Tisztelt dr. Baksa Erika,
Lakásbérleti szerződéssel kapcsolatban kérném a segítségét, mert a kérdésemre a bérleti szerződéseknél nem kaptam válasz sajnos az én kérdésemre.
Bérbe van adva Kecskeméten a lakásom. Határozott idejű szerződést kötöttünk a bérlőkkel olyan formában, hogy 6 havonta fordul. (Pont azért, hogy ne kerülhessek ilyen helyzetbe, hogy egyszer csak fogja magát és kiköltözik) Most októberben járt le az első hat hónap. Mai napon az egyik bérlő jelezte, hogy kiköltözik a lakásból két héten belül és lenne helyette más, aki beköltözik.
Ahogy olvastam határozott idejű szerződés csak fordulónapon szűnhet meg. a kiköltözni szándékozó bérlő arra hivatkozik, hogy nem mondják fel a szerződés így ő mehet, mert a másik bérlő a lakásban marad. Én két személlyel írtam szerződés nem eggyel. Van valami lehetőség arra, hogy a szerződésben szereplő egyik fél kiköltözhessen hamarabb és én is védve legyek? Szerződésmódosítást kell írni? A bérbeadás teljesen hivatalos, fizetem utánuk az SZJA-t is, amennyit kell. Szerződés megszűnésre, vagy módosítására, van formális követelmény, vagy én írok egyet és az jó úgy? Szeretném, hogy minden jó legyen, ha esetlegesen hivatalos útra kellene terelni valami oknál fogva, például tartozás hátrahagyás, ingatlanban okozott kár, éves elszámolás miatti kötelezettség.
Mihamarabbi válaszát nagyon köszönöm,
Tisztelettel:
Edit