Hozzászólások

  • Dorina 50405 számú kérdése
  • 2024-11-03

Tisztelt Ügyvéd Úr! 2024. április 3. kezdőnappal egy év határozott időtartammal kötöttem bérleti szerződést egy minigarzonra egy bérbeadóval. 1 havi kauciót tettem le: 185 000 Ft-ot. Havonta is ennyit fizettem annak függvényében, mikor futottam össze a bérbeadóval, ugyanis a készpénzes fizetést preferálta, blokkot adott ezekről. Beköltözésem után 1 hónappal keletkeztek problémák a víz-rendszerrel. Előszőr csőtörésre hivatkozva mentek be hozzám, míg én dolgoztam. Majd további munkálatokra hivatkozva ismétlődtek a látogatások, volt amikor már nem is szóltak róla. Hónapokig húzódó sorozatos látogatások, munkálatok, víz elzárások és a mosdó szétszedése tette kényelmetlenné az itt tartózkodásomat.
Majd közvetlenül az októberi bérleti díj rendezése után, szóban jelezte nekem a tulaj hogy a következő munkálat már lehetetlenné teszi a lakhatásomat, ugyanis az egész fürdőszobát szét fogják szedni, így ő fél évvel előbb 30 napos felmondási idővel felbontja az 1 éves szerződést.
Kértem hogy foglalja írásba ezt nekem. Ezt megkaptam egy rövid email formájában.
Történt egy messenger beszélgetés is, melyben felvázolom a korábban leírt problémát, melyre a tulaj kárpótlást ígér.

Mi a teendő, ha a bérbeadó mondja fel idő előtt a szerződést? Jár e kártérítés az okozott kellemetlenségekért? Csak a kaució jár vissza? Mennyi a felmondási idő ebben az esetben?
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Dorina!
A bérleti szerződés ismerete nélkül felelőtlenség lenne nyilatkozni.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Erzsébet 50381 számú kérdése
  • 2024-09-19

Tisztelt Ügyvéd Úr
Kérdésem van Önhöz. Ha egy lakást szivességi szerződéssel szeretnék kiadni csak ügyvéd által ellátott pecséttel érvényes?
Ha igen akkor tudhatnám ennek a költségét? Válaszát Köszönöm
Tisztelettel Mezővári Gáborné

Kedves Erzsébet!
Nem. Az ügyvédi bélyegző/pecsét nem érvényességi kellék.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal:


  • Éva 50336 számú kérdése
  • 2024-04-10

Tisztelt ügyvéd Úr/Hölgy!

Szeretnék kérni tanácsot a következő eset során ami nemrégiben történt egy közeli barátommal :
2 éve lakott egy alagsori szuterén lakásban ( peneszes volt nagyon ) a szerződés 1 év után csak szóban lett meghosszabbítva határozott 1 évre mint ahogy az eredeti szerződésben is , illetve a bérleti díj is emelve lett , a fizetés csak is kizárólag kp-ban történt meg a tulaj csakis így engedte . Talált egy lakást így amint lehetett elköltözött . A korábbiakban a tulaj elkezdte részletben ki fizettetni vele az egyik szobában keletkezett kárt a padlón ( felázás kb 1 nm területen ) ez természetesen egy kitalált összeg alapján , a bérleti díj mellé pluszban kérte ..
Miután ki költözött a lakást rendben hagyta ott, értesítette a tulajdonost h elhagyta a lakást , nem kér vissza semmilyen pénzt , a tulajdonosnál 2 havi bekoltozeskor kifizetett kaució volt , illetve az előző hónapokban fizetett plusz kert összegek, mivel a hó közepén jött el , maradt rezsi fenn
A tulaj feljelentéssel fenyegetőzik , kinek milyen joga van ilyen esetben ?
A lakás peneszes állapota miatt lett szólva változás nem történt persze .. ez volt a fő oka a költözésnek, a peneszes falakról készült kép , mint ahogy arról is h üresen és rendben hagyta ott a lakást .. természetesen nem festette ki , de elviekben az óvadék mindent fedezett az összeg alapján .
Feljelentheti a barátom , be hajthatja rajta a szerinte ott hagyott tartozást ?
Nem volt “hivatalos “ albérlet , nem volt szerződés , egyedül az “bizonyította “ h ott lakott h a lakcím kártyán tartózkodási helynek meg volt jelölve a lakás .
Kell ügyvédet fogadnia ?

Nagyon szépen köszönöm a választ !

Tisztelettel :
N. Éva

Kedves Éva, a kérdést korábban e-mailben megválaszoltam.
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: