• Anett 47952 számú kérdése
  • 2016-09-05

Tisztelt Ügyvéd Úr!

2 évvel ezelőtt költöztünk a barátaink ingatlanába, melyről egy lakásfelhasználói szerződést kötöttünk. A tulajdonosok külföldre költöztek, mert így akarták hamarabb visszafizetni a lakáshitelt. Időközben a kapcsolatuk megromlott, válnak. Hazaköltöztek.
A házat szép, tiszta állapotban vettük át.
Mivel a válás során eddig nem tudtak megegyezni, a tulajdonos felesége október 1-jei határidővel felmondott nekünk.
A felmondásban az áll, hogy a házat kimeszelve, kitakarítva adjuk vissza. Ezzel természetesen semmi gond, hiszen úgy vettük át. Ma azonban kaptunk a feleségtől egy utasítást, amiben kiköti, hogy az ő által megadott szakemberrel meszeltessünk ki és az anyagdíjon felül a munkaköltséget is fizessük meg. A felmondásban az áll, hogy kimeszelve, kitakarítva és nem kimeszeltetve és kitakarítva adjuk át a házat. Eddig, ami munka akadt a háznál, mindent mi csináltunk, a meszelés sem jelent gondot! Az lenne a kérdésem, hogy kötelesek vagyunk-e az ő által elvárt szakemberrel csináltatni a meszelést? Nem szeretnénk még azért is költségbe verni magunkat, hogy az ő embere csinálja meg a munkát, amit mi ingyen megcsinálunk!
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Anett!

Ha nem volt kikötés a szerződésükben, hogy a bérbeadó választása szerinti szakemberrel kell az eredményt létrehozniuk, akkor nincs ilyen kötelezettségük.



Tisztelettel
dr.Stein Barnabás ügyvéd
8000 Székesfehérvár, Vár krt. 23. I/6.
+36 30 2377413

steinbarnabas@t-online.hu

Közösségi oldal: