• Katalin 45332 számú kérdése
  • 2013-11-25

Tisztelt Melinda, Zoltán!

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz. 2012 Augusztusában költöztem a mostani bérelt lakásomba, akkor lakótárssal béreltük közösen, a főbérlő 40.000 forintban állapította meg a bérleti díjat rezsivel együtt. Erről sablon szerződés is született, és az, hogy 2 havi bérleti díjat azaz 80.000 forintot átadok neki. Azóta a lakótársam elköltözött, de a párom hozzám és együtt béreljük az ingatlant ugyanazért a 80.000 forintért (a párom nem szerepel a szerződésen, kauciót neki nem kellett fizetnie beköltözéskor). Írásbeli szerződés módosítás nem történt. Szeretnénk elköltözni, de a tulaj most közölte velem, hogy nem kapom vissza a kauciót, ugyanis a 80.000 forint elment a rezsire, azon kívül amit mi havonta adtunk neki. Ezen felül, még az állítja, hogy a kaucióval együtt számolt összeg is baráti, mert több lenne az egész. A kérdésem, hogy ilyenkor, a kaució felhasználható-e utólagosan ilyen módon, hisz a költségek emelkedését nem jelezte felém, én pedig jó hiszeműen nem néztem meg a számlákat (amik a címünkre jöttek eddig, de most közölte, elektronikus számlára vált). Ilyenkor a peres eljáráson kívül van esetleg módja visszakapni a teljes összeget vagy legalább egy részét?

Előre is köszönöm a válaszukat!

Üdvözlettel: Katalin

Tisztelt Katalin!

Csak közös megegyezéssel zárhatják le a bérleti jogviszonyukat, ill. ennek sikertelensége esetén egy per vezethet eredményre. A kaució egyébként arra a célra szolgál, hogy a bérleti jogviszony megsszűnésekor a felek azzal elszámoljanak, így abbl a költségek, károk, bérleti díjak is levonhatóak a bérbeadó részéről, de természetesen ez csak a szerződéses rendelkezéseken alapulhat, és itt ez jelenthet problémát, hogy a bérbeadó egyldalúan számol el költségeket, az más kérdés, hogy ezt Önnek is nehéz lenne bizonyítani egy esetleges eljárásban.


Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: