Tisztelt Ügyvéd Úr!
A következő ügyben szeretném a tanácsát kérni: idős szomszédunk többször jelezte, hogy a telkét a későbbiekben mindenképpen nekünk szeretné eladni. Eddig szerencsére teljesen egészséges volt, de most hirtelen kórházba került, és úgy néz ki, tartósan benn is marad. Feltűntek nála egy barátjának a hozzátartozói (a szomszédnak semmilyen fokon nem rokonai!), akik azelőtt nem tartottak vele kapcsolatot, nem foglalkoztak vele, nem látogatták stb. Attól félünk, hogy valamiféle "örökösödés" reményében jelentek meg hirtelen. Köthetünk-e most a kórházban lévő szomszéddal adás-vételi szerződést úgy, hogy azt később ne lehessen megtámadni "korlátozott beszámíthatóság" vagy valami hasonló címen? Hogyan tudnánk "szentesíteni" a korábbi szóbeli megállapodást a jelen körülmények között?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Krisztián