Tisztelt Ügyvéd Úr!
2025 őszén vásároltam egy kertes házas ingatlant. Az adásvételi szerződésben az eladó szavatolta, hogy az ingatlan nagysága és elhelyezkedése mindenben megegyezik a térképi nyilvántartással.
A vásárlást követően pár hónappal észrevettem, hogy a tényleges kerítés nem a telekhatáron húzódik, ezért földmérői munkát kellett igénybe vennem, mellyel bizonyítanom kellett a valós telekhatárt. A kitűzés során kiderült (erre azért volt szükség, mert a hátsó szomszéd magáénak tekintette a nem hozzám kerített részt), hogy a saját telkemből több mint 200 m²-es telekrészt a szomszéd birtokol, aki 2023-ban vette az ingatlanját.
A földmérési munka díját az eladó megtérítette, tehát beismerte a hibát. A telekhatárnak megfelelő kerítés rendezésére további költségem keletkezett, amelyet számlával tudok igazolni.
Az eladó a kerítés költségének megtérítését elutasítja arra hivatkozva, hogy a helyes telekhatárra épített kerítés (új kerítés) az én beruházásom, és a kerítés költsége a szomszédok között megosztandó.
Kérdéseim:
1. Az adásvételi szerződésben vállalt szavatosság alapján követelhetem-e az eladótól a kerítésköltség megtérítését szerződésszegés és hibás teljesítés miatti kártérítés jogcímen? Minden kiadásra csak azért volt szükség, mert rendezetlen telket adott el.
2. Befolyásolja-e az igényemet, hogy a kerítés költségéről és arról, hogy ki fedezi nem született írásbeli megállapodás?
3. Milyen következő lépést javasolnak, és érdemes-e fizetési meghagyásos eljárást kezdeményeznem?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel
Virág