• Kinga 9405 számú kérdése
  • 2005-12-25

1990 szept. óta Svédországban élek. Nagymamám három éve elhalálozott és hosszú ideje özvegy volt. Két gyereke volt,az egyik az én anyám, Ildikó és a másik Auguszta. Mindketten elhunytak sok évvel ezelött. Augusztának három lánya szuletett. Ildikónak egyetlen gyereke szuletett, jómagam.
Nagymamám 1995- ben eltartási szerzödést kötött az Auguszta egyik lányával (Beáta). Ennek értelmében a házát és a hozzátartozó gazdasági épulet tulajdoni illetöségét tartás jogcímén átruházta a Beátára.(tartási jog, valamint ennek biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom fenntartása mellett).
A nagymamámnak volt még két ingatlanja (ill. tulajdoni illetösége) amit még ezt megeközöen Villányban, 1986 januárban létrejött ajándékozási szerzödéssel Beáta két lányának-a két dédunoka részére elajándékozta. (szulettek 1984-ben) ajándékozta.Ezen okirat alapján a siklósi Körzeti Földhivatal az említett két ingatlant (présház Villányban, valamint szölö és gazdasági épulet megjelölésu, 4183 négyzetméter nagyságú, zárt kert ingatlan,8/32 tulajdoni illetöségére - nagymamám tulajdonjogának törlésével, ill. holtig tartó haszonélvezeti jogának bejegyzésével egyidejuleg - a megajándékozottak tulajdonjogát bejegyezték a Baranya meggyei Földhivatalban.
Mindez egy évvel ezelött jutott tudomásomra, amikor kapcsolatba léptem a Baranya megyei Földhivatallal avval a céllal, hogy információhoz jussak a nagymamám ingatlanjairól.
Kérdésem az, hogy ebben az esetben engem teljesen kizárhatnak az örökségböl? Létezik ebben az esetben valami köteles rész, ami esetleg engem illet?
Elöre is köszönöm szíves válaszukat.

Tisztelt Kinga!
utólagos engedelmével a kérdését ismét feltettem oly módon, hogy Baranya megyét tüntettem fel... ennek következtében önnek dr.Schvertfőgel Zsuzsanna ügyvédnő fog válaszolni és lesz esetleg segítségére a konkrét ügylet során...
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
www.drnagy-ugyved.hu

Közösségi oldal: