Tisztelt Ügyvédnő!
Most vásároltunk egy lakást Kecskeméten ingatlanközvetítő irodán keresztül. A hirdetés szövege szerint a lakáshoz udvari kocsibeálló tartozik, melyre a helyszíni megtekintések során az ingatlanközvetítő külön felhívta a figyelmünket.
Az adás-vételi szerződés megkötése után számunkra a közös képviselőnél derült ki, hogy az ingatlanhoz mégsem tartozik kocsibeálló. Ezen információt azonnal közöltük az ingatlanközvetítővel, aki türelmünket kérte, amíg tisztázza a helyzetet. Az ingatlanossal történt további levelezések és telefonbeszélgetések során az ő állítása szerint az eladó vezetett félre mindenkit, mivel a kocsibeállót már 2005-ben eladta. Az eladó szerint, pedig az ingatlanközvetítő a hibás, mivel ő erről tájékoztatta az ingatlanost, aki a biztos üzlet reményében inkább elhallgatta előlünk ezt az információt. Bemásolom az eladó és az ingatlanos között történt levelezés szövegét:
"Kedves ...., még egyszer szeretném rögzíteni a parkolóval kapcsolatos tényeket.
Én a parkolót 2005-ben eladtam. Hogy szerepel-e az alapító okiratban vagy sem, azt nem tudom, mert alapító okiratot én még nem láttam. A szomszédok szerint nem szerepel benne.
Veled 2010-ben találkoztam. Előtte - más banki ügylet miatt - kikértem tulajdoni lap másolatot, amin legnagyobb megdöbbenésemre az 5 éve eladott parkoló szerepelt. Erre mondtam neked, hogy bár ténylegesen már nincs parkolóm, az ingatlan nyilvántartásban még szerepel. Azt is mondtam, hogy ennek ellenére, hogy tulajdonomban nincs parkoló, az udvarba be lehet állni, mert a szomszédokkal lehet egyezkedni, illetve az egyik szomszédom felajánlotta, hogy bérelhetem tőle az övét, ha szeretném. valószínűleg ez rögzült benned úgy, hogy van parkolóm. Sajnos, a vevőkkel kötött szerződés előtt nem hívtál fel, hogy rákérdezz a helyzetre, és azt sem mondtad, hogy parkolóval hirdetted a lakást. Ezt nem tudhattam. A szerződéskötéskor azt mondtam: ezek szerint nincs benne a parkoló a tulajdoni lapban, hiszen azt eladtam. mire te bőszen bólogattál. Azt hiszem, hogy a jóhiszeműséget nem kell vitatni egyik részről sem, de az is tény, hogy én a vevőknek egyszer sem mondtam, hogy van parkoló. nem is mondhattam, hiszen nincs. nem szeretném, ha a jövőben ezzel kapcsolatban még egyszer megpróbálnád a felelősséget rám terhelni, mert ez a felelősség nem az enyém. szükségtelen vádaskodni és egymásra mutogatni, az ügyvédre hivatkozni, aki semmit sem érthet az egész helyzetből. Ő annyit mondott, hogy a tulajdoni lapon nem szerepel. Ennek én örültem, mert arra gondoltam, hogy a több éve rendezetlen jogi helyzet rendeződött. Az alapító okiratot az ügyvéd említette, amire én azt mondtam, hogy lehet, hogy abban van valami, de nem számít, hiszen és most ismétlem magam - közben rád néztem és azt mondtam, hiszen a parkolót eladtam. Én pusztán arra gondoltam, hogy slendriánság miatt, azért, mert senki nem foglalkozott soha az alapító okirattal, lehetséges, hogy van benne valami a parkolókról, de hál istennek nem számít - gondoltam - mert már végre jogilag is az a helyzet, ami valójában: a lakáshoz nem tartozik parkoló. ennyi a sztori.
azóta az egyik szomszédtól megtudtam - aki eredeti lakó és valamikor a 10 év során látott alapító okiratot, hogy a parkolók nincsenek benne.
Sajnálom, hogy félretájékoztattad a vevőket, de volt lehetőséged, hogy tisztázd a részleteket és megkérdezd tőlem, hogy mi a helyzet a parkolóval. De nem tetted.
Én azért nem beszéltem velük erről, mert biztosra vettem, hogy tudják, hogy nincs. Számomra ez teljesen egyértelmű volt.
Részemről az ügyet lezártnak tekintem. "
Erre írtuk az alábbi levelet az ingatlanosnak:
"Kedves xxx!
Mai telefonbeszélgetésünkre hivatkozva írásban is szeretném megerősíteni, hogy az eladó tájékoztatása (e-mailben és telefonon egyaránt) szerint a ..... szám alatti ingatlanhoz nem tartozott az eladás időpontjában kocsibeálló.
Szemben a hirdetéssel, és minden helyszíni bemutatással, ahol minden alkalommal kocsibeálló meglétéről biztosítva voltunk, amit mi jóhiszeműen el is hittünk.
Az ingatlanok keresésekor alapfeltételünk volt, hogy kocsibeálló vagy garázs tartozzon a lakáshoz.
Mivel az ingatlanhoz nem tartozik kocsibeálló, és ez csak a szerződés aláírása után derült ki, továbbá, az eladó tájékoztatása szerint ezen információnak Te is a birtokában voltál, úgy érezzük, jogos a kártérítési igényünk.
Kérjük az ügy mielőbbi tisztázását, illetve a minket ért anyagi kár megtérítését.
Várjuk visszajelzésedet."
És végül az ingatlanos válasza:
"A pénteki telefonbeszélgetést követően számomra az derült ki, hogy az eladó nem hajlandó a beálló ügyében tovább egyeztetni és kártérítéssel élni felétek, és erre vonatkozóan kértek egy állásfoglalást, hogy ilyen helyzetben mi lehet a megoldás, így én erre ígértem az Ügyvéddel való egyeztetést. Az ügyvéd szabadságon van jelenleg, így vele csak kb. 2 hét múlva tudunk beszélni. Meglepetten olvasom a levelet, mely szerint tőlem kártérítést vártok. Én is szeretném tisztázni az ügyet:
Az ingatlant 2010-ben az ... ingatlaniroda képviseletében vettem fel és foglalkoztam vele, majd 2011. márciusában megnyitottam a .... ingatlanos céget, így újra szerződtem a lakás tulajdonosával. A megbízási szerződés mellékletét képezi az ingatlan adatlap, ahol továbbra is egyértelműen úgy nyilatkozott a tulajdonos, hogy a lakáshoz udvari nyitott beálló tartozik, az pedig a bejárattól rögtön balra a fal melletti beálló, így oda csak kis méretű autóval lehet beállni - korábban ő is használta, amíg volt autója. A hirdetésekben ennek megfelelően tüntettem fel 1 db udvari gépkocsibeállóval a lakást. Tehát ha a beállót -a mostani elmondása szerint - 2005-ben már eladta, és oda csak a szomszédok engedélyével lehet beállni, akkor már a megbízási szerződés időpontjában is félretájékoztatást adott részemre, amiért én nem vállalhatom a felelősséget. Az általa írt levélből és a szerződéskötést követő közös képviselővel történt találkozó után az eladó volt nálam az irodában, szerinte az udvarba továbbra is be lehet állni, ha van szabad parkolóhely, és ha tartozna is a lakáshoz beálló, akkor sem tudnátok használni, tehát nem lennétek előnyösebb helyzetben. Elmondása szerint az egyik szomszéd utca felőli garázst ki is lehet bérelni, vagy meg lehet vásárolni. Az általa készített kézi rajzból akkor derült ki, hogy a lakáshoz korábban sem az a parkolóhely tartozott, amit nekem mutatott, mert az kerékpár tároló. Én mindvégig a tulajdonos tájékoztatása szerint mutattam minden egyes alkalommal az érdeklődőknek a beállót. Amennyiben ő megfelelően tájékoztatott volna a helyzetről, hogy a lakáshoz már nem tartozik beálló, akkor én sem mutattam volna az érdeklődőknek 3 éven keresztül, - nem csak a ti esetetekben - és a mostani szerződéskötés előtt erre ezért nem tértünk ki, mert egyértelmű volt a beálló kérdése.
Tulajdoni lapot már egy korábbi adás-vételi tárgyalás miatt 2011. végén le kellett kérni, így az sem igaz, hogy az eladó a mostani adás-vételkor szembesült a beálló törléséről. A megbízási szerződésen időközben kizárólag az ár vonatkozásában változtattunk és az általa felvett szoc.pol,miatt egyeztettünk. Alapító okiratot nem láttam, így arról nyilatkozni nem tudok.A közös képviselőnél én nem voltam az átíráskor, így az ott elhangozottakról csak általatok rendelkezek információkról, de a feleséged szerint talált a közös képviselő alapító okiratot és abból derült ki a valós helyzet, az eladó szerint nem találta meg az alapító okiratot.
Üdvözlettel,"
Kérdésünk az lenne, hogy élhetünk-e, és ha igen melyik fél felé kártérítési igénnyel, melynek mértéke 400.000 Ft.
Várjuk mielőbbi válaszát.
Üdv,
BZ