Tisztelt dr. Tóth László Úr!
2005. december 14-én tettem fel a pontosított kérdésemet ingatlaneladással kapcsolatban. Az újabb választ meg is kaptam, amit még egyszer nagyon szépen köszönök.
További kérdésem lenne. Emlékeztetőül: arról volt szó, hogy édesanyámnak adnánk el a férjem lakását, az összeget pedig beforgatnánk a közös néven futó építkezésünkbe. Az édesanyám ingatlanát pedig eladnánk, de csak áprilisban a jelzálog miatt (egyébként már több mint 15 éve építtették édesapámmal, úgyhogy adózni sem kellene az eladása után - mint válaszából kiderült). Ha hamarabb eladnánk a lakást édesanyámnak (szocpol, hitel miatt), mint ahogy ő tudná az övét eladni, akkor két lakás lenne a nevén (valamennyi összeget tudna adni, de a teljeset csak az övé eladása után kaphatnánk meg, addig a szocpolból és a felvett hitelből folytatnánk az építkezést, ahhoz viszont az kell, hogy ne legyen a nevünkön ingatlan). Férjem aggodalma a következő: ha esetleg édesanyámmal történne valami - nagyon reméljük, hogy nem!!! - és a férjem lakása is az ő nevén szerepelne, akkor az én testvéremék is örökölnének belőle? Holott még meg sem kaptuk a teljes vételárat. Ezt hogyan lehetne kivédeni?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Zsuzsu