• Ágnes 47916 számú kérdése
  • 2016-08-14

Tisztelt Nagy és Társa Ügyvédi Iroda!

Az ingatlanunk tulajdonjogával kapcsolatosan szeretném kikérni a véleményét.

Újpesti, anno szövetkezeti 2 szobás 54 nm-es új építésű panellakásról van szó, melyet édesapám nevelőanyukája (nagymamám) tanácsi lakása szanálása helyett kaptunk, 1980-ban. Nem kaphattunk szintén tanácsi lakást, mert a férjem és az én jövedelmünk azt meghaladta. Akkoriban 270 ezer forint volt a lakás értéke, amiből 2 GYERMEK vállalásával ez 210 ezer forintra redukálódott. Hármunk nevén volt a tulajdoni lapon szereplő bejegyzés, egyharmad-egyharmad-egyharmad, (nagymamám, férjem és én.)
1989 nyarán meghalt a nagymamám. Nekem nem volt erőm a halálos ágya mellett azt kérni tőle, hogy írja a mi nevünkre az egyharmad részét. Az igazat megvallva nem is volt akkor ez eszemben. 1990-ben jött egy jogszabály, hogy aki egy összegben kifizeti a lakáshitele harmadát, annak elengedik a hátralévő tartozását. Mi ki is fizettük. Szépen éldegéltünk a HÁROM GYERMEKÜNKKEL, míg megtudtuk, hogy a nagymamám egyharmada egyenes ágbeli örökös hiányában, a Magyar Állam tulajdonába került.
Abban szeretnénk a tanácsukat kérni, hogy ha el akarjuk adni ezt az ingatlant, akkor milyen megoldások jöhetnek számításba, tudvalevően az előzményeket. A harmadik gyermekünkre egyébként nem igényeltük a szocpol támogatást.

Válaszukat köszönettel és nagy tisztelettel várva:

Ágnes

Tisztelt Ágnes!
Jól értem, hogy a nagymamája halála nyomán az Állam örökölt, holott - a jelek szerint - volt más törvényes örökös is,hiszen Ön is ilyennek minősül? Amennyiben igen, úgy érdemes lenne személyesen megbeszélnünk a lehetőségeiket,amennyiben egyetért, úgy az aláírásom alatti módok valamelyikén kereshet!

Tisztelettel
dr.Nagy Zoltán ügyvéd és dr.Lados Melinda Szibilla ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
http://www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu

Közösségi oldal: