Tisztelt Válaszadó!
Szüleim elváltak. Apám Budapesten önkormányzati bérelt lakásban élt haláláig.
Én a családommal külföldön élek. A haláláról nem értesített senki, csak a közjegyzői idézésből tudtam meg a történteket. A hagyaték jogerőre emelkedett, örököse vagyok. Hagyatéka az utolsó havi nyugdíja, mely a temetési hitelezői igény során kimerítésre került. Hagyatéka nem maradt.
Kérdésem: az önkormányzati bérelt lakása a halála után 6 hónappal később lett leadva. Ez idő alatt a bérleti díj és a közüzemi díjak felhalmozódtak. Az önkormányzat engem, mint örököst kötelez kifizetni a tartozásokat. Az önkormányzattól kértem, hogy mutassák meg az apámmal kötött szerződésüket. Nem mutatták meg és azt a választ kaptam, hogy oka fogyottá vált, mert apámnak 2015. szeptemberében kellett volna meghosszabbítani. Ezt már nem tudta megtenni, mert addigra meghalt.
Mi ilyenkor a jogos követelés az önkormányzat részéről, ha a szerződés lejárt és akivel meghosszabbíthatta volna az meghalt? Illetve nem nálam voltak a lakás kulcsai (erről van egy átvételi papírom, hogy kitől vettem át) és miután megkaptam a kulcsokat 1 héten belül a lakás ki lett ürítve és le lett adva. Kötelezhető vagyok a halálát követő tartozások (bérleti díj) kifizetésére, ha igazolhatóan nem használtam?
Köszönöm megtisztelő válaszukat.
Ernő