Tisztelt Ügyvéd Úr/Ügyvéd Nő
Édesapám még májusban meghalt, és dec. 06-án kaptam meg a hagyatéki tárgyalásra szóló idézést, amelyet 13-án Apám lakhelyén, Hódmezővásárhelyen tartottak.
Én Komárom megyében lakom, az odautazás számomra már 12.én este hatkor kezdődött.
Fáradt voltam, és valószinüleg figyelmetlen is. Ugyanis Apám végrendelkezett, és törvényes örökösnek a feleségét jelölve meg, nekem csak a köteles rész jár, és én elfogadtam egy egyezséget, mely szerint az illetékhivatal értékbecslése szerinti összeg nekem jutó hányadát elfogadom.
(A temetési, és közjegyzői díj levonásával természetesen)
Csakhogy ez az összeg, kb. csak egyharmada, az ingatlan tényleges piaci árának.
Az ingatlant 3.2MFt-ra értékelték, de az ingatlanpiaci ár, min. 9-10MFt.
A jegyzőkönyvben szerepel egy olyan mondat, mely szerint a; "Jelenlévők a végzés ellen biztosított fellebbezési jogukról lemondtak."
Ugyanakkor a tényleges Hagyatékátadó végzés utolsó bekezdése azt írja;
"A hagyatékátadó végzés ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye a Csongrád Megyei Bírósághoz, a fellebbezést 5 példányban az eljáró közjegyzőnél kell benyújtani, az illeték 5.000.-Ft"
Az a gondom, hogy csak a hagyatéki tárgyalást követően értesültem az ingatlaneladási szándékáról a volt feleségnek, mert a tárgyaláson ez szóba sem került. Értékesítés esetén, lényegesen magasabb, akár többszöröse is lehet az örökrészem.
Ön szerint van még lehetőségem elállni az egyezségtől, vagy bármilyen más jogorvoslatra?
Mert a hagyatéki tárgyalás jegyzőkönyve számomra nem egyértelmű.
Tisztelettel várom válaszát.