Kedves Evelin!
Kell illetéket fizetni, amennyiben a 15 - 30 mFt-ot meghaladja a vételár.
A jótállás ugyanazt jelenti, mint a garancia, utóbbi ugyannak a jogintézmények a köznapi(bb) elnevezése. A jótállás időtartama új lakás esetében 3 év. A jótállás kapcsán szerepeljen a generálkivitelező neve a szerződésben.
Tekintettel arra, hogy nagyvolumenű ügyletről van szó, ezért indokolt saját megbízott ügyvéddel felvértezve kialakítani a szerződés szövegét.
Az illetékszabály pontosan: "a vállalkozó által értékesítés céljára újonnan épített, építtetett – ideértve az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott és ténylegesen sem lakás céljára használt épület átalakításával, továbbá a lakóépület bővítésével (pl. tetőtér-beépítéssel) létesített – 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás tulajdonjogának, ilyen lakás tulajdoni hányadának megvásárlása. Amennyiben az új lakás forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot és a vagyonszerző másik lakástulajdon eladását nem igazolja, akkor a megállapított illetékből nem kell megfizetni azt az összeget, amely akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 millió forint lenne. Ilyen lakás tulajdoni hányada esetén a kedvezmény a 15 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos részére illeti meg a vagyonszerzőt;"
Tisztelettel
dr. Nagy Zoltán ügyvéd
1068 Budapest, Városligeti fasor 24.
+36 1 352 7290
www.drnagy-ugyved.hu
info@innosec.hu