• József 47940 számú kérdése
  • 2016-08-29

Tisztelt Ügyvéd!

2015 Októberében kiadtam a házamat egy férfinak ügynökségen keresztül. A bérleti szerződésen csak a férfi neve szerepel. 2015 Novemberében kiderítettem, hogy ez a férfi odavitte a barátjaikat (egy párt a kislányával, aki 5 éves, és ennek a párnak egy barátját), és közben a párnak született még egy kisbabája. Tehát 6 laktak a házban, holott a szerződésen csak 1 férfi volt, a többit lakót a szerződés nem is említi. Amint kiderítettem, hogy többen laknak a házban, jeleztem ezt az ügynökségnek, aki azt mondta, hogy nem kell minden bérlőnek a bérleti szerződésen szerepelnie, mert ez Magyarországon jogilag így megfelel. Külföldön élek és legközelebb 2016 Augusztusában jártam a házban. Kiderült, hogy a férfi, aki a szerződésben szerepel 2016 Január óta nem lakik a házban, mert kamion sofőr lett. Elolvastam a leveleket, amiket összegyűjtöttek és kiderült hogy tartozás van a közüzemi számlákon. Ezek a számlák át lettek íratva a bérleti szerződésen szereplő férfi nevére, amikor bérbe vette a házat. Amikor a tartozás kiderült a házban lakók leadták a kulcsokat és eltűntek a házból. A bérleti szerződésen szereplő férfi azt mondja ő nem fizet és nem hajlandó aláírni a felmondó nyilatkozatot az Augusztusi közüzemi óraállásokkal, mert nem lakott a házban Január óta, holott az ő nevén vannak a közüzemi számlák és a bérleti szerződés is. A többi lakót nem lehet elérni. A gáz, víz, villany azt mondja, hogy nekik kell a felmondó nyilatkozat, vagy nekem át kell vállalni az adósságokat, különben nem tudom visszaíratni a nevemre a közüzemi számlákat és kikapcsolják a gázt, villanyt és korlátozzák a vizet. Körülbelül 400 000 ft tartozásról van szó. Érdemes perelnem, vagy írjam alá az átvállaló nyilatkozatot? Ha aláírom az adósság átvállaló nyilatkozatot (mert a közüzemi számlákat szeretném lerendezni, hogy ne kapcsolják ki az órákat), akkor tudok utána perelni, vagy nem, mert átvállaltam az adósságot? Ha megnyerem a pert, az ügyvédi, utazási, szállási költséget rá tudom perelni a vesztes félre? Ha igen, hogyan kell fizetnie a vesztes félnek (pl. levonják a keresetéből, vagy nekem kell valahogyan behajtani rajta)? Kit érdemes perelni, a bérlőt, a jogtalanul bent lakókat, az ügynökséget vagy mindenkit?

Előre is köszönöm válaszát.
Tisztelettel, Ruszó József

Tisztelt József!

A tartozás szolgáltatók felé történő elismerése és kifizetése nem eredményezi azt, hogy Ön ne léphetne fel a bérlővel szemben.
Csak a bérlőtől tudja köveelni a tartozást, hiszen Ön vele állt jogviszonyban.
A bérlő perbe hívhatja a tényeges fogyasztókat, illetve köveelheti tőlük külön eljárásban a kifizetett össazeget. Ez az ő problémája.


Tisztelettel
dr.Schneider Erzsébet ügyvéd
7400 Kaposvár, Hunyadi u. 10.
+36 82 424720
http://www.foris.hu
drschneider@t-online.hu

Közösségi oldal: