Tisztelettel
dr.Boros László ügyvéd
3300 Eger, Széchenyi u. 24. I/2.
+36 36 411214
http://www.borosugyvediiroda.hu
boros.ugyvediiroda@chello.hu |
| Márta 37306 számú kérdése | Heves | 2010-08-18 | | Tisztelt Ügyvéd Úr!Sajnos,nagyon kényes kérdésben fordulok Önhöz!11évvel ezelőtt maradtam özvegyen.Volt egy családi házunk,ami fele részben enyém,a másik felét 3 gyermekem örökölte,de az egészen haszonélvezeti jogom van.A fiam,és egy lányom már nem lakik velünk,de a legkisebb lányom a gyermekével igen.A 11 év alatt csak ez a leányom járult hozzá ha valamit csináltattam,a fiam sajnos még fizikailag sem segített.Most mi adósságrendező hitelt szeretnénk felvenni,aminek nagyon kedvező lenne a törlesztőrészlete,könnyebben tudnánk fizetni a lányommal,de a fiam semmilyen formában nem ír alá,félti az apai részét.Felajánlottuk,hogy úgy veszünk fel hitelt,hogy az ő apai részét kifizetjük,de ebbe sem egyezik bele.Mik a jogaim,hogy ennyire függnöm kell tőle,így esetleg az egész házat elveszthetjük.Azt sem bánja,mert állítja,hogy a bank őt akkor is kifizeti,és csak az én részem veszi el.Nem tudom mi a teendőm,a teljes kétségbeesés határán vagyok.Köszönöm előre is mielőbbi válaszát! | | dr.Boros László ügyvéd válasza | 2010-08-18 | Tisztelt Márta! A lányának megadtam a választ.
Tisztelettel
dr.Boros László ügyvéd
3300 Eger, Széchenyi u. 24. I/2.
+36 36 411214
http://www.borosugyvediiroda.hu
boros.ugyvediiroda@chello.hu |
| Lilla 37298 számú kérdése | Budapest | 2010-08-17 | Tisztelt Ügyvéd úr/hölgy!
A testvéremmel ketten örököltünk 50-50%-ban egy másfél szobás házat telekkel (haszonélvezeti jog nincs rajta)azonban ő nem akarja eladni, nekem viszont szükségem lenne a pénzre, nem hajlandó megegyezni semmilyen módon. Mit lehet tenni ez esetben? Bírósági pert lehet indítani? milyen kimenetelre számíthatok? milyen költségeim lesznek és mennyi? mi ennek a menete?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!! | | dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd válasza | 2010-08-17 | Tisztelt Lilla!
Hasonló kérdésekkel kapcsolatban sokat olvashat az ingatlanjog.hu honlap közös tulajdonról szóló tájékoztató rovataiban, de ha további kérdései merülnek fel, úgy akár az Irodánkat közvetlenül is keresheti.
A bírósági per egyébként az egyetlen megoldás - ha a felek között nincs esély a megegyezésre - amely alapján a bíróság meg is szünteti a közös tulajdont valamilyen módon. A megszüntetési mód függ a felek perbeli nyilatkoazataitól és fizetési képességüktől is, végeredményben akár egy közös értékesítsére való kötelezettség elképzelhető.
Javaslom a jogi képviselettel történő eljárást, ebben az Irodánk nagy tapasztalatokkal szívesen vállalja az Ön képviseletét, amennyiben ezt Ön sem zárja ki, úgy kérem, hogy az alábbi módok valamelyikén keressen bennünket!
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu |
| Bernadett 37288 számú kérdése | Heves | 2010-08-16 | Tisztelt Cím!
Egy elég fura,és összetett problémával fordulok Önökhöz.
A gondom a következö:11 éve édesapám elhunyt,az édesanyámmal közös ingatlanból 1/3-ad részt örökölt mindhárom gyermeke.50% édesanyámé,de haszonélvezeti joga van a mi örökségünkön is.A bátyám közel 20 éve nem lakik velünk,a növérem 1 éve.Amióta édesapám meghalt,mi ketten anyukámal fizetünk mindenféle javítást,felújítást-e házon.
Saját hibánkból olyan helyzetbe kerültünk,hogy jelzáloghitel menthet csak meg minket,viszont a bátyám ebbe semmilyen formában nem megy bele,még úgy sem,ha az ö részét, az apai örökséget kifizetjük.Mindenképp azt akarja,hogy adjuk el a házat,és mindenki menjen ahova akar.Čdesanyámnak szüksége van rám,egészségügyi okokból,nem különben nekem,hisz egyedül nevelem kiskorú gyermekem,viszont ha kifizetjük az adósságainkat,nem marad annyi,hogy olyan lakást,házat keressünk,ahova együtt mehetnénk,így én kisgyermekkel utcára,édesanyám meg valamilyen otthonba tud csak menni.
A kérdésem az,joga van mindenféle megoldástól elzárkózni?Megteheti-e,hogy bármit ajánlunk,egyszerüen nem ír alá semmit?Egyébként azt mondta,csak ha eladjuk a házat,akkor látja a saját részét biztosítottnak.
Várom mielöbbi válaszát,üdvözlettel:Bernadett | | dr.Boros László ügyvéd válasza | 2010-08-18 | Tisztelt Bernadett! Sajnos arra csak bírósági úton kényszeríthetik rá a bátyját, hogy adja el Önöknek a tulajdonrészét. Ráadásul ez hosszú pereskedést jelenthet és a kimenetele is bizonytalan. Csak azt tanácsolhatom, hogy próbáljanak megegyezni a bátyjával.
Tisztelettel
dr.Boros László ügyvéd
3300 Eger, Széchenyi u. 24. I/2.
+36 36 411214
http://www.borosugyvediiroda.hu
boros.ugyvediiroda@chello.hu |
| Melinda 37282 számú kérdése | Györ-Moson-Sopron | 2010-08-15 | Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy osztatlan közös tulajdonú ingatlanról van szó. Az eladó és a 3. vevő között megtörtént a szerződéskötés, amelyben az ingatlan vételára készpénzben került kiegyenlítésre a szerződés aláírásával egyidejűleg. Ezt követően az elővásárlásra jogosult félnek kiment a szerződés, aki úgy nyilatkozott hogy élni kíván elővásárlási jogával. A nyilatkozatát faxon küldte meg.
A kérdésem az lenne hogy mennyi időn belül kell az elővásárlási jogával élni kívánó félnek fizetnie? Pontosan ki fog fizetni kinek? A harmadik vevő felé terhel-e valakit bármilyen kártérítési felelősség?
Köszönöm válaszát.
| | dr. Bai Mónika ügyvéd válasza | 2010-09-06 | Tisztelt Melinda!
Az elővásárlásra jogosult azokkal a feltételekkel köteles megvenni az ingatlant, amelyet a harmadik fél vállal, tehát ha azonnali, készpénzfizetés volt a harmadik ajánlata, a tulajdonostárs is ezekkel a feltételekkel vásárolhat. Tehát az ajánlat elfogadásától számított legrövidebb időn belül kell fizetni. Ha a harmadik vevő tisztában volt azzal, hogy van elővásárlásra jogosult,ennek ismeretében fizetett, akkor szerintem nincs semmiféle kötelezettségük vele szemben.
Tisztelettel
dr. Bai Mónika ügyvéd
9021 Győr, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 50.
+ 36 20 3593147 begin_of_the_skype_highlighting + 36 20 3593147 end_of_the_skype_highlighting; + 36 96 618628;
baimoni@t-online.hu |
| Zsuzsa 37281 számú kérdése | Budapest | 2010-08-15 | Tisztelt Ügyvéd úr!
Volt barátommal közösen vásároltunk egy ingatlan. 50–50%-ban vagyunk tulajdonosok. Úgy alakult, hogy vége és szeretném eladni a lakást. Ő viszont nem, vagyis 10 millió forinttal többet mond, mint ami a piaci ár (ami abszurd) és ez alatt nem hajlandó semmiféle papírt aláírni.
Mit tudok tenni annak érdekében, hogy megoldjam ezt a helyzetet?! Piaci áron szeretném értékesíteni, de ehhez mind a két ember kell. (egymást kifizetni nem tudjuk)
Olvastam, hogy jogi úton lehet kérni a közös tulajdonjog megszűntetését.
És ezen megoldási alternatívák közül is csak az hajthtó végre, amibe mind a két tulajdonos beleegyezik. A probléma viszont az, hogy nem fog.
Mit lehet tenni?
Köszönöm válaszát!
| | dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd válasza | 2010-08-15 | Tisztelt Zsuzsa!
Igen, valóban a bírósági utat tudom javasolni, de nem kell a felek egyetértése - akkor nem lenne szükség perre - az egyetértést a bíróság ítélete fogja pótolni.
További információkat az ingatlanjog.hu honlap közös tulajdoni rovatait javaslom elolvasni, ill. átnézni, ill. további segítség kapcsán keresheti Irodánkat.
Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu |
| Edit 37279 számú kérdése | Bács-Kiskun | 2010-08-15 | Tisztelt Ügyvéd Nő!
A férjem 2007-ben meghalt, és a lakásunk 1/2 része a két lányom örökölte. Az én tulajdon jogom 1/2 rész és az egész házon a haszonélvezet az enyém. Akkor 1500000Ft-ra értékelték a lakásunkat.
2008 márciusában tatarozási kölcsönt vettem fel /1500000Ft/csak az én nevemen van a kölcsön és az én folyószámlámról vonják a havi törlesztőrészletet.
Ezzel a kölcsönnel felujjítottam a lakást és most elszeretnénk adni, de a lakás értéke most már 2500000-3000000Ft -ot ér. Ha most eladjuk akkor az eladási ár 1/2 részét kell a lányaimnak adni vagy az öröklési érték felét? Ők a kölcsön fizetésébe nem hajlandok besegiteni, de az aladási ár felét kérik, mondván én a félház árából ami nekem jár fizessem vissza a felvett kölcsönt. Melyik értéket kell figyelembe venni? | | dr.Baksa Erika ügyvéd válasza | 2010-08-16 | Tisztelt Edit!
Az eladási árból először le kell vonni a felújítás költségeit az Ön javára (ebből tudja majd visszafizetni a hitelt), a fennmaradó összeget két egyenlő részre kell választani, abból az egyik az Önt az 1/2 tulajdoni hányada alapján megillető lesz,míg a másik fele részből Önnek még jár a haszonélvezeti joga értéke (ezt ki tudja számolni a Főoldalon található vagyoni értékű jog kalkulátorral), és csak az ennek az összegnek a levonását követően megmaradt összeg jár gyermekeinek egymás közötti egyenlő arányban.
Tisztelettel
dr.Baksa Erika ügyvéd
6000 Kecskemét, Rákóczi út 21.B
+ 36 76 479605
drbaksae@t-online.hu |
Következő 15 hozzászólás >>>
|