• Vivien 50609 számú kérdése
  • 2026-11-01

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Tavaly vásároltunk egy családi házat, a szerződésünk tartalmazza a ,,megtekintett állapotban átvettem” mondatot, és azt, hogy az eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az utólag, általa hozzáépitett terasz és előszoba részt bejegyezteti a térképmásolatra. Ez a mai napig nem történt meg.

A birtokbavétel óta az alábbi problémák jelentkeztek:

1. Az utólagos hozzáépítés alapozási hiba miatt láthatóan süllyed, és a tetőcsatlakozásnál fizikailag válik el a főépülettől, súlyos omlásveszélyt idézve elő.

2. A mozgás miatt bent elrepedt a járólap és megnyílt a gipszkarton, amit birtokbaadás előtt pár héttel raktak fel. Vásárláskor az eladó kérdésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy a járólapra költözés közben ráesett egy bútor, azért repedt meg, ekkor a gipszkarton falon még semmi nem látszódott. Azóta a járólapon a repedés az aktív mozgás miatt jelentősen tovább tágult.

3. Beköltözés után a furdőszobát teljesen újra kellett építeni, ugyanis kiderült, hogy a csempe mögött sima gipszkarton volt és teljesen el volt ázva, életveszélyes állapotban volt. Ez az újjáépítés saját költségen megtörtént, de képeink vannak az előző állapotról.


Kérdésem az lenne, hogy ebben a helyzetben érdemes-e ügyvédhez fordulnunk, van-e reális esélyünk kártérítési/hibás teljesítési igénnyel fellépni az eladókkal szemben a ,,megtekintett állapot” ellenére?

Köszönettel és Tisztelettel,
Vivien

Hamarosan válaszolunk kérdésére!