• VALÉRIA 38299 számú kérdése
  • 2010-12-19

Tisztelt ügyvédúr!
Öröklési szerződést kötöttem? a volt férjem szüleivel.Az óta a volt apósom elhunyt.
Az anyósom mára már meggondolta magát és a szerződés megszüntetését kéri a bíróságtól.
Tíz éve hogy havonta 2-3, alkalommal elutaztam hozzájok? és a szerződésben leirtaknak eleget tettem. A szerződést 2008,-ban készitették ügyvéd által irt okiratot, amit két tanu előtt mind a ( hárman alá is irtuk. Ez a két örökhagyóra értem és rám ) Közben én a volt anyósomnak egy adóságot rendeztem vissza amire ő megkért,mivel ő már nembír utazgatni igy egy pénzkövetelési átruházást készitettünk az én nevemre és az elhuny fiam nevére 2002-ben. A pénzt a végrehajtón keresztül megkaptuk amit a volt anyósomnak oda is adtam. Nyolcév elteltével arra hivatkozik hogy azt a pénzt nem adtam neki vissza, mert hogy azt nekem ők a tartásba adták. Erröl természetesen papirt nem csináltunk, megbiztunk egymásba. Ekkor még öröklési szerződésről szó sem volt. Az lenne a kérdésem hogy igy utólag a bíróság be számitsa -e a tartásba az anyósom által letagadott összeget? Mivel én igazolni nemtudom hogy vissza adtuk neki a szóban forgó pénzt! Közben a fiam is meghalt, ez idáig soha szóba sem hozta. A szerződést azért akarja megszüntetni velem szemben mert hogy érdemtelen lettem rá, én az égvilágon semmit nem követtem el ellenne.
A kérdésem az lenne, hogy a T. bíróság ezt hogyan fogja elbirálni? ha egyáltalán ellehet egy ilyen szerződésben! A pénzátruházás igyenesen történt.

Tisztelt VALÉRIA!

Az öröklési szerződést, ha a bíróság megszünteti, akkor az eltartottaknak az addig teljesített szolgáltatásokat ki kell fizetni az eltartónak, azaz Önnek, és a feleknek el kell számolniuk egymással.

A 2002-es ügylet elképzelhető, hogy elévült, mivel eltelt 5 év azóta, hogy Önnek azt a pénzt, amit átvett, vissza kellett adja. Ha az anyósa 5 év után követeli, az elévült, nem kizárt azonban, hogy beszámítási kifogásnak még helye van - részben.

Azt javaslom, hogy a per tárgyalását megelőzően forduljon személyesen ügyvédhez, mert a leírtak alapján nem jósolható teljes bizonyossággal meg az ügy kimenetele.

Tisztelettel
dr. Forgács Gábor ügyvéd
H-7045 Györköny, Fő u. 491.
+36 20 3890254

gforgacs@t-online.hu

Közösségi oldal: