• Péter 47803 számú kérdése
  • 2016-05-25

Tisztelt Tanácsadók!

Jogi tanácsot szeretnék kérni egy lakásbérleti üggyel kapcsolatban. Adódott egy olyan helyzet, hogy foglalót fizettem a tulajdonosnak a lakásbérletre, szerződéskötés nélkül. Szerződéstervezetet kaptam csak, valamint szóbeli megállapodás történt. Jelenleg a tulaj szeretne elállni a szerződéskötéstől. Vissza szeretné adni a foglalót, azt az összeget, amit átadtam a szóbeli megállapodás során.
Tudomásom szerint, ha a bérbeadó áll el a szerződéskötéstől, akkor a foglaló kétszeresét köteles visszafizetni, ezt azonban nem szándékozik megtenni. Erre az összegre szükségem is lenne, ugyanis a jelenleg bérelt lakásból ki kell költöznöm és nem valószínű, hogy időben találok másik albérletet.
A foglalóról írásos átvételi elismervény készült ugyan, két tanú aláírásával, de ezen nem szerepel, hogy mit foglalóztam le vele. Ezt csak egy telefonbeszélgetéssel tudom igazolni.
A kérdésem az volna, hogy jogilag helytálló-e a foglalóként átadott összeg kétszeresére vonatkozó igény? Ha igen, akkor pedig mit lehet tenni jogérvényesítés céljából?
A választ előre is köszönöm.

Tisztelt Péter!
A szerződésük nem jött létre érvényesen, így a foglaló speciális jogkövetkezményei nem alkalmazhatóak, így csak a kifizetett összeg visszafizetését kérheti,a kétszeresére nem jogosult.



Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: